SportA Kosársuliból ezúttal hiányzott a kiemelkedő egyéni teljesítmény

2023. január 18., szerda
 
A Kosársuliból ezúttal hiányzott a kiemelkedő egyéni teljesítmény

A Piros csoportos Nagykőrös vendégeként lépett pályára kedd este a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli a Hepp Kupa nyolcaddöntőjében.

 

 

 

 

 

 

Vuk Pavlovic csapata rosszul kezdte a meccset, ami végül a vereségbe és a kiesésbe került.
 

Joggal bizakodhatott a Kosársuli, hiszen egyrészt az előző körben azt a Ceglédet búcsúztatta a kupában, akitől a Nagykőrös pénteken 90-72-re kikapott a Piros csoportos bajnokságban, másrészt a Dunaharaszti ellen győzelemmel hangolt. A meccsen viszont kiütközött az osztálykülönbség és az, hogy a Kosársulinak nem megy idegenben ebben a szezonban, ráadásul Varga Ákos kulcsfontosságú játékára sem számíthatott Vuk Pavlovic.

 

Már az első negyedben eldöntötte a továbbjutás kérdését a korábban évekig Vásárhelyen játszó Molnár Bencét is a soraiban tudó Nagykőrös: a Kosársuli a második percben, Bálint triplájánál még 5-4-re vezetett, ám innen az első negyed utolsó másodperceiig pontot sem szerzett, miközben Puszta Dávid együttese 19-0-s szériával sokkolta a rengeteg labdát eladó, támadásban sokat hibázó csapatot.

 

Innen pedig hiába volt egálban a hazaiakkal a Kosársuli, és közelítette meg többször is őket tíz pontra a második negyedben, a Nagykőrös magabiztosan és jól őrizte az előnyét – így hiába szórtak a vásárhelyiek Varga Zalán vezetésével huszonhat pontot tíz perc alatt, a félidőben 48-32 állt az eredményjelzőn.

 

A szünet után hamar huszonötre növelte a különbséget a Nagykőrös, és bár a negyed második felére a triplákban és a lepattanózásban is feljavult a Kosársuli, nem tudott lejjebb faragni a nagyszünet tizenhat pontos hátrányán (60-44).

 

A hajrában a saját nevelésű fiatalok is több lehetőséget kaptak, és hasznos játékpercekkel gazdagodtak – nem is tartották magukat rosszul, a nagykőrösiek picit tudtak kozmetikázni az eredményen, és végül 77-58-ra győztek, így bejutottak a legjobb nyolc közé a kupában. A Kosársuliból ezúttal hiányzott a kiemelkedő egyéni teljesítmény, Bálint és Kelemen 13-13, Varga Zalán 11 ponttal zárt.

 

Hepp Kupa, nyolcaddöntő:

Nagykőrösi Sólymok KE - Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli 77-58 (23-6,25-26,12-12,17-14) 

Nagykőrös, Kossuth Lajos Általános Iskola. Vezette: Jakab, Radnóti, Földi

Nagykőrös: Váits 8, Kocsis 4, Lakosa 12/6, Fehér 15/3, Kovács 15/6
Cserék: Timkó 10, Molnár M. 7/3, Molnár B. 4, Filep 2, Kónya -
Vezetőedző: Puszta Dávid

Kosársuli: Varga Z. 11/3, Pinnyey -, Balogh 6, Bálint 13/9, Kelemen 13/9
Cserék: Borbáth 5/3, Kass 5, Karsai 3/3, Megyesi 2, Bősz -, Knyur -
Vezetőedző: Vuk Pavlovic

Vuk Pavlovic: „Rosszul kezdtünk, 17 pontos hátrányba kerültünk az első negyed végére, az egész mérkőzést tekintve ez volt a különbség a két csapat között. A csapdázást nem tudtuk kijátszani, rossz ritmusúak voltak a támadásaink és sok kosarat kaptunk egyéni hibákból. A második negyedtől elkezdtünk kosárlabdázni, ez sajnos csak arra volt elég, hogy ne legyen még nagyobb arányú a vereség. Gratulálok a Nagykőrösnek és sok sikert kívánok nekik a folytatásban!"

 

A Kosársuli január 27-én bajnoki meccsel folytatja a szezont, a Sopron látogat a Hódtói Sportcsarnokba.

 
 
VH-Nagy Benjamin
 

Olvassa el ezt is!

Jubilál a Vásárhelyi Szimpózium

Jubilál a Vásárhelyi Szimpózium

A Tornyai János Múzeumban a most 25 éves szimpózium kiállítása nyílik, a művészek által készített és a Városi Kerámia gyűjteménybe került. alkotásokból.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2023

Családi események Hódmezővásárhelyen 2023

2023. 17. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Cinke, gőte, fecskefarkú pillangó

Cinke, gőte, fecskefarkú pillangó

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület idén is megválasztotta az  Év madarát, az Év hüllőjét és az Év lepkéjét .
2023. évi munkaszüneti-, és pihenőnapok

2023. évi munkaszüneti-, és pihenőnapok

2023-ban kétszer lesz 4 napos hétvége, és négy alkalommal 3 napos pihenő, nem lesz ledolgozandó munkanap szombaton.
 

És ezt már olvasta?

Elhunyt Vásárhely mecénása
Elhunyt Vásárhely mecénása 1998-ban vásárhelyi születésű férje halála után költözött a városba, amelyet második szülőföldjének telkintett. Életének 88. évében tért örök nyugalomra.
 
Az 5. helyen végzett a Kosársuli
Az 5. helyen végzett a Kosársuli Lejátszotta utolsó mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli. Kettős sikerrel szerezte meg az 5. helyet az NB I/B Zöld csoportjában.
 
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul Május 6-án kisorsolta a Helyi Választási Bizottság a június 9-i hódmezővásárhelyi helyhatósági választások szavazólapjain a sorrendet.
 
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon Egy hónap múlva, június 6-án  elstartol a Deja Vu Fesztivál. Három napon át egymást váltják majd a színpadokon a 90-es és 2000-es évek sztárjai.
 
Már csak egy meccs van az 5. helyért
Már csak egy meccs van az 5. helyért Az NB I/B Zöld csoportjának 5. helyéért Győr ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Elkezdődtek az idei érettségik
Elkezdődtek az idei érettségik A következő hetekben, május 3. és július 3. között 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an érettségiznek.
 
Rollerezés Vásárhelyen is
Rollerezés Vásárhelyen is Vásárhelyen is bérelhetők a Lime rollerek. 250 járművel, legalább 60 parkolóhellyel indult a szolgáltatás Hódmezővásárhelyen.