KözéletA kormányt segítik a megyei jogú városok

2010. december 4., szombat
 
A kormányt segítik a megyei jogú városok

Almási István alpolgármester: "A kormány az önkormányzati szintű törvényalkotáskor vegye igénybe a megyei jogú városok jegyzőinek, hivatalvezetőinek tapasztalatait."

 

A főváros után a megyei jogú városok "Magyarország motorjai", hiszen majdnem két és félmillió ember él hazánk 23 megyei jogú városában. Idén is a cívis város, Debrecen adott otthont a Megyei Jogú Városok  Szövetsége két napos tisztújító közgyűlésének, amelyen városunkat a polgármester elfoglaltsága miatt, Almási István alpolgármester képviselte.  

Portálunknak nyilatkozva, elmondta, a két nap legfontosabb eredményének az új tisztségviselők megválasztása mellett azt tartja, hogy a szövetség egyhangú szándéka szerint, alkotó módon kíván részt venni Magyarország új kormányának munkájában a közszolgáltatások átalakításában. Kérdésünkre az alpolgármester ennek egyik példájaként kiemelte: az önkormányzati szintű törvényalkotásban a kormányzat vegye igénybe a megyei jogú városok jegyzőinek, hivatalvezetőinek tapasztalatait. A 23 hazai megyei jogú város vezetőit szombaton Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára a közösségi közlekedés helyzetéről, átalakítási szempontjairól tájékoztatta. A szövetség részéről felmerült a kérdés, a budapesti közlekedés 91 százalékos támogatottsága mellett, a vidék részére elegendő-e a maradék alig 9 százalék. Fónagy János szerint Magyarország megújulásának fontos területe a közösségi közlekedés. Kijelentette, jelenleg folyik az egységes személyszolgáltatási rendszert megalapozó jogszabályok megalkotása, egy közlekedési holding létrehozása, amelyben figyelembe veszik a szövetség javaslatait. Almási  István alpolgármester kiemelte, a szövetség eddig is komoly kezdeményezéseket tett például a helyi adók beszedési rendszerének megváltoztatásáért, vagy az oktatás, a közösségi közlekedés átalakításáért. A közgyűlésen felmerült, hogy rendezni kell a MÁV és az önkormányzatok tulajdoni viszonyait. Itt példaként azt említette, sokszor egy vasútállomás épületeinek és ingatlanjainak nem azonos a tulajdonosa. Ez a helyzet akadályozza a továbblépést.

Az alpolgármester összességében kiemelkedően konstruktívnak értékelte a Megyei Jogú Városok Szövetségének két napos közgyűlését, amelyen újabb négy esztendőre Kósa Lajost (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármesterét választották a szövetség elnökévé. A tisztújítás eredményeként a szervezet társelnöke Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere lett
 

Olvassa el ezt is!

A Stars Of Hope újabb országos sikere

A Stars Of Hope újabb országos sikere

Április 20-án Budapesten, az Erzsébet Ligeti Színházban rendezték meg a XXXIII. Junior Táncművészeti Fesztivál döntőjét.
Elhunyt Vásárhely mecénása

Elhunyt Vásárhely mecénása

1998-ban vásárhelyi születésű férje halála után költözött a városba, amelyet második szülőföldjének telkintett. Életének 88. évében tért örök nyugalomra.
Majális 2024

Majális 2024

Kétnapos program a Népkertben. Városkártyával egy alkalommal ingyen sör/virsli a felnőtteknek, ingyen vattacukor és ugrálóvár a gyerekeknek.Részletes pr ogram.
Lelkes amatőrök, profi cuccok

Lelkes amatőrök, profi cuccok

Április 27-én délelőtt a Hódmezővásárhelyi Rádió Klub börzét rendezett, amelyre több, mint 100 kiállító érkezett az ország több pontjáról.
 

És ezt már olvasta?

Az 5. helyen végzett a Kosársuli
Az 5. helyen végzett a Kosársuli Lejátszotta utolsó mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli. Kettős sikerrel szerezte meg az 5. helyet az NB I/B Zöld csoportjában.
 
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul Május 6-án kisorsolta a Helyi Választási Bizottság a június 9-i hódmezővásárhelyi helyhatósági választások szavazólapjain a sorrendet.
 
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon Egy hónap múlva, június 6-án  elstartol a Deja Vu Fesztivál. Három napon át egymást váltják majd a színpadokon a 90-es és 2000-es évek sztárjai.
 
Már csak egy meccs van az 5. helyért
Már csak egy meccs van az 5. helyért Az NB I/B Zöld csoportjának 5. helyéért Győr ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Elkezdődtek az idei érettségik
Elkezdődtek az idei érettségik A következő hetekben, május 3. és július 3. között 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an érettségiznek.
 
Rollerezés Vásárhelyen is
Rollerezés Vásárhelyen is Vásárhelyen is bérelhetők a Lime rollerek. 250 járművel, legalább 60 parkolóhellyel indult a szolgáltatás Hódmezővásárhelyen.
 
Megkezdődtek a 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok
Megkezdődtek a 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Az állattenyésztő szakma számára ma már európai hírű a kiállításra a hazai és külföldi kiállítók 50 ezer érdeklődőre számítanak idén is.