Videó riportok

 
Gyurta Dániel Londonra készül Hódmezővásárhelyen

Gyurta Dániel Londonra készül Hódmezővásárhelyen

2011. október 20.

Széles Sándor és Kovácshegyi Ferenc edző vezetésével Gyurta Dániel és 4 társa október 17-től három hétig Hódmezővásárhelyen készül a londoni Nyári Játékokra.

Most minden a 2012-es olimpiai felkészülésről szól, Hódmezővásárhelyen is, mint azt exkluzív interjúnkban is elmondja.
A hitvalló Eperjes Károly

A hitvalló Eperjes Károly

2011. október 18. A magyar színművészet egyik legnagyobb, karizmatikus egyénisége, Eperjes Károly hitvallását, a nemzetről, a magyarságról vallott gondolatait ismerhették meg az érdeklődők a hódmezővásárhelyi Emlékpont Múzeum, Gondolkodó Polgár soron következő estjén október 17-én.
Jól megfér a hímzés és a fazekasság egy fedél alatt

Jól megfér a hímzés és a fazekasság egy fedél alatt

2011. október 10. Az ide Őszi Hetekből sem maradhat ki a kézművesek kiállítása a Belvárosi Fazekasházban. Az idei év különleges is, hiszen már tíz éve, minden ősszel megnyílik a Kezek Dicsérete című, művészeti remekeket felvonultató kiállítás. A hímzéstől kezdve a kerámián át, a merített papírig, sokféle alkotást láthat a nagyérdemű.
Hordágy, sérültek, vércseppek

Hordágy, sérültek, vércseppek

2011. október 10. A Németh László Gimnázium Általános Iskola és Óvoda, ovisai tartottak Vöröskereszt Napot. A címből szerencsére csak a hordágy volt igazi. Játékos formában ismerkedtek a szervezet létrejöttével és munkájával. Az udvaron pedig számháború zajlott képzeletbeli sérülésekkel és vércseppecskék gyűjtögetésével.
Hétvégi razziák Vásárhelyen II. rész

Hétvégi razziák Vásárhelyen II. rész

2011. október 7.

Kivilágítatlan kerékpárok, ittas vezetés, éjszakai motoros üldözés és az ezeket követő szabálysértési eljárások a Vásárhelyi Hírek kamerája előtt, a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság szombat éjszakai razziáján.  

Határtalan növényvédelem

Határtalan növényvédelem

2011. október 2. A szerb sajtó élénk érdeklődése mellett pénteken tartotta záró konferenciáját Novi Sadban a Szegedi Tudományegyetem hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Kara és a Novi Sadi Egyetem Mezőgazdasági Kara közös projektje.
Kutatók Éjszakája sikerrel és sikerélménnyel

Kutatók Éjszakája sikerrel és sikerélménnyel

2011. szeptember 29. Lézeres lövészet, a vadászat technikai eszközeinek bemutatása, kistestű emlős, vagy madártest preparálása, az érdeklődők által készített, aztán hazavihető steril dísznövény tenyészetek és még sok más program várta szeptember 23-án a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági karán a Kutatók Éjszakájára jelentkezőket.
Valami Amerika

Valami Amerika

2011. szeptember 29. Egy megnyert pályázattal Amerika Napot tartott szeptember 29-én a hódmezővásárhelyi Német László iskola. A zenétől kezdve a táncon, a katonákon át, még a jelképes indiánsátrak is mind-mind az USA-t elevenítették meg az intézmény falain belül, sőt mi több, volt, aki stílusos jelmezt is húzott. A folyosókon amerikai katonák, egy indián lány és egy, a hippi korszakot idéző fiatal sétált, PEACE feliratú pólójában. Az udvaron az alsósok indián fejdíszben dobták a falóra a lasszót, míg a tömegen könnyedén átsétált a Szabadság szobor. Az ügyességi és bemutató foglalkozások mellett, egy „száguldó”,  vadnyugati traktor verte fel az udvar porát, amit a bátrabbak még vezetni is megpróbáltak. Egyszóval, mindenkit magával ragadott az USA jellegzetes hangulata.
Hétvégi razziák Vásárhelyen

Hétvégi razziák Vásárhelyen

2011. szeptember 27.

Játszótéri iddogálás, garázdaság, szúró-vágó szerszámok, motoros üldözés az éjszakában. A Vásárhelyi Hírek kamerája követte a razziázó vásárhelyi rendőröket.

Így ballagnak az éjszakában a határsértők

Így ballagnak az éjszakában a határsértők

2011. szeptember 19.

A vasút mellett gyalogolt négy fő, amit a stabil hőkamerán észleltek a rendőrök. A helyszínre irányított járőrök egy afgán családot - köztük egy gyermeket - fogtak el, akik a zöldhatáron keresztül szerettek volna belépni az országba. Ügyükben idegenrendészeti eljárást kezdeményeztek.

Zene, buli, Hódstock, lehettünk volna többen is

Zene, buli, Hódstock, lehettünk volna többen is

2011. szeptember 12. Több zenei stílus is megszólalta két nap alatt a vásárhelyi Majolika gyárban, amely az idei Hódstock fesztivál helyszínéül szolgált. A rock, az alternatív, a hipp-hopp, is képviseltette magát, sőt stílszerűen a Vatafaka még az ipari tárgyak keltette zajkoncertje is erősítette az idei  új fesztivál helyszínt, a gyári hangulatot.
Dörölye újratöltve! Sütve, főzve, sósan és édesen

Dörölye újratöltve! Sütve, főzve, sósan és édesen

2011. szeptember 12.

Túrós, szilvás, mákos, sőt még kelkáposztás dörölyéről is hallottak már a II. Dörölye Fesztivál vendégei. Hódmezővásárhelyen, az Árpád utcai Tájházban főtt a tejfölös és sült a prézlis finomság is. A rendezvényen nem csak az éhes gyomor lakott jól, hanem a szakavatott zsűri kiválasztotta, a legfinomabb derelyét is.

Hajlak, fellépő ruha... kutyaugatás!

Hajlak, fellépő ruha... kutyaugatás!

2011. szeptember 11.

Volt akit fésültek, volt akit öltöztettek, de valamit mindegyikük megtett: gondosan  beleszimatolt a levegőbe és árgus szemekkel figyelte társait. Szeptember 9-én ilyen „légkörben” kezdődött a CACIB nemzetközi Kutyakiállítás Hódmezővásárhelyen, a Hód-Mezőgazda Zrt. Kiállítási Centrumában. A kis pudliktól egészen a bernáthegyiig minden kutyafajta képviseltette magát.

Két keréken 27 kilométeren

Két keréken 27 kilométeren

2011. szeptember 4.

220 versenyző, 440 kerék, 27 és 10 kilométer, 52 perc, végül pedig 15 kg marhahúsból pörkölt ebédre. Így jellemezhetnénk számokban az I. Bodnár Bertalan Kerékpáros Teljesítménytúrát. A Mártélyi Holtág vadregényes tájain gyerekek és felnőttek egyaránt nyeregbe pattantak, hogy teljesítsék a közel harminc kilométeres túratávot.

Harang csendülése jelezte az iskolakezdést

Harang csendülése jelezte az iskolakezdést

2011. szeptember 2. Harang csendült reggel nyolc órakor a hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskola udvarán, jelezve minden diáknak, elkezdődött az iskola. Az első tanítási nap reggelén tanévnyitó ünnepséggel kezdtek.
Tüzijáték Hódmezővásárhelyen 2011. augusztus 20.

Tüzijáték Hódmezővásárhelyen 2011. augusztus 20.

2011. augusztus 24.

Tüzijáték Hódmezővásárhelyen

2011. augusztus 20. Kossuth tér

A szerénység netovábbja – Dumaszínház Vásárhelyen II.

A szerénység netovábbja – Dumaszínház Vásárhelyen II.

2011. augusztus 23.

Örülök ha nevetnek, de magamat nem tartom valami viccesnek- mondja a Vásárhelyi Hírek mikrofonjába Beliczai Balázs. Nem nevettük ki! Hanem inkább azután kutakodtunk, milyen egy jó poén?

Isten hozott benneteket!

Isten hozott benneteket!

2011. augusztus 21.

Felszabadult örömkönnyek, kenyérszentelés, állampolgársági eskütétel, szent istváni üzenet. A Vásárhelyi Hírek kamerája rögzítette a sokak számára emlékezetes és megható délelőttöt.    

A Dumaszínház Vásárhelyen

A Dumaszínház Vásárhelyen

2011. augusztus 20. Nagyon sok szép nő van itt! Ezt állítja Dombóvári István aki a Vásárhelyi Hírek mikrofonjával rövid barátságot kötött. Megtudjuk hogyan kell kivédeni ha a közönség bulizik a Dumaszínház alatt. Egy jó sört ő is legurított! Exkluziv interjú!  
Aquafitness – egy szenzációs régi-új mozgásforma

Aquafitness – egy szenzációs régi-új mozgásforma

2011. augusztus 20. Napjainkban már számos más formája is létezik a vízben történő sportolásnak, hiszen maga az aquafitness, mint vízi mozgásforma több, mint 25 éve indult hódító útjára.  Ez a fajta sporttevékenység az aerobik és a fitness alapvető mozgásait egyesíti a vízben való ízületkímélő testmozgással, valamint az egészségre gyakorolt jótékony hatásával.
Kihirdették a Vásárhelyi hímzés kortárs megfogalmazásban pályázat nyerteseit

Kihirdették a Vásárhelyi hímzés kortárs megfogalmazásban pályázat nyerteseit

2011. augusztus 19.

Video beszámoló a díjátadásról és kiállítás megnyitóról. A Vásárhelyi Híreknek a zsűri egyik tagja, Schiffer Miklós, Magyarország egyik legnevesebb stílustervezője és tanácsadója beszél a pályázattal kapcsolatos benyomásairól.

Sikeres Tarjáni Nap tizenötödször is

Sikeres Tarjáni Nap tizenötödször is

2011. augusztus 8. Videós hangulatjelentés a Tarjáni Napról
Fergeteges záróhangverseny

Fergeteges záróhangverseny

2011. augusztus 8.

Sikeresen zárult a 19. Zenei tábor Hódmezővásárhelyen. Az egyhetes folyamatos gyakorlást, egy fergeteges hangversennyel koronázták meg a résztvevők, ahol mindenki a táborban elsajátított művét adta elő. A zeneszónál, csak a tapsvihar volt hangosabb.

Hódmezővásárhely japán diákvendégei Székkutason

Hódmezővásárhely japán diákvendégei Székkutason

2011. augusztus 8. Székkutas vendégei voltak július 31-én vasárnap a Kizuna program keretében Magyarországon vendégeskedő japán gyerekek. A földrengés és a cunami sújtotta Fukusima környékéről érkezett 17 diák Hódmezővásárhely városvezetőjének meghívására töltött két hetet hazánkban.
A hétvégi mérleg: 84 határsértő

A hétvégi mérleg: 84 határsértő

2011. augusztus 8. A hőkamerán keresztül még az álmukból felriasztott nyulak is látszanak! Mégis próbálkoznak! Csongrád megye déli részében ugyanis péntektől vasárnap éjfélig összesen 84 határsértőre és 3 embercsempészre bukkantak.