KözéletElhunyt Hegedűs László

2018. július 5., csütörtök
 
Elhunyt Hegedűs László

Elhunyt Hegedűs László, a hódmezővásárhelyi tűzoltólaktanya egykori parancsnoka. Tizenhárom éven át vezette a tűzoltóságot.

 

 

 

 

 

 


 

Hegedűs László 1956-ban született. Huszonöt évesen, 1981-ben szerelt fel vonulós tűzoltónak. Három éven át mentett életeket, majd irodai munkával bízták meg. Folyamatosan tanult és képezte magát, 1992-ben az Ybl Miklós Műszaki Főiskola tűzvédelmi szakán szerzett diplomát.

1996-ban nevezték ki parancsnoknak, tizenhárom éven át vezette a hódmezővásárhelyi laktanyát.

Hegedűs László hatvankét éves korában június 25-én hajnalban, hatvankét éves korában hunyt el.

 

Temetése július kilencedikén, 10 óra 30 perctől lesz a hódmezővásárhelyi Kincses Temetőben.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Kombájn tűz Vásárhely határában

Kombájn tűz Vásárhely határában

A tűzoltók kiérkezésére a lángok már a learatott szalmára is átterjedtek. A tűzben senki sem...
Országos negyedik lett a Vásárhelyi Kosársuli NLG-s csapata

Országos negyedik lett a Vásárhelyi...

Az egész éves versenysorozat zárásaként július 1-én vasárnap rendezték Budapesten a jrNBA...
 

És ezt már olvasta?

90 éves Csende Lajos
90 éves Csende Lajos A háború alatt elvitték leventének, utána visszakerült Vásárhelyre. A helyi Közúttól ment nyugdíjba.
 
90 éves Somogyi Antal
90 éves Somogyi Antal Traktorosként kezdett dolgozni az Állami Gazdaságban. Itt ismerkedett meg feleségével, 1962-ben átköltöztek Hódmezővásárhelyre.
 
Együtt gondolkodás és alkotás
Együtt gondolkodás és alkotás A vásárhelyi Kerámia Szimpózium nyílt napján kiállítással emlékeztek meg Hódmezővásárhely és francia testvérvárosa, Vallauris fél évszázados együttműködéséről. Képekkel.
 
Lendületben a vásárhelyi Kosársuli
Lendületben a vásárhelyi Kosársuli A fantasztikus salgótarjáni bajnoki rajtot követően szerdán Tiszaújvárosban az NB I/B -ben a koncentrált támadójáték és a nagyszerű küzdés eredményt hozott.
 
Múltidézés a háborús levelezőlapok által
Múltidézés a háborús levelezőlapok által A hódmezővásárhelyi származású Benyhe Zsuzsanna nagyapjának, Héjja Imre, és két bátyjának a levelezését mutatta be.
 
Változások várhatók 2020 után
Változások várhatók 2020 után Az Agrárkamara a gazdaságonként igényelhető támogatások összegének maximalizálását csak a területalapú alaptámogatásnál tartja elfogadhatónak.
 
CD készül a Református Ótemplomban
CD készül a Református Ótemplomban Készül a Helyőrségi Zenekar első CD-je, orgonaművész, operaénekes és a Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola kórusa közreműködésével.