GazdaságEgy sikeres vásárhelyi vállalkozás – A dohányzási szokás nem csökken

2023. augusztus 5., szombat
 
Egy sikeres vásárhelyi vállalkozás – A dohányzási szokás nem csökken

Continental Dohányipari Zrt.-nek 2022-ben, az egy évvel korábbinál közel 30 százalékkal jobb lett az adózás utáni eredménye.

 

 

 

 

 


 

A csoport dohánytermesztésért felelős tagja, a Dofer Dohányfermentáló Zrt. az előző évinél 8 százalékkal nagyobb, 1005 hektár termőterületre szerződött az idei évre.

A március elején kezdett palántaültetési, majd az azt követő nevelési, gondozási munkák eredményesen zárultak. A növények fejlődése szempontjából a hőmérséklet, a csapadékmennyiség ideálisnak bizonyult a kezdeti hidegebb időszakot követően.

Füzi Csaba, a sátoraljaújhelyi dohánygyárat birtokló Continental Dohányipari Zrt. vezérigazgatója a közleményben kiemelte, minden adott ahhoz, hogy az idei termésmennyiség felülmúlja a tavalyi év eredményét. A termelői hangulat egyértelműen pozitív, amelyet az ültetvények jelenlegi fejlettsége mellett olyan piaci adottságok is támogatnak, mint a kötelező felvásárlás intézménye, illetve a felvásárlási alapár év elejei 50 százalékos emelése - tette hozzá a vezérigazgató.

A Continental Dohányipari Csoport független, magyar családi tulajdonban álló magáncég, 1996-ban alapították Hódmezővásárhelyen, jelenleg mintegy 700 dolgozót foglalkoztat. A cégcsoport termékei a magyar piacon országszerte ismertek, az exporttevékenység eredményeként pedig már több mint 30 országban elérhetőek.

Jelenleg a cégcsoporthoz tartozik a szolnoki Dofer Dohányfermentáló Zrt., ahol a dohány termeltetése mellett a dohánylevél-feldolgozás folyamatáért felelnek, valamint a több mint 130 éves sátoraljaújhelyi dohánygyár. A cégcsoport Olaszországban, Németországban, Romániában és Szlovákiában is rendelkezik leányvállalatokkal.

Nyilvánosan elérhető adatok szerint a Continental Dohányipari Zrt. tavaly 63,7 milliárd forint értékesítései nettó árbevételt ért el, ami 12,96 százalékkal meghaladja az előző évit, az adózott eredmény 2022-ben 8,2 milliárd forint volt, 29,5 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

 

 
 
Forrás: MTI
VH
 

Olvassa el ezt is!

Idős férfi a baleset áldozata

Idős férfi a baleset áldozata

Halálos közlekedési baleset történt a 47-es számú főúton, Hódmezővásárhely és Kútvölgy között augusztus 4-én este.
10 napos műsorfolyam Vásárhelyen

10 napos műsorfolyam Vásárhelyen

Augusztus 11-től 20-ig két színpad, tucatnyi program, borfesztivál, kézműves piac és még sokminden más. Részletes program.
SZIN: ötvenöt év - ötvenöt új név

SZIN: ötvenöt év - ötvenöt új név

A legnagyobb nyárzáró fesztivál egyben a hazai fesztiváltörténelem úttörője is. A Szegedi Ifjúsági Napok idén 55 éves, most a szervezők 55 friss nevet dobtak a köztudatba.
Mégiscsak 4 sávos lesz a Tisza híd

Mégiscsak 4 sávos lesz a Tisza híd

A legfrissebb Magyar Közlönyben  felsorolt 24 projekt egyike a 47. sz. főút Algyői Tisza-híd 2×2 sávra történő bővítésének előkészítése kerékpáros átvezetéssel.
 

És ezt már olvasta?

Elhunyt Vásárhely mecénása
Elhunyt Vásárhely mecénása 1998-ban vásárhelyi születésű férje halála után költözött a városba, amelyet második szülőföldjének telkintett. Életének 88. évében tért örök nyugalomra.
 
Az 5. helyen végzett a Kosársuli
Az 5. helyen végzett a Kosársuli Lejátszotta utolsó mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli. Kettős sikerrel szerezte meg az 5. helyet az NB I/B Zöld csoportjában.
 
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul Május 6-án kisorsolta a Helyi Választási Bizottság a június 9-i hódmezővásárhelyi helyhatósági választások szavazólapjain a sorrendet.
 
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon Egy hónap múlva, június 6-án  elstartol a Deja Vu Fesztivál. Három napon át egymást váltják majd a színpadokon a 90-es és 2000-es évek sztárjai.
 
Már csak egy meccs van az 5. helyért
Már csak egy meccs van az 5. helyért Az NB I/B Zöld csoportjának 5. helyéért Győr ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Elkezdődtek az idei érettségik
Elkezdődtek az idei érettségik A következő hetekben, május 3. és július 3. között 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an érettségiznek.
 
Rollerezés Vásárhelyen is
Rollerezés Vásárhelyen is Vásárhelyen is bérelhetők a Lime rollerek. 250 járművel, legalább 60 parkolóhellyel indult a szolgáltatás Hódmezővásárhelyen.