Félperces90 éves Fodor Sándorné

2019. november 19., kedd
 
90 éves Fodor Sándorné

Fodor  Sándorné, született Béni Julianna Erzsébet november 18-án ünnepelte 90. születésnapját. Ebből az alkalomból a hódmezővásárhelyi önkormányzat munkatársai is köszöntötték.

 

 

 

 

 

 

Julika néni szüleivel és testvérével Hódmezővásárhelyen élt.  Az elemi iskolába Hódmezővásárhelyen járt és itt is fejezte be. Ezt követően Dr. Huszár Lajos orvosi rendelőjében dolgozott, kisegítő és takarítónő volt. Később a Hódmezővásárhely Vágóhídon a konyhán kapott munkát  ahol 4 évig dolgozott, majd gyerekkori barátjához Fodor Sándorhoz  férjhez ment.  

Házastársa katonatiszt volt, két gyermekük született. Julika néni ezután már nem dolgozott, otthon nevelte a gyermekeket. 

Férje  két éve meghalt, ezután került be az otthonba, ahol nagyon jól érzi magát szeret beszélgetni és ismerkedni.

Julika néninek 6 unokája és 15 dédunokája van. 

 

Olvassa el ezt is!

Mi lesz veled szakképzés?

Mi lesz veled szakképzés?

Az Országgyűlés elfogadta a szakképzésről szóló törvényjavaslatot. Szakmai szervezetek egész sora tiltakozott ellene, a kormánypárti többséget ez hidegen hagyta.
Egyetlen ponton múlott

Egyetlen ponton múlott

Az NB I/B Zöld csoportjának 10. fordulójában Kecskemétre látogatott a Kosársuli felnőtt csapata. Megnyerhették volna a derbit, de hiányzott pár extra teljesítmény.
Még mindig nem került pont az ügy végére

Még mindig nem került pont az ügy végére

Ismét meghosszabbították annak a mindszenti férfinak az előzetes letartóztatását, aki ellen kiskorú szexuális kényszerítése bűntette ügyében nyomoznak.
Marad a szülészet Vásárhelyen

Marad a szülészet Vásárhelyen

Az aktív ellátás megszüntetését, illetve további intézmény-összevonást javasol tucatnyi helyen a Kórházfenntartó egy, még nem publikus  munkaanyagban.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!