SportBajnoki szezonzárás a nyolcadik helyen

2017. június 2., péntek
 
Bajnoki szezonzárás a nyolcadik helyen

Nyolcadik hellyel búcsúzott a 2016-17-es idénytől a Vásárhelyi Kosársuli. A kék-sárgák ugyanis nem tudták megőrizni a 7. helyért folytatott párharc odavágóján szerzett előnyüket az MTK Törökbálint otthonában.

 

 

 

 

 

 

Ennek ellenére nem kell elkeserednie a Csongrád megyei alakulatnak, mivel rengeteg szép győzelmet arattak a szezonban, sőt hetekig a tabella élén is álltak.

 

Az első negyed a Kosársuli szája íze szerint alakult: fej-fej mellett haladtak a csapatok, ami elég is lett volna a 13 pontos előny megtartására, és a 7. hely megszerzéséhez a B csoportban. A játékrészt Vas hármasa zárta, de már ekkor is látszott, hogy a végül extra 30 pontig jutó Szabóval ismét nehezen tudnak elbánni a palánk alatt.

 

A félidőre aztán végül teljesen magára talált az MTK, míg ez épp ellentétesen alakult Vas Péteréknél. Olyannyira jól jött ki nekik a lépés, hogy Bognár két triplájával magukhoz ragadták az előnyt, amit már nehéz lett volna kiénekelni a szájukból. Ekkor még csak néhány pont volt a vendégek hátránya, ám Dobos, Jakab és Mohay pontjaival elindult a lavina, és a nagyszünetben már 56-42 állt az eredményjelzőn, ami épp elég volt ahhoz, hogy a kuparendszerű párharcban már a fővárosiaknak álljon a zászló.

 

A harmadik periódusban pedig minden eldőlt: kosáresőt zúdítottak a vásárhelyiekre, akik küzdöttek, hogy visszajöjjenek a partiba, de igazából nem nagyon jött nekik be semmi. Nem volt ez elmondható a másik oldalon Szabó Tiborról, aki foghatatlanul uralta a palánk alatti területe. A Vásárhelynek ennek ellenére még volt reménye, hogy a bűvös 13 ponton belül maradjon, ez főként Vargának és Kelemennek volt köszönhető.

 

A 7. hely eléréséhez 10 pontot kellett volna ledolgoznia a Csongrád megyeieknek, riválisaik viszont tettek róla, hogy ez ne sikerülhessen. A Jakab-Bognár-Szabó trió olyan jól munkálkodott, hogy a mérkőzés végére még 5 ponttal eltávolodtak a Kosársulitól, bebiztosítva ezzel a jobb helyezésüket az idény végén.

 

Vásárhelyi Kosársuli – MTK Törökbálint 110-81 (23-25, 33-17, 25-15, 29-24)

 

NBI B csoportos kosárlabda mérkőzés, rájátszás a 7. helyért.
Vezette: Bognár T., Válé F., Bagi B.
Budapest, Bálint Márton Általános Iskola és Gimnázium, 30 néző.

Kosársuli: Szabó P. 8, Kelemen 14/3, Vas 9/9, Pavlovic 13, Varga 15/3,
Csere: Szabó B. -, Molnár 4, ROSTÁS I. 10, Rostás G. 8.
Edző: Utasi Gábor

Utasi Gábor: "Valahogy idegenben megközelíteni se tudjuk az otthon mutatott játékunkat. Meg kell keresnem az okát. Gratulálok az MTK-nak!”

 
 
Forrás: Kosársuli
 

Olvassa el ezt is!

Eljött az értékelés ideje

Eljött az értékelés ideje

Szezonzáró mérkőzésükön is elmaradt a győzelem, igaz ez már nem segített volna a HLKC-n az NBI/B 2016/2017. évi bajnokság helyezésében.
Állami pénz a vásárhelyi hadisírok felújítására

Állami pénz a vásárhelyi hadisírok felújítására

Megkezdődtek a kifizetések az első világháborúban életüket vesztett magyar katonák hadisírjainak és hősi emlékhelyeinek felújítására.
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával

Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával

A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
Bűnbandát számolt fel a rendőrség

Bűnbandát számolt fel a rendőrség

Egy négytagú vásárhelyi banda éveken át kényszeríett prostitúcióra nőket. Egy kávézót is üzemeltetett. Egy idős férfit ház körüli munkákra kényszerítették.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.