KözéletHárom éve lett díszpolgár Eifert János fotóművész

2015. október 10., szombat
 
Három éve lett díszpolgár Eifert János fotóművész

Kiemelkedő tanári és fotóművészi pályafutása elismeréseként 2013. október 11-én Hódmezővásárhely díszpolgára címet adományozott a dél-alföldi város közgyűlése Eifert Jánosnak, a városból elszármazó világhírű fotóművésznek.

 

Fotó: VH

 

 

A város számára ő az igazi Ady által megverselt föl-földobott kő, aki rendszeresen visszatér szülővárosába. Hódmezővásárhely utazó nagykövete, aki nem csak érti, de érzi is, mit jelent vásárhelyinek lenni - fogalmazott a polgármester.     

Eifert János nagy megtiszteltetésnek nevezte a díszpolgári címet. "Itt születettem és innen hoztam mindent, amit kamatoztattam. Ha anyám élne, neki megköszönném" - mondta 20013-ban.     

 

A fotóművész szakmájának, művészetének itthon és külföldön is egyik legismertebb képviselője, meghatározó egyénisége. Munkásságát nem lehet egységes stíluskategóriákba rendezni, sokoldalú, folyamatosan megújuló, kísérletező alkat. Tánc- és aktfotói, természetképei, valamint alkalmazott fotói alapozták meg ismertségét. Tanárként, előadóként, szakíróként és szakértőként is tevékenykedik.     

Mintegy kétszáz önálló és hétszáz csoportos kiállításon szerepelt, 168 díjat, diplomát nyert képeivel. A világ negyven országában fényképezett, ebből és különböző témáiból páratlan értékű archívumot állított össze. Fényképei, képriportjai, írásai rendszeresen jelentek meg a szaksajtóban, hazai és külföldi lapokban, könyvekben, kiadványokban, az elektronikus sajtóban. Filmekben, televíziós műsorokban, színpadi látványként, színházi díszletként gyakran használják fel fotóit. Számos fotóalbumhoz, kiállítási katalógushoz írt bevezetőt, előszót, előadásokat tartott, amelyek szövegét dokumentálta. Több könyve jelent meg.     

 

Az idén hetvenkét éves fotográfus a Honvéd Táncegyüttesben kezdte pályafutását táncosként. Első fényképezőgépét öccsétől kapta, az első tekercs filmre pedig Mártélyon készített felvételeket. A képeket elemezve jött rá arra, hogy a fotókkal mesélni, verselni lehet, és mód nyílik a világ újrateremtésére – emlékezett szintén 2013- júniusban, a Vásárhelyi életmű-kiállítás megnyitóján Eifert János.    

Vidéki és külföldi útjain állandóan fényképezett, a nemzetközi fotós életbe Vágta című, vágtató kuvaszokat megörökítő fotójával robbant be.     

Eifert János úgy véli, a digitális technika csupán eszköz, amely rengeteg lehetőséget ad a fotós kezébe, a képeket így gyorsan, könnyebben lehet közreadni, a látásmód azonban alig változik. A művész maga is vezet blogot, ezt ugyanolyan fontos kifejezési formának tartja, mint a könyveket vagy a kiállításokat.     

Mint fogalmazott, a fénykép számára az az eszköz, amellyel pontosan, szabatosan közre tudja adni mondandóját. Ezért szinte mindig van nála fényképezőgép, hiszen sajnálná, ha szembetalálkozna egy várva várt témával, és gép híján csupán mesélni tudna róla.

 

Olvassa el ezt is!

Ennivaló receptjeink -  Rakott lencse

Ennivaló receptjeink - Rakott lencse

Csúnya vagyok, de finom vagyok! Üzeni kép a vállalkozó kedvű háziasszonyoknak. Különleges ízpárosítást ajánlunk: lencsét és padlizsánt.
A legmegbecsültebb leány

A legmegbecsültebb leány

A körülbelül 750 dolgozóval és a további 120 fővel, Vásárhely legnagyobb munkáltatója a Villeroy&Boch Magyarország Kft. Elődjét éppen 50 éve alapították. Képekkel!
Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria

Békéscsabán is folytatódott a sikerszéria

Március 23-án este a Békéscsaba vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának utolsó előtti, 25. fordulójában.
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával

Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával

A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.