KözéletEz a feladat teljesen más, mint a korábbiak voltak

2013. május 3., péntek
 

„Önök nagykövetei lesznek az Egyesült Államoknak és Magyarországnak, diplomataként képviselik majd az Afganisztánban működő nemzetközi katonai közösséget” – mondta Domján László vezérőrnagy Hódmezővásárhelyen május 3-án, pénteken.

 

Képünkön Deborah A. Ashenhurst vezérőrnagy asszony egy vásárhelyi katona kisfiával

 

 

Az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka az MH Műveleti Tanácsadó Csoport első váltásnak kibocsátó ünnepségen vett részt. A kontingens tagjai napokon belül indulnak Afganisztánba. Szülők, családtagok, barátok búcsúztatták pénteken délelőtt a kontingens katonáit a Hódmezővásárhelyi Helyőrség Zrínyi Miklós Laktanyájában.

 

Domján László vezérőrnagy megköszönte Deborah A. Ashenhurst vezérőrnagy asszonynak, hogy személyes jelenlétével megtisztelte a búcsúztató ünnepséget, ezzel is hangsúlyozva az amerikai-magyar együttműködés fontosságát. Az Ohiói Nemzeti Gárda és a Magyar Honvédség közötti 20 éves együttműködés jó példája ez a misszió. Ashenhurst vezérőrnagy asszony kijelentette: „Ha végignézek ezeken a katonákon, büszkeség tölt el. (…) Biztonságos és sikeres kiküldetést kívánok önöknek.”

Domján László vezérőrnagy beszédében hangsúlyozta: ez a feladat teljesen más, mint amit korábban az MH Műveleti Tanácsadó és Összekötő Csoport tagjai végeztek. Most ugyanis rendőri és határőrizeti szervezetek vezetőinek a munkáját kell majd hadműveleti szintű tanácsadóként segíteni. Ez pedig az eddigi katonai szerepvállalásunktól teljes mértékben eltérő hozzáállást és gondolkodást követel meg a műveleti területre kiutazó csoport tagjaitól.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Afganisztánra készen

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Állampapír-forgalmazási pont nyílt Vásárhelyen

Állampapír-forgalmazási pont nyílt Vásárhelyen

A Városházán  kialakított forgalmazási ponton elérhető forint alapú értékpapírok kamata 1-1,5 százalékponttal is kedvezőbb lehet, mint a kereskedelmi bankoknál elérhető kamat.
Változik a KRESZ - indulnak a gyermekszállító buszok

Változik a KRESZ - indulnak a gyermekszállító buszok

Májustól párhuzamos közlekedésre alkalmatlan úton tilos lesz elhaladni a gyermekszállító autóbuszok mellett az utasok be- és kiszállásának ideje alatt. 

A Stars Of Hope újabb országos sikere

A Stars Of Hope újabb országos sikere

Április 20-án Budapesten, az Erzsébet Ligeti Színházban rendezték meg a XXXIII. Junior Táncművészeti Fesztivál döntőjét.
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit

Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit

Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 16. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Elhunyt Vásárhely mecénása
Elhunyt Vásárhely mecénása 1998-ban vásárhelyi születésű férje halála után költözött a városba, amelyet második szülőföldjének telkintett. Életének 88. évében tért örök nyugalomra.
 
Az 5. helyen végzett a Kosársuli
Az 5. helyen végzett a Kosársuli Lejátszotta utolsó mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli. Kettős sikerrel szerezte meg az 5. helyet az NB I/B Zöld csoportjában.
 
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul Május 6-án kisorsolta a Helyi Választási Bizottság a június 9-i hódmezővásárhelyi helyhatósági választások szavazólapjain a sorrendet.
 
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon Egy hónap múlva, június 6-án  elstartol a Deja Vu Fesztivál. Három napon át egymást váltják majd a színpadokon a 90-es és 2000-es évek sztárjai.
 
Már csak egy meccs van az 5. helyért
Már csak egy meccs van az 5. helyért Az NB I/B Zöld csoportjának 5. helyéért Győr ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Elkezdődtek az idei érettségik
Elkezdődtek az idei érettségik A következő hetekben, május 3. és július 3. között 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an érettségiznek.