KözéletA közbeszerzésekre fókuszálva

2015. március 16., hétfő
 
A közbeszerzésekre fókuszálva
Céljuk hogy Vásárhelyen is vezető erő legyen a Jobbik. Március 16-án délelőtt bemutatkozott a Csongrád Megyei Választmány új vezetősége.

 

Fotó: VH


Elhangzott, a megyében is erősíteni szeretnének, a következő választásokon jó eredményeket akarnak elérni. „A jelenlegi Fidesz kormánnyal szemben megvan az az előnyünk, hogy nálunk nincs jelen a korrupció, ami jelenleg az országot nyomja” - fogalmazták meg a ma délelőtti sajtótájékoztatón Hódmezővásárhelyen a Jobbik helyi szervezetének irodájában.

Hódmezővásárhelyen is erősíteni fogjuk a pozíciónkat, akár a település vezetése sem jelentene gondot, Csongrád megyében például Ásotthalomnak jobbikos a polgármestere- mondta, a Jobbik Csongrád megyei elnöke.

 

A ma délelőtti sajtótájékoztatón az új elnökség tagjai mutatkoztak be. A 2008 óta elnöki tisztséget betöltő Tóth Péter mellett két évre kapott megbízatást az üllési Dobi Zsolt, Rácz Tibor az egyes számú választó körzetből, a szentesi Füsti-Molnár István és Dombi-Kiss László a vásárhelyi szervezet elnöke.

A következő időszakban erősen koncentrálni akarnak a közbeszerzésekre. Hódmezővásárhelyen a Fidesz és kivitelező cégek között furcsaságok vannak, amelyeknek pedig a Jobbik szeretne a végére járni és azt a nyilvánosság elé tárni, mondta a sajtótájékoztatón Dombi-Kiss László.

A Vásárhelyi Hírek kérdésére, mi szerint a Jobbik hogyan értékeli a Kormány részbeni kihátrálását a segélyezési és a támogatási rendszerből, a megyei elnök szerint „katasztrofális lépés volt.” Ezzel még jobban elmélyülhet a szegénység, hiszen sok kistelepülés nem tudja a helyi adóiból fedezni a segélyezést, nem egy helyen még a normális működés financiális feltételei sincsenek meg, mondta Tóth Péter.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Megérdemelten a tabella első helyén

Megérdemelten a tabella első helyén

Cziberéék három fordulóval az alapszakasz befejezése előtt óriási lépést tettek a felsőházi rájátszás felé a Vásárhelyi Kosársuli a Tiszaújváros elleni rangadón.
A nyitva tartás ki van zárva

A nyitva tartás ki van zárva

A vasárnapi zárva tartás mellett, megszűnnek az éjjel-nappali üzletek, ugyanis március 15-től, kiskereskedelmi napokon 6 órától csak 22 óráig lehet vásárolni.
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik

Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik

Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.
 

És ezt már olvasta?

Elhunyt Vásárhely mecénása
Elhunyt Vásárhely mecénása 1998-ban vásárhelyi születésű férje halála után költözött a városba, amelyet második szülőföldjének telkintett. Életének 88. évében tért örök nyugalomra.
 
Az 5. helyen végzett a Kosársuli
Az 5. helyen végzett a Kosársuli Lejátszotta utolsó mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli. Kettős sikerrel szerezte meg az 5. helyet az NB I/B Zöld csoportjában.
 
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul Május 6-án kisorsolta a Helyi Választási Bizottság a június 9-i hódmezővásárhelyi helyhatósági választások szavazólapjain a sorrendet.
 
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon Egy hónap múlva, június 6-án  elstartol a Deja Vu Fesztivál. Három napon át egymást váltják majd a színpadokon a 90-es és 2000-es évek sztárjai.
 
Már csak egy meccs van az 5. helyért
Már csak egy meccs van az 5. helyért Az NB I/B Zöld csoportjának 5. helyéért Győr ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Elkezdődtek az idei érettségik
Elkezdődtek az idei érettségik A következő hetekben, május 3. és július 3. között 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an érettségiznek.
 
Rollerezés Vásárhelyen is
Rollerezés Vásárhelyen is Vásárhelyen is bérelhetők a Lime rollerek. 250 járművel, legalább 60 parkolóhellyel indult a szolgáltatás Hódmezővásárhelyen.