SportIsmét összejött a dupla győzelem

2021. március 8., hétfő
 
Ismét összejött a dupla győzelem

Kötelezőnek tűnő, ám korántsem könnyű dupla meccsre készültünk március 5-én. Az a Bonyhád látogatott hozzánk.

 

 

 

 

 

Helyezésük mind az U20-as, mind a felnőttbajnokság tabelláján csalóka - legalábbis a mutatott játék alapján helyenként remekül tudták tartani a mieink tempóját. Mindez a tisztes helytállásra volt elegendő számukra, hisz koncentrált, összeszedett játékkal, esélyeshez méltó módon tartottuk itthon az alapszakasz szempontjából fontos pontokat.

Fiataljaink szerdán 113-57-re verték az Egert, szűk 48 órával később pedig szintén remekül, 17-2-vel kezdtek. Ez a különbség el is döntötte az érdemi dolgokat, noha nem adták könnyen magukat a Tolna megyeiek, többször is visszazárkóztak tíz pont környékére, sőt, mínusz húszról feljöttek mínusz hétre. A harmadik negyed végén egy 13-0-s roham nyugtatta meg a Kosársulit, majd a találkozó legvégén a meccs legponterősebb játékosaként 30 pontig jutó Filak László két triplája tolta harminc fölé az előnyünket, A 98-65-ös végeredményből Nemanja Acimovic és Megyesi Dániel is dupla-duplával vette ki a részét, kiemelendő továbbá, hogy összesen 61 lepattanót szedett a bajnoki elsőségért küzdő, jelenleg a tabella első helyén álló csapat, amelyre összesen még két meccs (Újpest, Békés) vár, mindkettő idegenben.

 

 

NB I/B U20 Zöld csoport, 23. forduló:

Vásárhelyi Kosársuli-Knipl Kft. Bonyhádi KSE 98-65 (31-18, 22-18, 20-17, 25-12)

Hódtói Sportcsarnok, zárt kapuk mögött. Vezette: Utasi, Liszkai

Kosársuli: Bodócsi B. 6/6, Nánási D. 12, Filak L. 30/12, Megyesi D. 12, Acimovic N. 13.
Cserék: Németh Zs. 8, Pánczél Cs. 5/3,  Bősz R. -, Molnár Á. 1, Drávai T. 4/3, Kozma P. 7.
Vezetőedző: Tóth Tamás
Tóth Tamás: "Kiváló kezdésünkkel 17-2-re léptünk meg az elején és a félidőig el is döntöttük a lényegi dolgokat, mégis sikerült a harmadik negyed közepére 60-53-re feljönni a Bonyhádnak,ami csak őket dicséri. A végső dudaszóig ismét el tudtunk lépni, de sok hibával játszottunk a mérkőzés során. Szerencsére Megyesi és Acimovic a palánkok alatt, míg Nánási a mezőnyben rendkívül hasznosan dolgozott, de ki kell emelnem Filak 30 pontos karriercsúcsát is! Jobbulást szeretnék kívánni Drávainak, remélhetőleg nem súlyos a sérülése! Összességében szakmailag értékes bajnokink volt végre egy jól kosárlabdázó ellenféllel szemben, ezúton is gratulálok nekik hozzá! A huszadik meccsünkön a 18. sikerünk ez, jár a taps és az elismerés a srácoknak!"

 

Felnőttcsapatunk fantasztikusan kezdett, parádés csapatjátékkal lerohanta a felsőházi rájátszásért hajtó bonyhádiakat, és mindez egyben azt is jelentette, hogy a vendégek a mérkőzésen összesen egyszer, a legelső percben, 0-2-nél vezettek. A végül dupla-dupláig jutó Varga Ákos kezdte a pontgyártásunkat, aztán Molnár, Bálint, Acimovic, Pavlovic, Varga Zalán és Rostás is eredményes volt az első negyed során - könnyű kosarakat szereztünk, a palánk alatti és palánk közeli játékunk végig hatékonyan működött, háromból két triplánk utat talált a gyűrűbe, ezzel szemben a bonyhádiaknál jött pár eladott labda, és nem nagyon tudták feltörni a védekezésünket sem.

A 28-15-ös első tíz perc után kiegyenlítettebb második jött. Végig stabilan tartottuk a kialakított előnyünket, Tóth Tamás jól rotált, az egy-egyezések működtek, majd a játékrész második felében a két Varga kosarai repítették a csapatot, míg a másik oldalon Dorogi lényegében egy személyben tartotta tizenöt-tizenhat pontos hátrányban a Bonyhádot.

A szünetre 51-35-tel vonultak a felek, de a pihenőt követően számítani lehetett arra, hogy a vendégek igyekeznek szerkezetet váltani és valamivel meglepni a mieinket. Ez a meglepetés főleg triplák formájában érkezett, Pajor gyors egymásutánban hármat is elhintett, a Kosársuli ezzel szemben rossz perceket produkált, eladott labdákkal és elpuskázott helyzetekkel. A 25. percre feljött hét pontra a Bonyhád (57-50), majd vezetőedzőnk időt kért, és ezzel párhuzamban ismét megindultunk felfelé: labdákat loptunk, jöttek a gyors kosarak, és a három 6-0-s szériánkra nem érkezett válasz. A harmadik negyed végén már húsz fölé is nyúlt a különbség, innen úgy tűnt, hogy már nincs visszaút ellenfelünknek (75-57).

Ők másként gondolták: támadásban összekapták magukat, kihasználták az apróbb pontatlanságainkat és azt, hogy Acimovic, valamint Bálint is kipontozódott, egy 12-0-val pedig visszajöttek kilenc pontra (79-70 a 36. percben). Ezek után teljesen hasonlóan alakult a helyzet, mint egy negyeddel korábban, hisz ismét időt kértünk, hogy aztán a Varga testvérek kosarainak hála (8-0-s roham) végleg pontot tegyünk az i-re. A meccset Kalmár Viktor büntetői zárták, de ez csak a kozmetikázásra volt elég a Bonyhádtól: az őszi 86-79-es siker után ezúttal 92-79-re győztünk, és továbbra is stabilan őrizzük második helyünket a tabellán! Mondani sem kell, hogy az alapszakasz hajrájára, az Újpest és a Békés elleni idegenbeli, valamint a Cegléd elleni hazai meccs előtt mennyire fontos volt egy ilyen márciusi kezdőlökés.

 

NB I/B Zöld csoport, 23. forduló:

Vásárhelyi Kosársuli-Atomerőmű KSE Bonyhád 92-79 (28-15, 23-20, 24-22, 17-22)

Hódtói Sportcsarnok, zárt kapuk mögött. Vezette: Sallai, Gergely, Marton

Kosársuli: Molnár 13/6, Varga Á. 24/9, Bálint 12, Pavlovic 6, Acimovic 10
Cserék: Varga Z. 22/9, Rostás 5, Bodócsi -, Megyesi -
Vezetőedző: Tóth Tamás

Bonyhád: Pupp 10, Gébert 9/3, Pajor 18/12, Somogyfoki 6, Dorogi 19
Cserék: Tömösváry 3, Heimann 4/3, Kalmár 10, Renkecz -
Vezetőedző: Morgen Frigyes

 

Tóth Tamás: „Küzdelmes, férfias, kemény derbi volt, de végig rendkívül sportszerű. Talán az alapszakasz legnagyobb meglepetése a mi szereplésünk, de véleményem szerint a Bonyhád a rájátszásban tudna robbantani, mert egy kiváló csapat. Fizikálisabb, palánk alatt dominánsabbak a tolnaiak, de sikerült sokszor fogást találnunk rajtuk. Maximális dicséret illeti a játékosaimat, mert óriásit mentek ma is! Jobbulást kívánok Morgen Frigyes kollégámnak és sérültjeinek! Hasznos bajnokin vagyunk túl, értékes győzelmet értünk el, amihez gratulálok a csapatomnak!”

 
 
VH-Nagy Benjamin
 

Olvassa el ezt is!

Gyorsan fel kell állni a padlóról és dolgozni tovább

Gyorsan fel kell állni a padlóról és dolgozni tovább

A Budapest Honvéd II-es csapatával játszott bajnokit a Hódmezővásárhelyi FC. a három pontot végül a vendégek gyűjtötték be.
Az utolsó percben dőlt el a végeredmny

Az utolsó percben dőlt el a végeredmny

Az NB II-es női kézilabda-bajnokság Dél-keleti csoportjában a Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Clubnak a rutinos Csorvási SK volt az ellenfele.
Közel kétezer fertőzött volt eddig Vásárhelyen

Közel kétezer fertőzött volt eddig Vásárhelyen

A most megjelent adatsor szerint összességében a fertőzöttek számával a középmezőnyben helyezkedik el Vásárhely.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2021. 29. hét

Családi események Hódmezővásárhelyen 2021. 29. hét

"Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog..."
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 16. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Elhunyt Vásárhely mecénása
Elhunyt Vásárhely mecénása 1998-ban vásárhelyi születésű férje halála után költözött a városba, amelyet második szülőföldjének telkintett. Életének 88. évében tért örök nyugalomra.
 
Az 5. helyen végzett a Kosársuli
Az 5. helyen végzett a Kosársuli Lejátszotta utolsó mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli. Kettős sikerrel szerezte meg az 5. helyet az NB I/B Zöld csoportjában.
 
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul Május 6-án kisorsolta a Helyi Választási Bizottság a június 9-i hódmezővásárhelyi helyhatósági választások szavazólapjain a sorrendet.
 
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon Egy hónap múlva, június 6-án  elstartol a Deja Vu Fesztivál. Három napon át egymást váltják majd a színpadokon a 90-es és 2000-es évek sztárjai.
 
Már csak egy meccs van az 5. helyért
Már csak egy meccs van az 5. helyért Az NB I/B Zöld csoportjának 5. helyéért Győr ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Elkezdődtek az idei érettségik
Elkezdődtek az idei érettségik A következő hetekben, május 3. és július 3. között 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an érettségiznek.