SportVereség Vásárhelyen az üres stadionban

2017. november 26., vasárnap
 
Vereség Vásárhelyen az üres stadionban

Nem sikerült pontot szerezni a Dunaújváros ellen. Az idei év utolsó NB III-as mérkőzése kevés helyzetet hozott, a vendégek két egyéni hibát kihasználva tudtak gólokat szerezni.

 

 

 

 

 

 

Zárt kapuk mögött játszotta utolsó őszi mérkőzését a Hódmezővásárhelyi FC. Az időjárás pedig mintha alkalmazkodott volna a szomorú látványt nyújtó, üres lelátókhoz, kisebb megszakításokkal szinte végig esett az eső.

A kezdő sípszó előtt a csapatok egyperces néma főhajtással emlékeztek Almási István polgármesterre, a HFC támogatójára.

Nehéz pályán zajlott a mérkőzés, a center pálya több helyen felázott ez pedig nem könnyítette meg a játékot. Az első 10 percben úgy tűnt, hogy komoly veszélyt egyik csapat sem tud kialakítani. Dunaújvárosi oldalon Barna Zsolt szabadrúgása kanyaradott veszélyesen, majd a túloldalon Szabó Márk volt harcias, a szélről beívelt labdáját Varga Bence tudta Faggyas Milánhoz fejelni, akinek azonban nem sikerült kapura fordulnia.

Alig 5 perc múlva viszont hátrányba került a Vásárhely. Egy gyenge lövést követően Bordás Dániel fogta meg a labdát, a kirúgáshoz készülődve azonban kicsúszott a kezéből, a piros mezesek pedig rögvest támadásba lendültek. Bordás a támadóját elsodorva kapott a labdáért, Oláh játékvezető viszont emiatt rögvest a tizenegyes pontra mutatott. Szepessy Róbert pedig magabiztosan értékesítette a kínálkozó lehetőséget.

 

A középkezdést követően nem sokkal Bartyik Norbert szabadrúgásánál Huszár Gergő fejelhetett ígéretes helyzetből, legalábbis így tűnt elsőre, ám a partjelző lest intett, a fejes pedig mellé is ment. Bő 5 perc múlva pedig a kapuval szemben 21-22 méterről Faggyas Milán végezhetett el szabadrúgást. A lövésben volt furfang, a játékos laposan, a vizes füvön lőtt kapura, ám a kapufa rossz oldalán gurult át a vonalon a játékszer.

Ezt követően viszont inkább a mezőnyben folyt a játék. Komolyabb lehetőséget egyik fél sem tudott kialakítani. A hajrához közeledve viszont a Dunaújváros veszélyeztetett, Szepessy szerzett labdát, Bordás viszont szögletre tudott menteni. Ebből viszont nem jött ki jól a csapat. A betekert labdára Csendes Péter érkezett a legjobb ütemben és a kapuba bólintott.

 

A fordulás utáni első lehetőség Zvara előtt adódott, majd a túloldalon Szabó Márkot ugratták ki remekül, ő azonban nem a legtökéletesebb megoldást választotta, a kapusba pöckölte a labdát, maradt a 0-2.

A második 45 perc azonban javarészt komolyabb akció és esemény nélkül telt el, a Vásárhely támadásban nem tudott jelentősen megújulni, olykor ugyan mezőnyfölényben játszottak a hazaiak, de a vendégek masszívan őrizték előnyüket. Komolyabb támadást viszont ők sem vezettek már a maradék időben.

A vége maradt a 2-0-s vendéggyőzelem. A HFC így vereséggel búcsúztatta az őszi idényt. A csapat számára nem alakult a legtökéletesebben az őszi szezon, 2 győzelem, 5 döntetlen és 9 vereség a mérleg, ami 11 pontot jelent és a tabella 14. helyét.

A folytatás a tervek szerint márciusban esedékes. A hónap első hétvégéjén Makón kezdheti az évet a HFC.

 

NB III Közép csoport, 16. forduló

Hódmezővásárhelyi FC – Dunaújváros 0-2 (0-2)

 

HFC: Bordás, Tóth, Huszár, Faggyas, Ablonczy, Mezei, Kökény, Szabó M., Bartyik N., Prasler, Varga
Cserék: Szatmári, Marton, Szabó D., Bartyik R., Bódai, Darida
Megbízott vezetőedző: Antal Krisztián

DPASE: Vaszócsik, Zvara, Csendes, Farkas, Csehi, Dorogi, Tóth, Szepessy, Király, Sándor, Barna
Cserék: Jerzsabek, Karacs, Ferencz, Szilvási
Vezetőedző: Dr. Dobos Barnabás László

 

Szűcs Róbert: „Mezőnyben kiegyenlített volt a játék, de ezen a szinten két egyéni hiba azért eldönt egy mérkőzést. Itt most ez történt. A felelősöket nem kell keresgetni, a hibákat ki kell javítani. Ez a félév sajnos így ment el. Januártól kőkeményén neki látunk a munkának.”

 
 
Forrás: hfc1912
 

Olvassa el ezt is!

Két mázsa adomány néhány óra alatt

Két mázsa adomány néhány óra alatt

Ismét kitelepült a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete. A lakosság erősödő szimpátiáját és segíteni akarását bizonyítja a gyűjtés mennyisége.
A negyedik negyedben dőlt el a meccs

A negyedik negyedben dőlt el a meccs

Három negyedig bírta a Nyíregyháza elleni derbit a Vásárhelyi Kosársuli. Döntőnek bizonyult, hogy a zóna ellen nem dobták be a helyzeteket.
Új bölcsőde épült Mindszenten

Új bölcsőde épült Mindszenten

A négy csoportszobás bölcsődét a település központjában a Városi Szolgáltató Kft. leromlott állapotú, átalakításra alkalmatlan épületei helyén építették fel.
A húsvéti nagyhét közepén járunk

A húsvéti nagyhét közepén járunk

400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.