SportVásárhelyi vívók a Magyar Kupa sorozatban

2017. november 21., kedd
 
Vásárhelyi vívók a Magyar Kupa sorozatban

A Magyar Kupa sorozat hétvégi állomása Budapesten az UTE Király utcai vívótermében zajlott. Szombaton a gyermek korosztály, vasárnap az idősebb újonc versenyzők vették birtokukba a vívócsarnokot.

 

 

 

 

 

 

Az összes klub indította esélyes versenyzőit, hiszen az utánpótlás korosztályokból válogatódik ki az az elit, amely később a magyar vívást fogják képviselni hazai és külföldi páston.

 

Magyary Ágnes vezetőedző beszámolója szerint, a Hódmezővásárhelyi Csomorkány SE-ből első nap Gémes Ádámnak drukkolhattunk, aki az elején bátorításra szorult, de lépésről-lépésre egyre biztosabban, egyre nagyobb akarattal győzte le ellenfeleit. Vereséget a későbbi győztestől szenvedett el, így a dobogó 3. fokára állhatott fel.

Délután a lányok is elkezdték a versenyt. Mind a három vásárhelyi lány nagyon szépen kezdett a csoport körök utáni rangsorban a 7. Papp Jázmin 8. Molnár Réka, 9. Hudák Anna volt.

A vezetőedző elmondása szerint a nyolcba jutásért sajnos a két klubtárs Hudák és Molnár azonos ágra került, ami azt jelentette, hogy a győztes a 8-as döntőbe kerül, a vesztes befejezi a versenyt. Molnár Réka, aki korosztályának szintén erőssége legyőzte klubtársát. Így Réka a 8. helyen Anna a 10. helyen zárt.

 

Vasárnap folytatódott a csomorkányos versenyzők jó szereplése, Wolf Eszter remekelt, vereség nélkül megnyerte, korosztálya versenyét.

A direkt kieséses asszókban a 4-be jutásért megszorongatta ugyan ellenfele, de legyőzni nem tudta. Az első helyért történő küzdelemben visszanyerte magabiztosságát és megnyerte a küzdelmet és ezzel az egész versenyt.

 

Eredmények:

 

Gyermek fiú tőr:

  3. helyezés Gémes Ádám

19. helyezés Sós Levente

 

Gyermek lány tőr:

  8. helyezés Molnár Réka

10. helyezés Hudák Anna

17. helyezés Papp Jázmin

 

Újonc férfi tőr:

16. helyezés Gémes Ádám

17. helyezés. Papp Medárd

24.helyezés Juhos Benedek

28. helyezés Kindlik Dániel

31. helyezés Sós Levente

 

Újonc női tőr:

Wolf Eszter 1. helyezés

12. helyezés. Molnár Réka

28. helyezés. Hudák Anna   

 

Olvassa el ezt is!

Szaporodnak az androidos kártevők

Szaporodnak az androidos kártevők

Ebben az évben az új androidos kártevők száma eléri a 3,5 milliót. A vírusok az okostelefonok háromnegyed részét veszélyeztetik.
Az alpolgármester vezeti Hódmezővásárhelyt az időközi választásokig

Az alpolgármester vezeti Hódmezővásárhelyt az időközi választásokig

A 2019. októberig tartó önkormányzati ciklusra a helyi választási bizottságnak húsz napon belül időközi választást kell kiírni.
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen

A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen

A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
A szezon meccsének is beillő találkozó volt

A szezon meccsének is beillő találkozó volt

Kétszeri hosszabbításba torkolló mérkőzést játszott egymással a Vásárhelyi Kosársuli és a Veszprém április 11-én este a Hódtói Sportcsarnokban.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.