Félperces90 éves Gyovai Ferenc

2019. október 19., szombat
 
90 éves Gyovai Ferenc

1929. 10.16-án Hódmezővásárhelyen született. Ebből az alkalomból a hódmezővásárhelyi önkormányzat munkatársai is köszöntötték.

 

 

 

 

 

A háromgyermekes családban, szüleivel, testvéreivel a répásháti tanyavilágban éltek. Elemi iskolába a Szikáncsi Általános Iskolába járt, ahol hamar kiderült, hogy nagyon jó tanuló.

Ösztöndíjjal bekerült az Állami Gimnáziumba Szentesre, majd a Gödőllői Agráregyetemen szerzett diplomát. 1955-ben elhelyezkedett a Kopáncsi Gazdaságban, mint főagronómus. Ezt követően a városi tanácsnál mezőgazdasági osztályvezetőként dolgozott. 1957-ben házasodott, két gyermekük született.

 

Hét unokája és egy dédunokája van. Feri bácsi 17 éve egyedül él. Nagyon jó egészségnek örvend, a mai napig aktívan dolgozik a mezőgazdaságban.

A sok évtizedes munkájának elismeréseként 2015-ben gyémántoklevélben részesítették.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

90 éves Asztalos Sándorné

90 éves Asztalos Sándorné

1929. 10.16-án született a mórahalmi tanyavilágban. Születésnapját 94 éves férjével együtt ünnepelte.
Megjelent a kormányrendelet a nyugdíjprémiumról

Megjelent a kormányrendelet a nyugdíjprémiumról

A számítások szerint, jelentősen több pénzt kapnának havonta a nyugdíjasok, ha az Orbán-kormány nem törölte volna el a nyugdíjszámítás korábbi módszerét 2010-ben.
Elődeink nyomában - az agrárszakoktatás története

Elődeink nyomában - az agrárszakoktatás története

Nagy feladat hárul a Hódmezővásárhelyi Levéltárra az agrárszakoktatás feldolgozásában. Képekkel.
Késsel támadt egy lányra Vásárhelyen

Késsel támadt egy lányra Vásárhelyen

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság munkatársai őrizetbe vették a napok óta keresett 35 év körüli agresszív nőt, aki több személyt inzultált a városban.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.