Kék hírekHárom halott Kútvölgynél

2017. június 2., péntek
 

Három ember meghalt, amikor két gépkocsi összeütközött a 47-es úton Hódmezővásárhely és Székkutas között június 2-án este.

A Galériában képekkel frissítve!

 

 

 

 

 

 


 

A 188-as kilométerszelvénynél, a Kútvölgyi bekötőútnál történt balesethez este negyed nyolckor riasztották a tűzoltókat és a mentőket.

A balesetben ketten életüket vesztették, nem sokkal később miután a mentőknek nem sikerült az újraélesztés, egy harmadik személy is életét vesztette. (Egy vásárhelyi család három tagja, az élettárs, az anya és gyereke halt meg, és egy szegedi család az érintett.)


Egy Opel és egy Peugeot frontális karamboljában még egy ember súlyosan, további négyen könnyebben megsérültek. A hódmezővásárhelyi hivatásos tűzoltók az egyik járműből feszítővágóval szabadították ki a súlyos sérültet. 

A rendőrség a helyszínelés és műszaki mentés idejére a főutat teljes szélességében lezárta, kerülni Kútvölgy felé lehetett.

 

 

Olvassa el ezt is!

Bajnoki szezonzárás a nyolcadik helyen

Bajnoki szezonzárás a nyolcadik helyen

A Kosársuli nem tudta megőrizni a 7. helyért folytatott párharc odavágóján szerzett előnyét az MTK Törökbálint otthonában.
Kis hír a nagy döntésről

Kis hír a nagy döntésről

A tram-train projekt kormány-előterjesztése folyamatban van, ami a kormány döntése után lesz nyilvános, várhatóan egy hónapon belül.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Vásárhely közelében is gyújtogatott

Vásárhely közelében is gyújtogatott

Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.