KözéletJúlius elsejétől hatályba lépett az új Btk.

2013. július 1., hétfő
 
Július elsejétől hatályba lépett az új Btk.

Hétfőn lépett hatályba az új, a korábbinál több tekintetben szigorúbb büntető törvénykönyv, amely egyes bűncselekményeknél 12 évre szállította le a büntethetőség korhatárát.

 

 

 

Szigorított egyes büntetési tételeket, bevezetett új büntetési nemeket, például az elzárást, új bűncselekményként a jogellenes termőföldszerzést és a gazdasági csalást, megszűntek a drogfüggőkre vonatkozó speciális, enyhébb szabályok és szigorodott az ittas vezetés szabályozása is.

Az új törvénykönyv szerint a büntethetőség korhatára általában továbbra is 14 év, de az emberölést, életveszélyt vagy halált okozó testi sértést, rablást, illetve kifosztást elkövető, 12. évüket betöltött gyermekek is büntethetők lesznek, ha megfelelő belátási képességgel rendelkeznek - legsúlyosabb büntetésük 4 évig tartó javítóintézeti nevelés lehet.

A halmazati vagy összbüntetés leghosszabb időtartama 20-ról 25 évre emelkedett, az életfogytig tartó szabadságvesztésnél 20 helyett legkorábban 25 év elteltével lehet feltételes szabadság.

A jelenleginél szélesebb lesz a jogos védelem lehetősége, például, ha valakit éjjel, vagy fegyveresen, vagy felfegyverkezve, vagy csoportosan támadnak meg, valamint, ha valakinek a lakásába éjjel, vagy fegyveresen, vagy felfegyverkezve, vagy csoportosan törnek be, továbbá, ha kertjébe fegyveresen hatolnak be. A támadás elhárításáért nem csak akkor jár majd büntetlenség, ha fennállt a személy elleni támadás veszélye, a jogalkotó szerint ugyanis egy fegyveres észlelésekor nem várható el a védekezőtől, hogy meggyőződjön róla, a behatoló mi célból tart magánál fegyvert.

Új büntetési nem a jóvátételi munka, az elzárás - amelyet fiatalkorúaknál 3-tól 30 napig, felnőtteknél 5-től 90 napig lehet majd kiszabni - vagy a sportrendezvényektől eltiltás, amely 5 évig tarthat, és azzal szemben lehet alkalmazni, aki a sportrendezvényen, oda érkezőben vagy onnan távozóban bűncselekményt követett el.

Szigorúbb büntetés vár a hivatalos személyek vagy közfeladatot ellátók elleni erőszak elkövetőire. Átvette az új kódex azt az európai szabályt is, hogy, akik kiskorúak sérelmére követnek el szexuális bűncselekményeket, azokat el lehet tiltani minden olyan tevékenységtől, amely gyermekek, fiatalok felügyeletével függ össze. A kapcsolati erőszak része a gazdasági kényszerítés, azaz ha valaki elvonja a közös vagyontárgyakat, a jövedelmet és emiatt társa nélkülözik.

A kábítószer-fogyasztás önálló bűncselekmény, amely 2 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. A drogfüggőkre vonatkozó speciális, enyhébb szabályok megszűntek. Szigorodott az ittas vezetés szabályozása is, 0,8 ezrelék helyett már a sofőr 0,5 ezrelék feletti véralkoholszintje is bűncselekménynek számít. Emberölésnél, testi sértésnél, rablásnál, csalásnál, sikkasztásnál minősített eset, ha a sértett idős vagy fogyatékkal élő. Nemzeti jelkép megsértése a Himnusz, a nemzeti lobogó és a Szent Korona gyalázása, ami 1 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

Több bűncselekmény - így a határjelrongálás, a sajtórendészeti vétség, a hamis statisztikai adatszolgáltatás és az árdrágítás - már nem bűncselekmény, csupán szabálysértési vagy közigazgatási szankcióval sújtható.

Az új Btk.-val összefüggésben mintegy félszáz másik jogszabály is változik összesen több száz helyen, így például a büntetés-végrehajtási, a szabálysértési, a büntetőeljárási és a rendőrségi törvény. Megmaradnak a parlamenti ciklus jelentősebb büntetőjogi szigorításai, köztük a 'három csapás'.

 

Olvassa el ezt is!

Erzsébet Kórház – a kezdetek

Erzsébet Kórház – a kezdetek

Július 1-jén az egészségügyi dolgozók Semmelweis Ignác születésnapját ünneplik. Felidézzük a hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház múltját.
Négyévet kapott a maroslelei uzsorás

Négyévet kapott a maroslelei uzsorás

Vásárhelyi szenvedő alanyai is voltak az uzsorásnak, aki 3-4 gyermeket egyedül nevelő asszonyoknak 100 százalékos kamatot számított fel.
A Stars Of Hope újabb országos sikere

A Stars Of Hope újabb országos sikere

Április 20-án Budapesten, az Erzsébet Ligeti Színházban rendezték meg a XXXIII. Junior Táncművészeti Fesztivál döntőjét.
A szezon meccsének is beillő találkozó volt

A szezon meccsének is beillő találkozó volt

Kétszeri hosszabbításba torkolló mérkőzést játszott egymással a Vásárhelyi Kosársuli és a Veszprém április 11-én este a Hódtói Sportcsarnokban.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 16. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Elhunyt Vásárhely mecénása
Elhunyt Vásárhely mecénása 1998-ban vásárhelyi születésű férje halála után költözött a városba, amelyet második szülőföldjének telkintett. Életének 88. évében tért örök nyugalomra.
 
Az 5. helyen végzett a Kosársuli
Az 5. helyen végzett a Kosársuli Lejátszotta utolsó mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli. Kettős sikerrel szerezte meg az 5. helyet az NB I/B Zöld csoportjában.
 
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul Május 6-án kisorsolta a Helyi Választási Bizottság a június 9-i hódmezővásárhelyi helyhatósági választások szavazólapjain a sorrendet.
 
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon Egy hónap múlva, június 6-án  elstartol a Deja Vu Fesztivál. Három napon át egymást váltják majd a színpadokon a 90-es és 2000-es évek sztárjai.
 
Már csak egy meccs van az 5. helyért
Már csak egy meccs van az 5. helyért Az NB I/B Zöld csoportjának 5. helyéért Győr ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Elkezdődtek az idei érettségik
Elkezdődtek az idei érettségik A következő hetekben, május 3. és július 3. között 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an érettségiznek.