BulvárEmlék-képek 7.

2019. június 10., hétfő
 

Emlékek a város életéből. A Vásárhelyi Hírek fotóarchívumából ezúttal egy 2011 szeptember-októberi eseményt varázsoltunk elő. Felszámolták az Észak utcai telepet.  Képek a galériában.

 

 

 

 

 

 

Mára már semmi nem látszik. Az is igaz hogy, bár a körülmények nem voltak jók, de akik ott laktak, ott nőttek fel, számukra az otthont, a családi életet, és megannyi apró emléket jelentett, amit egy életre szólóan magukkal vittek.

 

A Kincses-telep, az Észak utca 90-92. szám alatt, minden szempontból Hódmezővásárhely leghátrányosabb helyzetű része volt, ahol negyvenkettő, részben önkormányzati tulajdonú, komfort nélküli szociális bérlakásban éltek emberek.

A több mint száz esztendeje épített, 25-30 négyzetméteres egykori cselédlakásokba csupán az áram volt bekötve, a vizet a lakók egy közeli közkútról hordták, s az udvaron lavórban tisztálkodhattak. A lakók mintegy 70-80 százaléka roma származású volt.

 

2011-ben az önkormányzat a telep felszámolása mellett döntött, és az embereket saját erőből fokozatosan a város más részein található – az igényeiknek és a lehetőségeiknek megfelelő – magasabb komfortfokozatú bérlakásokba költöztette.

A bontás utolsó napjaiban a Vásárhelyi Hírek fotósa járt ott.

 

Nézze meg ezeket is!

 

Egy 2006 áprilisi rendezvény. Juhászverseny a Mezőgazdasági Kar szervezésében.

 

Képek ITT!


Egy 2012 márciusi esemény. Húsvét a Tájházban.

 

Képek ITT!

 

Egy 2005 júniusi esemény: több ország zenekarának részvételével a nagy sikerű Zene Ünnepe.

 

Képek ITT!

 

A Vásárhelyi Hírek fotóarchívumából egy 2007 júliusi esemény. Két napig több ország színvonalas folklórműsorától volt hangos a belváros.

 

Képek ITT!

 

Egy 2005 júliusi esemény. A nyári időszakban hétvégenként a Kossuth téren látványos, műsoros programokat szerveztek Vásárhelyi Promenád címmel.

 

Képek ITT!

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Az eredeti vásárhelyi Országzászló emléke

Az eredeti vásárhelyi Országzászló emléke

1934-ben, Pünkösdkor avatták fel a magyar egység eszméit hirdető országzászló emlékművet Hódmezővásárhelyen, a Kossuth téren.
Hegyi Barbara könyvbemutató Vásárhelyen

Hegyi Barbara könyvbemutató Vásárhelyen

Ha Barbara ételei egy varázsütésre emberré változnának, sokkal több lenne a szeretet és a jókedv a világon! – mondta Liptai Claudia az új könyvről
Már nincs messze az 5. hely

Már nincs messze az 5. hely

A kérdés az volt a Hódtói Sportcsarnokban, hogy ki játszhat majd az 5. helyért az NB I/B Zöld csoportjában.
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül

Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül

Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 

És ezt már olvasta?

Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon Egy hónap múlva, június 6-án  elstartol a Deja Vu Fesztivál. Három napon át egymást váltják majd a színpadokon a 90-es és 2000-es évek sztárjai.
 
Már csak egy meccs van az 5. helyért
Már csak egy meccs van az 5. helyért Az NB I/B Zöld csoportjának 5. helyéért Győr ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Elkezdődtek az idei érettségik
Elkezdődtek az idei érettségik A következő hetekben, május 3. és július 3. között 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an érettségiznek.
 
Rollerezés Vásárhelyen is
Rollerezés Vásárhelyen is Vásárhelyen is bérelhetők a Lime rollerek. 250 járművel, legalább 60 parkolóhellyel indult a szolgáltatás Hódmezővásárhelyen.
 
Megkezdődtek a 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok
Megkezdődtek a 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Az állattenyésztő szakma számára ma már európai hírű a kiállításra a hazai és külföldi kiállítók 50 ezer érdeklődőre számítanak idén is.
 
Tömeg, jó hangulat - igazi majális fíling
Tömeg, jó hangulat - igazi majális fíling A cikk címét az április 30-án délután, este kilátogatóktól idéztük. A régi időket idézte a vásárhelyi önkormányzat által szervezett Népkert majálisa. Képekkel.
 
Lelkes amatőrök, profi cuccok
Lelkes amatőrök, profi cuccok Április 27-én délelőtt a Hódmezővásárhelyi Rádió Klub börzét rendezett, amelyre több, mint 100 kiállító érkezett az ország több pontjáról.