BulvárA Táltos Iskola törlését kérték a Kormányhivataltól

2017. július 31., hétfő
 
A Táltos Iskola törlését kérték a Kormányhivataltól

A Csongrád Megyei Kormányhivatal Sajtószolgálata közleményben értesítette a Vásárhelyi Hírek Szerkesztőségét, hogy július 31-i keltezéssel, a Táltos Iskola Fenntartója, a 4 School Iskolafenntartó Nkft. a Csongrád Megyei Kormányhivatal Szegedi Járási Hivatalához eljuttatott beadványában kérte a hódmezővásárhelyi tagintézményének megszüntetését, nyilvántartásból való törlését.

 

 

 

A megyei illetékességgel eljáró Szegedi Járási Hivatal hatáskörébe tartozik a nem állami oktatási intézmények működési engedélyével kapcsolatos feladatkör, valamint a nem állami fenntartók törvényességi ellenőrzése és az intézmények hatósági ellenőrzése.

 

A nemzeti köznevelésről szóló törvény vonatkozó rendelkezései szerint egy megszűnő nevelési-oktatási intézmény esetén – az intézménynek a nyilvántartásból való törlésével egyidejűleg – kell kijelölni azon intézményt, mely a megszűnttel jogviszonyban álló gyermekek, tanulók felvételét nem tagadhatja meg.

 

Így jelen esetben a Szeged Járási Hivatalnak a feladata a megszüntetési eljárás lefolytatása, valamint a gyermekek számára kijelölni azokat az intézményeket, amelyekben ősztől megkezdhetik óvodai és iskolai tanévüket a folyamatos óvodai és tanulói jogviszonyuk biztosítása mellett.

 

A Kormányhivatal közlése szerint, együttműködésben Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzatával és a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központtal, a lehető leggyorsabb megoldás megtalálása érdekében folyamatosan egyeztet. A cél az, hogy a gyermekek szeptembertől a számukra legmegfelelőbb intézményben kezdhessék meg a tanévet.

 

Mint arról írtunk, (cikkünk a lap alján!) Mártonné Ritter Mária igazgató azt nyilatkozta, hogy az iskolaépület olyan állapotban van, hogy halaszthatatlan a felújítás. Az Önkormányzattól részletfizetéssel megvásárolták az épületet, a felét már kifizették, de ezzel együtt a felújítás elmaradt, amit nem lehet szakaszosan megoldani. Ezért nem indul a Nyár utcai  iskola falai között szeptembertől új tanév. A Kormányhivatal közleményében nincs utalás arra, hogy a nyilvántartásból való törlés ideiglenes vagy végleges jellegű. Jóllehet Mártonné Ritter Mária a különböző sajtómegkeresések során - így a Vásárhelyi Híreknek adott nyilatkozatában - nem beszélt a vásárhelyi tagintézmény végleges megszüntetésről.   

 

Mártonné Ritter Mária nyilatkozata a Vásárhelyi Híreknek ITT!

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A legnagyobb hőségriadó fokozat Csongrád megyében

A legnagyobb hőségriadó fokozat Csongrád...

Kedden (augusztus elsején) az egész országra másodfokú riasztást adtak ki. Két megyében még...

Az utolsó éveiben nem vigyáztunk rá

Az utolsó éveiben nem vigyáztunk rá

Aki ismerte, szerette. Az életében sorban jöttek a tragédiák. Most lenne 82 éves. A...
 

Szóljon hozzá Ön is!

És ezt már olvasta?

Városi Sportnap 2017
Városi Sportnap 2017 Idén sem volt könnyű helyzetben a vásárhelyi Önkormányzat Kulturális és Sportbizottsága. Közel száz diákot, továbbá sportszakembereket díjaztak. A díjazottak névsora.
 
Időközi polgármester-választás Hódmezővásárhelyen
Időközi polgármester-választás Hódmezővásárhelyen Néhány tudnivaló! Vasárnap reggel 6-tól 19 óráig 50 szavazókörben 36.818 választópolgár járulhat az urnákhoz.
 
Roma szakkollégisták az Emlékpontban
Roma szakkollégisták az Emlékpontban A hat éve működő szakkollégium Vásárhelyre látogató diákjai a megyeszékhely felsőoktatási intézményeiben tanulnak.
 
Folytatódott az emléknapi rendezvénysorozat
Folytatódott az emléknapi rendezvénysorozat Vágó János: fontos, hogy azok az erők, akik a más véleményt képviselőket börtönbe zárták, vagy akasztófára küldték, soha ne kerülhessenek hatalomra. Képekkel.
 
Nem hozott szerencsét a hazai pálya
Nem hozott szerencsét a hazai pálya A Kosársuli elleni összecsapás második félidejében megrázták magukat a sötét mezesek, és utána már nem engedték ki kezükből a meccset.
 
Idegenben lép pályára a HLKC
Idegenben lép pályára a HLKC Nem szabad hagyni, hogy akárcsak egy percre is vérszemet kapjon a Gyömrő, már a meccs elején dominálni kell, ehhez fegyelmezett és koncentrált játékra lesz szükség.
 
Kovács László: az emberek kiállásukkal őrizzék meg a település békéjét
Kovács László: az emberek kiállásukkal őrizzék meg a település békéjét A Fidesz-KDNP jelöltjét támogatja a hódmezővásárhelyi közgyűlés többsége a vasárnapi időközi polgármester-választáson.