FélpercesNyugdíjas túrázók

2015. május 8., péntek
 
Nyugdíjas túrázók

Május 7-én kerékpártúrát szervezett Mártélyra a Hódmezővásárhelyi Nyugdíjas Szövetség. Közel száz nyugdíjas kerekezett Mártélyra, ahol a túraútvonalak mentén további sportprogramokban lehetett részt venni, illetve túrázhatnak a tanösvényen.

 

 

A szervezésben közreműködő EVP-Egészségfejlesztési Iroda minden érdeklődő számára frissítőt és gyümölcsöt biztosított, a versenyeken résztvevők pedig pólót kaptak ajándékba.

A program célja, hogy az idősebb korosztályt is közösen végzett testmozgásra ösztönözzék, és olyan szabadidős programokkal keltsék fel érdeklődésüket az egészséges életmód, illetve az egészség szempontjából kiemelt fontosságú mozgásprogramok iránt, melyek egyben szórakozást, közösségi élményt is nyújtanak.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Még mindig nincs vége

Még mindig nincs vége

Szóba került a Hunyadi János, illetve a Szent-Györgyi Albert név véleményezésre, de azt is jelezték, hogy ha van javaslat, a döntés során azt is megfontolják.
Bethlenes diák újabb nemzetközi sikere

Bethlenes diák újabb nemzetközi sikere

2015-ben az ausztriai Klagenfurtban rendezték meg a 13. Európai Természettudományi Olimpiát. Egy bethlenes diák is tagja volt az ezüstérmes magyar csapatnak.
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot

A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot

A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
A szezon meccsének is beillő találkozó volt

A szezon meccsének is beillő találkozó volt

Kétszeri hosszabbításba torkolló mérkőzést játszott egymással a Vásárhelyi Kosársuli és a Veszprém április 11-én este a Hódtói Sportcsarnokban.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.