Kultúra, oktatásAranyossy Napok 2015

2015. március 28., szombat
 
Aranyossy Napok 2015

Ismét programok sokasága színesíti az idei Aranyossy Napokat. A hódmezővásárhelyi Aranyossy Ágoston Óvoda, Általános Iskola a sajátos nevelési igényű gyermekek és tanulók nevelésével, oktatásával, képességfejlesztésével foglalkozik.

 

 

 

 

A tavaly óta a Kozmutza Flóra Általános Iskola és Szakiskola Tagintézménye, a hódmezővásárhelyi Aranyossy Ágoston Óvoda, Általános Iskola hagyományos programsorozata március 27-én a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban fotókiállítással, műsorral, benne az iskola padagógusára, István Attilára emlékező esttel kezdődött. Az iskola diákjai mellett, vendégelőadók színes vidám, látványos zenés műsorral készültek.

 

Hódmezővásárhelyen sokak által szeretett, - vitalitása, elhívatottsága, embersége miatt - tisztelt pedagógus, az iskola alapítványának kuratóriumi elnökeként évek óta az Aranyossy Napok „lelke”,  az iskola hagyományos programsorozatainak gondos szervezője is volt. Rá emlékeztek vetített fotókkal, műsorral az est második részében. A műsor végén a színpadon a gyerekek és tanárok mögött István Attila fotójával zárult az est.

 

Március 26-tól kezdődtek az idei Aranyossy Napok, amellyel elsősorban az a céljuk, hogy megmutassák a szülők és az érdeklődők számára, mit tudnak az iskolába járó sajátos nevelési igényű gyermekek. A gyerekek bemutatója, a számukra összeállított sport- és egyéb programok mellett, szakmai találkozóra is sor kerül minden évben.

Az április elsejéig tartó programok közül a hétfő szakmai nap lesz, kedden az egészség- és a környezetvédelemre teszik a hangsúlyt. Ebbe persze belefér a biztonságos kerékpározás fontossága is, ügyességi versenyek, bemutatók kíséretében. Majd elsején a Tornateremben családi nappal zárulnak az idei Aranyossy Napok.

 

Részletes program:

 

Március 30. (hétfő)

“Az emberi lények megértése a legnehezebb, mert nem csak azzal a problémával kell megküzdeni, hogy látjuk őket. Mozognak, amikor erre nem számítunk, ezzel együtt különféle hangokat is adnak, és olyan különböző követeléseket támasztanak az emberrel szemben, amelyeket lehetetlen megérteni. Amikor végre azt hisszük, hogy már kezdjük megérteni valamelyikük működését, akkor valami történik és minden megváltozik.” (Therese Joliffe) 

 

Szakmai nap

 

Autizmussal élő gyermekeink életútja, a gyanújelek felismerésétől a felnőttkorig

 

8.30 - 9.00 Regisztráció
9.00 - 9.20 Intézmény bemutató. Autizmus specifikus módszerekkel működő csoportjaink múltja és jelene
                      Előadó: Kissné Hatvani Erika tagintézmény-vezető

9.20 - 9.40 Autizmussal élő neveltjeink, tanulóink fejlesztése, oktatása során szerzett tapasztalataink
                      Az intézményi ellátás szakaszai térségünkben a gyanújelektől felnőttkorig

                      Előadó: Nagy Csilla tagintézmény-vezető helyettes, az autizmus specifikus munka koordinátora 

9.40 - 10.00 Korai felismerés jelentősége, ellátás korai fejlesztésben
                      Előadó: Hevesi Tímea, gyógypedagógus Odú Fejlesztő Központ, Szeged

10.00 - 10.30 Csoportjaink bemutatkoznak
                      - óvodai fejlesztő munkánk 

                      Előadó: Lengyel Tünde, óvodapedagógus

                      - alsó tagozatos csoportjaink 

                      Előadók: Juhász-Gila Katalin, Fehérné Eleki Anita, gyógypedagógusok

                      - nevelő-oktató munka a felső tagozatban

                      Előadó: Vízhányó Nóra, gyógypedagógus 

10.30 - 11.00 Szünet
11.00 - 12.00 Hogyan tovább?
                      Lehetőségek az általános iskola után

                      Előadó: Őszi Tamásné, az Autizmus Alapítvány, 

                      Iskola/EGYMI vezetője

12.00 - 12.45 Szakiskola- Foglalkoztatás- Felnőtt ellátás
                      Előadó: Harter Árpádné Szivárvány Autizmus

                      Egyesület elnöke

12.45 - 13.00 Kérdések a szakemberekhez
13.00 - Összegzés, a program lezárása

 
 

Március 31. (kedd)

„Tudatosan a fenntarthatóságért” 

 

Egészség- és környezetvédelmi nap

Óvodások, általános iskolások

8.00 - 9.45 Kreatívan az újrahasznosítás jegyében
9.45 - 10.00 Kiállítás az elkészített alkotásokból

Alsó tagozatos iskolások

10.00 - 12.00 „Közlekedjünk biztonságosan!”
                      - Kerékpáros akadálypálya, közlekedési táblák készítése 

                      - Közlekedésbiztonsági előadás Előadó: Dr. Mándoki Anna

                      - Elsősegély-nyújtási ismeretek Előadó: Komlósiné Kiss Klára

Felső tagozatos iskolások

10.00 - 12.00 „Válaszút előtt”
                      - Kerékpáros akadálypálya 

                      - Drog prevenciós, bűnmegelőzési előadás Előadó: Dr. Mándoki Anna

                      - Elsősegély-nyújtási ismeretek Előadó: Komlósiné Kiss Klára

 

Pedagógusok, egyéb dolgozók, szülők

13.00 -15.00 „Méréssel az egészségért”
                      - szív stressz,testzsír mérés Dr. Szilágyi Mária

Alsó tagozatos iskolások
13.00 - 14.00 „Tisztaság fél egészség”
                      Dramatikus játék- tesztkérdések Dr. Borda Stefánia, védőnök

14.00 - 15.00 Szelektív hulladékgyűjtés interaktív előadás kutyával
                      Előadó: Törzsök József és Kristó Anna

Felső tagozatos iskolások
13.00 - 14.00 „Fenntarthatóság” Környezetvédelmi előadás
                      Előadó: Törzsök József

14.00 - 15.00 „Tisztaság fél egészség”
                      Dramatikus játék- tesztkérdések Dr. Borda Stefánia, védőnök

 

Április 1. (szerda)

„Nyuszi váró” 

 

Családi nap

Óvodások, általános iskolások 1-2. osztály

10.00 - 10.10 „Nyuszi ül a fűben…” Nyuszi váró nap programjának ismertetése
10.10 - 10.30 „Itt a tavasz, itt a húsvét a nyuszi eljött ismét.” Tojásvadászat
10.30 - 11.00 „Tavaszi zsongás” Nyuszi ügyeségi sorverseny

Húsvéti fotók készítése

10.30 - 11.30 „Kreatív kuckó” Tojásfestés
                      „Nyúlokoskodó” Húsvéti kirakók, puzzle, társasjáték

11.30 - 12.00 Locsolóversek, hangszerkészítés, zöldág járás közösen

Általános iskolások 3-8. osztály

10.15 - 11.45 Húsvéti programok
                      - Répaevő vesreny - “Taláj bele a nyuszi szájába”
                      - Betűrejtvény húsvétról - Komatál készítése

                      - Keresztrejtvény - tojáskereső - Nyuszi készítő - dekoráció

                      - Locsolóversek gyűjtése
11.45 - 12.00 Tojáskeresés az udvaron
13.00 - 15.30 Mosolydélután, húsvéti mozizás

 

Olvassa el ezt is!

Nemes hagyomány a Kertvárosiban

Nemes hagyomány a Kertvárosiban

Kilencedik alkalommal rendezte meg a hódmezővásárhelyi Kertvárosi Katolikus Általános Iskola az ’Édes hazám, Magyarország’ vetélkedőt.
Kevésen múlott a dobogós helyezés

Kevésen múlott a dobogós helyezés

A tavalyi Eb-bronzérmes hódmezővásárhelyi Lipcsei Claudia is érdekelt volt a vasárnap zárult olimpiai súlycsoportos Európa-bajnokságon az oroszországi Nalcsikban.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel

Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel

Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.
 

És ezt már olvasta?

Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.