BulvárBúzás Luca bemutatta divatkollekcióját

2015. június 9., kedd
 

Megvalósulni látszik a vásárhelyi-mártélyi Búzás Luca álma, aki 2012-ben a Vásárhelyi Híreknek mondta el, hogy saját divatkollekciót, saját márkát és céget szeretne.

 

 

A képen Búzás Luca és a Tatler Magazin brand managere

 

 

Az elmúlt három évben többször írtunk a vásárhelyi-mártélyi Búzás Lucáról, aki 2012-ben határozta el, hogy kipóbálja magát külföldön. “Édesanyám a Waldorf Óvodába íratott be, nagyon jól éreztem magam ott, aztán következett a Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola, ahol szintén fantasztikus tanárok vettek körül és értékelték a művészetem. Tanulmányaimat a Tömörkény István Művészeti Gimnáziumban az iparművészeti osztályban texil szakon folytattam ahol szintén művész énem bontakozott ki, ezután egyenes út volt a budapesti MODART Divatiskola divattervező szak, amelyen 2013-ban diplomáztam.” mondta Luca. “Azalatt  a 3 éves képzés alatt találkoztam a barátommal akivel Kínába  szerettünk volna költözni.”

 

Azóta is Shanghaiban laknak és dolgoznak mindketten. A kreativitásban és ötletekben gazdag ifjú divattervező június 4-én Shanghaiban az Egyesült Királyság egyik legnevesebb divatlapja, a Tatler Magazine kínai kiadásának felkérésére, mint divattervező bemutathatta 2016 nyári kollekcióját.

Búzás Luca a Vásárhelyi Híreknek elmondta, a VIP bemutatót csak külön meghívottaknak hírességeknek és a Tatler Magazin 50 legbefolyásosabb olvasójának rendezték.

Kollekciójának egy-egy darabját a manökeneken kívül több híresség is viselte: egy népszerű TV sztár, a magazin brand managere és a Miss Earth Szépségversenyen Kínát képviselő lány.   

“Itt a művészet teljesen más, mint Európában és ezt a tudást szeretnénk elsajátítani. Illetve próbálom a kreatív ötleteimet és látásmódomat belevinni ebbe a kínai divatkultúrába.” - mondta a Vásárhelyi Híreknek.

Ez 2012-ben kiutazása után nem sokkal már az első nekifutásra sikerült, mert egy kínai tervezőnél, Stella Lam-nál  kapott munkát, akinél az az évi Shanghai Fashion Week-re a divattervezésben, a grafikai feladatokban, a belső showroom design kialakításában segédkezett.

Most pedig már kollekciójának útját egyengeti, amiben a barátjával közösen alapított Studio Supreme elnevezésű új cége is segítségére lesz.

 

 

Olvassa el ezt is!

A legsikeresebb könyvek erre a nyárra

A legsikeresebb könyvek erre a nyárra

A Bookline májusi sikerlistájának több mint fele új könyvekből áll, ami a legjobb bizonyíték arra, hogy a jó könyvekre mindig van igény. Itt a TOP 50 -es lista!
Kónya Krisztina sikere Avignon-ban

Kónya Krisztina sikere Avignon-ban

A vásárhelyi operaénekesnő a Szegedi Nemzeti Színház operatársulatával az Armel Operafesztivál keretében egy Márai regényből készült opera bemutatójával vendégszerepelt.
Majális 2024

Majális 2024

Kétnapos program a Népkertben. Városkártyával egy alkalommal ingyen sör/virsli a felnőtteknek, ingyen vattacukor és ugrálóvár a gyerekeknek.Részletes pr ogram.
Már csak egy meccs van az 5. helyért

Már csak egy meccs van az 5. helyért

Az NB I/B Zöld csoportjának 5. helyéért Győr ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli.
 

És ezt már olvasta?

Az 5. helyen végzett a Kosársuli
Az 5. helyen végzett a Kosársuli Lejátszotta utolsó mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli. Kettős sikerrel szerezte meg az 5. helyet az NB I/B Zöld csoportjában.
 
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul Május 6-án kisorsolta a Helyi Választási Bizottság a június 9-i hódmezővásárhelyi helyhatósági választások szavazólapjain a sorrendet.
 
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon Egy hónap múlva, június 6-án  elstartol a Deja Vu Fesztivál. Három napon át egymást váltják majd a színpadokon a 90-es és 2000-es évek sztárjai.
 
Elkezdődtek az idei érettségik
Elkezdődtek az idei érettségik A következő hetekben, május 3. és július 3. között 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an érettségiznek.
 
Rollerezés Vásárhelyen is
Rollerezés Vásárhelyen is Vásárhelyen is bérelhetők a Lime rollerek. 250 járművel, legalább 60 parkolóhellyel indult a szolgáltatás Hódmezővásárhelyen.
 
Megkezdődtek a 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok
Megkezdődtek a 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Az állattenyésztő szakma számára ma már európai hírű a kiállításra a hazai és külföldi kiállítók 50 ezer érdeklődőre számítanak idén is.
 
Tömeg, jó hangulat - igazi majális fíling
Tömeg, jó hangulat - igazi majális fíling A cikk címét az április 30-án délután, este kilátogatóktól idéztük. A régi időket idézte a vásárhelyi önkormányzat által szervezett Népkert majálisa. Képekkel.