SportVereséggel búcsúzott a HLKC

2018. május 20., vasárnap
 
Vereséggel búcsúzott a HLKC

Az utolsó fordulóra került sor szombaton az NBI/B női felnőtt kézilabda bajnokságban, a HLKC a mezőny egyik meghatározó csapatát a Gödöt fogadta szombaton 16 órai kezdettel a Balogh Imsi Sportarénában.

 

 

 

 

 


Az alig 100 néző is tudta, hogy a vásárhelyi csapat kieső helyen zárja a 2017/2018-as pontvadászatot, így az utolsó összecsapáson Varga József vezetőedző és csapata csak abban reménykedhetett, hogy utolsó hazai fellépésük szépre sikeredik. Ez nem sikerült, hiszen a vásárhelyiek vendége az a - tabella 4. helyén álló Göd volt - amely még versenyben van a dobogós helyért.

Érdemes megjegyezni, hogy a Szövetség által gondozott góldobó listán Lovistyék Kitti 123 góllal a 9. helyen végzett.

 

Hódmezővásárhelyi LKC – Gödi SE 29-32 (16-18)

 

NBI/B keleti csoport – női felnőtt bajnokág 26. forduló
Május 19. Balogh Imsi Sportaréna

Játékvezetők: Héjja Ádám, Kónya Balázs
Versenybírók: Major Gábor, Takács Tibor

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A bajnokság 13. helyén zárt a Kosársuli

A bajnokság 13. helyén zárt a Kosársuli

Szinte végig vezetve szerezte meg a győzelmet a Győr otthonában a Vásárhelyi Kosársuli. A siker ezúttal egyben a 13. hely megszerzését is jelentette.
Ballagtak a jövő mezőgazdászai

Ballagtak a jövő mezőgazdászai

A Mezőgazdasági Kar ballagási ünnepségére szülők, hozzátartozók, férje, felesége, gyereke kísérte el a diplomázásra készülő egyetemi hallgatót.
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik

Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik

Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.
Új pályázatot kell kiírni a vásárhelyi buszközlekedésre

Új pályázatot kell kiírni a vásárhelyi buszközlekedésre

Januárban döntöttek, hogy közbeszerzési eljárást írnak ki a szolgáltatás ellátására, valami miatt csak március 19-én tették közzé, kéthetes beadási határidővel.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.