FélpercesFrankofón Dalverseny vásárhelyi díjazottal

2015. március 20., péntek
 
Frankofón Dalverseny vásárhelyi díjazottal

Március 11-én Budapesten 15. alkalommal rendeztek Frankofón dalversenyt, amelyen Gál Vivien a Németh László Gimnázium és Általános Iskola 12. osztályos tanulója bejutott az indulók közé, aki Indila Dernière Danse című dalát énekelte.

 

 


A francia nyelvű dalverseny 2001 óta a Frankofón Fesztivál egyik leglátványosabb eseménye, és az egyik legelismertebb magyarországi, francia nyelvű zenei vetélkedő, amelyet a Budapesti Francia Intézet szervez.

A tizenöt, 10 és 25 év közötti döntőst országosan választották ki számos jelentkező közül. A döntőben egy-egy francia nyelvű sanzon színpadi bemutatásával mérték össze a tudásukat. Zenei kíséretüket a Canarro zenekar biztosította.

Gál Vivien az előkelő 3. helyen végzett. Felkészítői: Rabi Ágnes (francia nyelv) és Zoltai Attila (művésztanár)

 

Olvassa el ezt is!

Aranyossy Napok 2015

Aranyossy Napok 2015

Március 27-én fotókiállítással, műsorral, benneaz iskola pedagógusára, István Attilára emlékező esttel kezdődött a közel egyhetes Aranyossy Napok.

Kis emberkék a nagy könyvek között

Kis emberkék a nagy könyvek között

Egy nagy csoport óvodás látogatott a Hódmezővásárhelyi Levéltárba, megismerkedni a város írásos múltjának izgalmas helyszínével.Képekkel!
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.