MozaikZenei össztűz a Kossuth téren

2010. szeptember 26., vasárnap
 
Zenei össztűz a Kossuth téren
A vásárhelyi helyőrségi zenekar látványos, remekül koreografált, mazsorettekkel kombinált műsorát élvezhette a nagy számú közönség, amelyet egy hirtelen jött zápor sem riasztott el. 

2010. szeptember 26-án kora délutántól a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrség-parancsnoksága Nyitott Laktanya Napot tartott, majd a hagyományoknak megfelelően Hódmezővásárhely utcái és főterén rendezték meg a IV. Dél-alföldi Katonazenekari Fesztivált, amelyet Fodor Lajos, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára és Lázár János polgármester, országgyűlési képviselő nyitott meg. A rendezvény sikere borítékolható volt, hiszen  két gumikerekes páncélost, valamint több katonai járművet vehettek birtokba a gyerekek. Ott voltak két autóval a tűzoltók is és több rendőrségi motorosra is felülhettek a kíváncsiak. Közben a Kossuth téren a Szolnoki Helyőrségi Zenekar, a Debreceni Helyőrségi Zenekar és a Pavane Történelmi Tánccsoport, illetve a Vásárhelyi Helyőrségi Zenekar látványos, remekül koreografált, mazsorettekkel kombinált műsorát élvezhette a nagy számú közönség, amelyet egy hirtelen jött zápor sem riasztott el.  
 

Olvassa el ezt is!

A 26. szimpózium beszámoló kiállítása

A 26. szimpózium beszámoló kiállítása

Évezredek művészeti öröksége találkozik a legmodernebb ipari technológiákkal. A Vásárhelyi Kerámiaszimpózium alkotásaiból nyílik kiállítás az Alföldi Galériában
A szezon meccsének is beillő találkozó volt

A szezon meccsének is beillő találkozó volt

Kétszeri hosszabbításba torkolló mérkőzést játszott egymással a Vásárhelyi Kosársuli és a Veszprém április 11-én este a Hódtói Sportcsarnokban.
Választás 2024 - Balog Norbert

Választás 2024 - Balog Norbert

Balog Norbert, a Mi Hazánk Mozgalom helyi szervezetének és választókerületi elnöke indul a polgármester-választáson.
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot

A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot

A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.