Sportolóink legszebbjeiVékony Liza - fitness

2013. december 7., szombat
 
Vékony Liza - fitness

15 éves.  A Hód Fitness SE sportolója

„Imádom amikor a versenyeken ki kell állni a színpadra szép ruhában, kisminkelve, amikor mindenki a gyakorlatomat nézi és szereted azt, amit csinálsz!”

 

 

Hódmezővásárhelyen lakik a szüleivel és öccsével

Általános iskolába a Kertvárosiba járt. Most a Németh László Gimnázium kilencedikes tanulója.

Hétéves kora óta fitneszezik, versenyszerűen 2009 óta. Ez azt jelenti, hogy heti négy alkalommal van kemény edzés, ha versenyre készül, akkor még több.

Elszántságát, sportszeretetét a díjai illusztrálják.

„Tavaly háromszor nyertem a meg az Országos Fit Kid Dance versenyt. Új gyakorlattal idén magasabb kategóriába kerültem, és kipróbáltam a csoportos versenyzést is a duó partneremmel Bordás Kittivel.”

 

 

Tavasszal az új gyakorlatával egyéniben 2. helyezést ért el az Országos Fit Kid másodosztályú  versenyen. Eddig kétszer volt második, és egyszer negyedik és idén december elsején első helyezést ért el egyéniben. Egész éves eredményeinek megkoronázásaként neki ítélték az összesített Grand Prix Kupát.  

 

„Díjaim közül ezt a kupát tartom a legnagyobb becsben. A korcsoportomban nagyon szoros volt a verseny, meg is lepődtem hogy én kaptam meg.”

 

„A lelkesedés diktálja az iramot, de a kitartás éri el a célt!” Ez a kedvenc mondása, ami segíti akár sportról, akár tanulásról van szó. Mert hogy nemcsak nagyszerű sporteredményei vannak, hanem már általánosban is nagyon jó tanuló volt mindig.

 

Kevés a szabadideje, de nem bánja túlzottan! Nagyon szereti az edzéseket. A családias légköre, a nagyon jó hangulata még inkább inspirálja.

„Szabadidőmben szeretek a barátaimmal lenni, viccelődni, beszélgetni velük. Imádok rajzolni, táncolni.”

 

Hogy mit hoz a jövő? Még nincs elképzelése, de legalább két nyelven szeretne megtanulni beszélni. Angolból és németből szeretné majd letenni a nyelvvizsgát.

 

„Mindenféleképpen olyan foglalkozást szeretnék majd magamnak, ahol sokat lehet utazni, világot látni, embereket megismerni. Még pontosan nem döntöttem hol szeretnék továbbtanulni érettségi után.”

 

Most a sportra koncentrál, hiszen célja, hogy felkerüljön az I. osztályba, aminek az eléréséhez keményen kell edzeni.

 

„A fitneszben továbbra is szeretnék jó helyezéseket elérni. Remélem, hogy a tanulás mellett lesz energiám és kitartásom.”

 

Olvassa el ezt is!

Halálra gázolt egy embert a vonat

Halálra gázolt egy embert a vonat

Vásárhely és Mindszent között a hétfő délelőtti órákban helyre állt a vonatközlekedés. A helyszínelést befejezték.
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok

Idén is remekeltek a Máté taekwondosok

Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával

Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával

A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen

Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen

A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.