Kék hírek

 
Kiégett a ludashalmi csárda épülete

Kiégett a ludashalmi csárda épülete

2012. október 22. A tűz kialakulásának okai között felmerült a bűncselekmény lehetősége is. Már egyszer fel akarták robbantani, akkor nem sikerült. A mostani tűz, valószínű az épület viharos történetének végére tesz pontot. Képekkel!
Egymilliós lopás Vásárhelyen

Egymilliós lopás Vásárhelyen

2012. október 19. Valószínű a Művelődési Központ építkezésén a nagy mozgást, a serénykedést használta ki A. T. 58 éves vásárhelyi férfi. Kezdeményezték előzetes letartóztatását.
Ki ismeri fel a vásárhelyi rablót?

Ki ismeri fel a vásárhelyi rablót?

2012. október 18. 100 ezer forint nyomravezetői díjat ajánlott fel a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője annak, aki segít kézrekeríteni a hódmezővásárhelyi kisbolt kirablóját. Nagy képpel!
Halálos baleset Makón

Halálos baleset Makón

2012. október 14. Villanyoszlopnak ütközött egy Audi a makói Szent Anna utcában október 14-én az éjszakai órákban. A jármű utasa, egy 37 éves makói nő a kórházba szállítást követően elhunyt. Képekkel!
Tűz volt a Vásárhelyi Televízió épületében

Tűz volt a Vásárhelyi Televízió épületében

2012. október 13. Az épület telítődött gázzal, a fennálló  robbanásveszély miatt a környező épületekből evakuálták a lakókat. A kiemelt kettes riasztásra kiérkező egységek megállapították, hogy az épület földszintjén lévő gázórától erednek a lángok. Képekkel!
Vásárhelyi rendőrök is lerótták kegyeletüket

Vásárhelyi rendőrök is lerótták kegyeletüket

2012. október 13. Többen könnyeikkel küszködve nézték meg a helyszínt, ahol az aszfalton még látszottak a bűnügyi szemle során felrajzolt jelek.
Előzetesben az osztrák ámokfutó

Előzetesben az osztrák ámokfutó

2012. október 12. A cselekmény alkalmas hivatalos személy ellen elkövetett emberölés bűntettének megállapítására. Büntetési tétele akár életfogytig tartó szabadságvesztés büntetés is lehet.
Meghalt az Apátfalvánál elgázolt motoros rendőr

Meghalt az Apátfalvánál elgázolt motoros rendőr

2012. október 11. Frissítve! Egy megállított német rendszámú terepjáró sofőrje áthajtott egy rendőrön a 43-as főúton Apátfalván az Ady Endre utcában. A rendőr társa lövéseket adott le.
November közepétől ellenőrzik a világítást

November közepétől ellenőrzik a világítást

2012. október 11. Érdemes lesz az autósoknak, motorosoknak ellenőrizniük a világításukat, mert az ORFK - Országos Balesetmegelőzési Bizottság október 15-től november 15-ig kampányt indít, majd november közepétől már szankcionálja a hiányos világítással közlekedőket.
Vádirat a székkutasi Szövetkezet vezetői ellen

Vádirat a székkutasi Szövetkezet vezetői ellen

2012. október 11. Október 11-én, csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján a székkutasi polgármester megerősítette, továbbra sincs rendezve a tagok kártalanítása. A szövetkezet elnöke és társai ellen vádiratot nyújtottak be.
A fertőtlenítési ügy a bíróság előtt

A fertőtlenítési ügy a bíróság előtt

2012. október 8. Elfogták Budapesten a szökésben lévő hódmezővásárhelyi B. Zoltán és B. Ignác testvérpárt. Bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett különösen nagy kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmények miatt keresték őket.
Kiraboltak egy kisboltot Hódmezővásárhelyen

Kiraboltak egy kisboltot Hódmezővásárhelyen

2012. október 8.

Október 8-án 15 óra körüli időpontban egy késsel bement az Ormos Ede utcában lévő kisboltba, majd az eladót a bevételt átadására kényszerítette.


Ittasan fákat tört Hódmezővásárhelyen

Ittasan fákat tört Hódmezővásárhelyen

2012. október 7. Miután megtudta, hogy a rendőrök a nyomában vannak, feladatba magát a hódmezővásárhelyi fiatalember, aki fákat tört a belvárosban szombaton hajnalban.
Nem nyomoznak tovább a vásárhelyi P. Henriett ügyében

Nem nyomoznak tovább a vásárhelyi P. Henriett ügyében

2012. október 4. A Csongrád Megyei Főügyészség bizonyítottság hiányában megszüntette a hódmezővásárhelyi P. Henriett ügyében tavaly elrendelt nyomozást.
Egymilliárd forintnyi kábítószert találtak a tompai átkelőnél

Egymilliárd forintnyi kábítószert találtak a tompai átkelőnél

2012. október 3. A macedón állampolgárságú férfi által vezetett jármű rakterének átvizsgálásakor friss szerelési nyomokra lettek figyelmesek, és érezni lehetett a kábítószer erős, jellegzetes illatát.
Bíróság előtt a hódmezővásárhelyi rendőrségen rablással próbálkozó férfi

Bíróság előtt a hódmezővásárhelyi rendőrségen rablással próbálkozó férfi

2012. október 2. Nyolcvanezer forinttal tartozott egy volt osztálytársának, de nem volt jövedelme, ezért elhatározta, hogy kirabolja Hódmezővásárhelyen a Lázár utcai lottózót.
Vásárhelyen álltak bíróság elé a csicskáztatók

Vásárhelyen álltak bíróság elé a csicskáztatók

2012. szeptember 27. A családtagok folyamatosan értesültek az ellenük folyó eljárás részleteiről is, például úgy, hogy az általuk megbízott ügyvédek - akik vádlottként már szintén a bíróság előtt állnak - sértetti képviselőként részt vettek a kihallgatásokon.
Vonatbaleset Szentesnél

Vonatbaleset Szentesnél

2012. szeptember 19. Frissítve képekkel! Négy személy sérült, őket a mentők kórházba szállították. A 9 óra 42 perckor Hódmezővásárhelyről indult 7257-es számú személyvonat Szegvár és Szentes között kamionnal ütközött.
Azt hitték, hogy zseniális megoldás

Azt hitték, hogy zseniális megoldás

2012. szeptember 19. Azzal szembesültek, hogy a képen látott deszkák teljesen újak, profi asztalos munka eredményeként hasonlítanak az eredetihez, de gyanússá vált, hogy annál vastagabbra sikerültek.
Őrizetbe vették a bombával fenyegetőzőt

Őrizetbe vették a bombával fenyegetőzőt

2012. szeptember 14. Frissítve! (Szeptember 17.) A büntetett előéletű 50 éves vásárhelyi férfi egy belvárosi telefonfülkéből telefonált, hogy bombát helyezett el a hódmezővásárhelyi Polgármesteri Hivatalban.
Partra futott egy kisgéphajó Csongrádnál

Partra futott egy kisgéphajó Csongrádnál

2012. szeptember 9. A kisgéphajót egy 52 éves ismert orosházi vállalkozó vezette, aki a barátaival a születésnapját ünnepelte a Tiszán. A baleset szemtanúi szerint, a férfi rosszul lett.
Hol vannak a szüleitek?

Hol vannak a szüleitek?

2012. szeptember 9. Öt éves a legkisebb, több testvér, fiúk-lányok vegyesen vannak  abban az afgán gyerekcsoportban, amely vasárnapra virradóra próbált meg átjutni a határon. Valahol Görögországban szakadtak el a szüleiktől.
Nyolc évre ítélték a korábbi barátnője halálát okozó mindszenti férfit

Nyolc évre ítélték a korábbi barátnője halálát okozó mindszenti férfit

2012. szeptember 9. A szobába belépve Horváth Sándor a sértetthez lépett, hajánál fogva rángatta, becsmérelte, és többször megütötte. Amikor a sértett a földre zuhant, a vádlott rugdosni kezdte. A sértett védelmére siető anyját, valamint Sz. Pált is megütötte.
Bombariadó a hódmezővásárhelyi Polgármesteri Hivatalban

Bombariadó a hódmezővásárhelyi Polgármesteri Hivatalban

2012. szeptember 6.

FRISSÍTVE! 21:20  Ma este egy eddig ismeretlen férfi bejelentette, hogy bombát helyezett el a hódmezővásárhelyi Polgármesteri Hivatalban, amelynek dísztermében közgyűlést tart a képviselőtestület. Képekkel!


Baleset lett a reggeli kergetőzés vége

Baleset lett a reggeli kergetőzés vége

2012. szeptember 5. Ittasan, rendszám nélkül, kergetőzés után okozott balesetet két fiatal ma hajnalban Hódmezővásárhelyen. A rendőrség eljárást indított ellenük. Képekkel!