Kultúra, oktatásHegyi Barbara könyvbemutató Vásárhelyen

2019. június 9., vasárnap
 
Hegyi Barbara könyvbemutató Vásárhelyen

Ha Barbara ételei egy varázsütésre emberré változnának, sokkal több lenne a szeretet és a jókedv a világon! – mondta Liptai Claudia az új könyvről

 

 

 

 

 

 

 

Az Ünnepi Könyvhét hódmezővásárhelyi nyitóeseményeként Hegyi Barbara Jászai Mari-díjas színésznő új könyvét mutatja be a Németh László Városi Könyvtárban.

 

A sors kegyeltje vagyok, mert már gyerekkoromban csodálatos emberek vettek körül, akiktől mindent megkaptam: szeretetet, kultúrát, jó nevelést. Irányt mutattak nekem akkor, és ma is az ő lépteik nyomán járok többnyire tudva, olykor öntudatlanul. Népes, sokágú családból származom, sokféle kultúrából lettünk összegyúrva, tele vagyunk unokatestvérekkel, nagynéninkkel és nagybácsikkal. Rengeteget tanultam tőlük, elleshettem szemléletüket, gesztusaikat, technikáikat. A fiatalabb generációra hagyományozott tudásukat, tapasztalataikat igyekszem megőrizi. A gasztronómia területén pedig továbbörökíteni a nálam fiatalabbaknak. Valójában ebből a vágyból született meg a könyv: továbbadni több nemzedék hagyományát, amihez hozzáteszem a magamét is – mondta Hegyi Barbara.

 

Kulka János a könyvről azt mondta: "Remélem, ezt a könyvet olvasni legalább olyan élvezetes lesz, mint a forgatási szünetekben álmodozni egy kockás abroszos vendéglő nyitásáról. A recepteken nem múlik…"

 

Június 13-án 17 órakor a könyvhetet a vásárhelyi Diószegi Szabó Pál, a Magyar Írószövetség tagja nyitja meg. Az esten Hegyi Barbara Jászai Mari-díjas színésznő mutatja be új könyvét a vásárhelyieknek.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Ismét évadot nyitott a Mártélyi Alkotóház

Ismét évadot nyitott a Mártélyi Alkotóház

Szentendrei művészek társaságában nyílt meg az új évad a Mártélyi Alkotóházban,...
Üzenetet hordozó ünnep

Üzenetet hordozó ünnep

Pünkösd üzenetet hordoz, az ember és a természet szeretetét, csupa olyat, amiben megkapaszkodhatunk, és amik...
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2019.24.hét
Családi események Hódmezővásárhelyen 2019.24.hét "Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog..."
 
Megemlékezés és könyvbemutató
Megemlékezés és könyvbemutató A holokauszt hódmezővásárhelyi áldozataira emlékeztek a zsinagógában, majd a zsinagóga melleti kiállítóhelyen mutatták be Nagy Gyöngyi, zsidó katonák sorsát ismertető könyvét.
 
470 vásárhelyi mártír emléknapja
470 vásárhelyi mártír emléknapja 1944-ben június 16-án hurcolták el a város 737 zsidó polgárát. A vásárhelyi zsinagóga órája a mai napig is azt az időpontot – tíz óra tíz percet – mutatja.
 
Vásárhelyi öklöző a magyar válogatottban
Vásárhelyi öklöző a magyar válogatottban Három Kovácsra lehet büszke Vásárhely. Nem rokonok, de a vezetéknevük azonos, és az a közös bennük, hogy a Boxing Gym Vásárhely fiatal ökölvívói.
 
Tűzgyújtási tilalom Csongrád Megyében
Tűzgyújtási tilalom Csongrád Megyében Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön.
 
Szűcs Róbert marad a felnőtt csapat vezetőedzője
Szűcs Róbert marad a felnőtt csapat vezetőedzője Az együttes a megyei I. osztályban folytathatja a küzdelmeket. A cél az lesz, hogy a helyi kötődésű és az utánpótlás tehetséges játékosai kapjanak lehetőséget.
 
Doktoranduszok az Emlékpontban
Doktoranduszok az Emlékpontban Az Emlékpontban negyedik alkalommal rendezték meg a PhD hallgatók és doktorjelöltek országos konferenciáját.