BulvárVásárhelyt megérintette a Japánt ért katasztrófa

2014. augusztus 2., szombat
 
Vásárhelyt megérintette a Japánt ért katasztrófa

Éppen most háromt éve, hogy a hódmezővásárhelyi képviselőtestület meghívására tizenhét fiatal érkezett a nagy földrengés és az azt követő szökőár által leginkább sújtott Fukushima, illetve Ivate prefektúrából Magyarországra.

 

 

 

Két hetet voltak itt, hogy megpróbáljanak kiszakadni a mindennapok kemény valóságából, pihenjenek, kikapcsolódjanak és feltöltődjenek, miközben megismerkednek Hódmezővásárhellyel és térségével, a Balaton, Esztergom, Visegrád és Budapest főbb nevezetességeivel. Hódmezővásárhelyen a Ginkgo Sas Hotelben laktak, ez volt a bázis, innen mentek kirándulni.

 

A négy fiúból és tizenhárom lányból álló csoportnak bőséges programban volt része: A fiatalok ellátogattak a közelmúlt helyi történelmét bemutató Emlékpontba, megismerhették a hírneves vásárhelyi fazekasság értékeit. A vendégek ellátogattak az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba, majd két napot a Balatonon pihentek. Vásárhelyre visszatérve gyönyörködhettek a mártélyi Tisza-holtág szépségeiben, és túrázhattak Székkutas és Kardoskút környékén. A csoport Szegeden is eltöltött egy napot. A csoport magyarországi látogatása Budapesten fejeződött be, a városnézés mellett voltak a Szépművészeti és a Nemzeti Múzeumban, a Csodák Palotájában - s mivel közülük többen is zenét tanulnak - a Zeneakadémián. A csoportot a Sándor-palotában Schmitt Pál, az akkori államfő, az Országházban Orbán Viktor miniszterelnök fogadta. 

2011 nyarán Európában Hódmezővásárhely volt az első város, amely a természeti katasztrófa sújtotta japán területről érkező diákokat fogadott.

 

Mint ismeretes 2011 július végén, augusztus elején volt a Búvárúszó Világbajnokság Hódmezővásárhelyen. Akkor örökített meg a Vásárhelyi Hírek egy lélekemelő véletlen találkozást:

Egy hihetetlen epizód (kattintson!)

 

És hogy miben is volt része néhány hónappal előtte a Vásárhelyen vendégeskedett 17 fiatalnak, íme egy video:

 
 
B. Szabó Zoltán
 

Olvassa el ezt is!

Tanévi menetrend 2014/15

Tanévi menetrend 2014/15

Hódmezővásárhelyen a három egyházi iskolán kívül a Tankerülethez tartozó intézményekben közel ötezren kezdi meg a tanévet. Részletes menetrend!
Albérleti körkép: roham várható

Albérleti körkép: roham várható

A bérleti piac intenzitása évek óta nem változott jelentősen, de a diákok felpezsdíthetik a keresletet. Szegeden már 30-35 ezer Ft-ért lehet egy másfél szobás panellakást bérelni. Budapesten a lélektani határ 60 ezer Ft-os havi bérleti díjnál húzódik.
Tizedik Kosársuli győzelem

Tizedik Kosársuli győzelem

Régi idők hangulatát idézte a Hódtói Sportcsarnokban a Vásárhelyi Kosársuli. A zsúfolásig telt lelátók előtt remek játékkal legyőzte a Veszprémet.
A húsvéti nagyhét közepén járunk

A húsvéti nagyhét közepén járunk

400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.