KözéletA nyughelyvitában még nincs megnyugvás

2016. február 13., szombat
 
A nyughelyvitában még nincs megnyugvás

A héten felfüggesztette a bíróság a Kegyeleti Kft. és a Református Egyház közötti pert, amíg folyik a hatósági eljárás.

 

 

 


 

A megyei Kormányhivatal Járási Hivatala hatósági ellenőrzést tartott a nyár végén, amelyet eljárás követett. A pereskedés folytatására csak akkor van mód, ha megfelelő temetőszabályzat lép életbe. 

 

Az augusztusi vizsgálat szerint a Dilinka és Kincses temetők egyházközség által történt üzemeltetése ellentétes a temetőkről és temetkezésekről szóló törvénnyel. A Kormányhivatal felszólított a jogszabályok módosítására.  

A Susáni Egyházközség védőügyvédje szerint viszont a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról szóló törvény rögzíti, hogy a vallási közösség belső szabályait nem vizsgálhatja az állami hatóság. A bíróság viszont az állapította meg, hogy nem a belső hitéletről szól a per, hanem a két temető üzemeltetéséről. Vagyis a temetőszabályzat megjelenéséig várni kell a további eljárás lefolytatásával.

 

Mint arról írtunk, tavaly nyár elején tört ki a botrány, azzal, hogy Nagy Zoltán, a Susáni Református Egyházközség lelkésze körlevelében a temetkezési vállalkozóknak temetésenként 20 ezer, a polgári búcsúztatóknak 5 ezer, a sírköveseknek megbízásonként 3 ezer forintot kell fizetniük a Hódmezővásárhely két református temetőjében.

A lelkész idővel még tovább ment, amikor a két temetőben több helyen jól láthatóan egy kifüggesztett lapon, házirend-szerűen megüzente, hogy szertartást lebonyolító vállalkozót majd a Temetőgondnokság ajánlj.

A díjakat tartalmazó körlevél mellé szerződés is készült, amely már nem csupán „jó üzleti érzékről” tanúskodik, hanem etikai kérdéseket is felvet. Ugyanis a szerződés szövegében az is olvasható, hogy a polgári - vagyis nem az egyház által végzett - búcsúztatások során a vallási jellegű megnyilvánulások: imádkozás, Isten nevének említése nem megengedett.

 

Annyi bizonyos, hogy a jogszabályok lehetővé teszik a hozzájárulás szedését, de a 1999. évi XLIII. törvény 40. paragrafusa szerint: „Az egyes díjfajtákon belül a temetőben vállalkozásszerűen munkát végzők által fizetendő temetőfenntartási hozzájárulási díj mértéke az adott évben az egyes sírhelyekre megállapított megváltási díjtételek egyszerű számtani átlagának 5%-át nem haladhatja meg.” Ez pedig messze nem annyi, mint amennyit a körlevél a vásárhelyi vállalkozóknak előírt.

Információink szerint a vásárhelyi önkormányzat korábban közmunkásokkal segítette a temetők rendben tartását Nagy Zoltán azonban már 2014-ben visszautasította. 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Csalók ellen emeltek vádat Vásárhelyen

Csalók ellen emeltek vádat Vásárhelyen

Egy nem mindennapi bűncselekmény elkövetői ellen emelt vádat a Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség. Vádlott egy többszörösen visszaeső vásárhelyi és hét társa.
Vásárhelyi segítséggel kerítés épülhet a román határon is

Vásárhelyi segítséggel kerítés épülhet a román határon is

Nem kizárt , hogy hamarosan a Vásárhelytől légvonalban alig 30 kilométerre lévő magyar-román határon is elkezdődhetnek a kerítésépítési munkálatok.

Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon

Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon

Egy hónap múlva, június 6-án  elstartol a Deja Vu Fesztivál. Három napon át egymást váltják majd a színpadokon a 90-es és 2000-es évek sztárjai.
Tömeg, jó hangulat - igazi majális fíling

Tömeg, jó hangulat - igazi majális fíling

A cikk címét az április 30-án délután, este kilátogatóktól idéztük. A régi időket idézte a vásárhelyi önkormányzat által szervezett Népkert majálisa. Képekkel.
 

És ezt már olvasta?

Elhunyt Vásárhely mecénása
Elhunyt Vásárhely mecénása 1998-ban vásárhelyi születésű férje halála után költözött a városba, amelyet második szülőföldjének telkintett. Életének 88. évében tért örök nyugalomra.
 
Az 5. helyen végzett a Kosársuli
Az 5. helyen végzett a Kosársuli Lejátszotta utolsó mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli. Kettős sikerrel szerezte meg az 5. helyet az NB I/B Zöld csoportjában.
 
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul Május 6-án kisorsolta a Helyi Választási Bizottság a június 9-i hódmezővásárhelyi helyhatósági választások szavazólapjain a sorrendet.
 
Már csak egy meccs van az 5. helyért
Már csak egy meccs van az 5. helyért Az NB I/B Zöld csoportjának 5. helyéért Győr ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Elkezdődtek az idei érettségik
Elkezdődtek az idei érettségik A következő hetekben, május 3. és július 3. között 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an érettségiznek.
 
Rollerezés Vásárhelyen is
Rollerezés Vásárhelyen is Vásárhelyen is bérelhetők a Lime rollerek. 250 járművel, legalább 60 parkolóhellyel indult a szolgáltatás Hódmezővásárhelyen.
 
Megkezdődtek a 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok
Megkezdődtek a 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Az állattenyésztő szakma számára ma már európai hírű a kiállításra a hazai és külföldi kiállítók 50 ezer érdeklődőre számítanak idén is.