Kultúra, oktatásVásárhelyi múzeumok is részt vesznek a Múzeumok Majálisán

2012. május 17., csütörtök
 
Vásárhelyi múzeumok is részt vesznek a Múzeumok Majálisán

Május 19-20-án már a tizenhetedik Múzeumok Majálisa lesz. Ebben az évben a Tornyai János Múzeum is részt vesz Budapesten a Nemzeti Múzeum kertjében a kétnapos rendezvényen.

 

 

 

 

 

Mint minden évben, idén is egy központi téma határozza meg a Múzeumok Majálisa programját. Idén a Múzeumok Nemzeti Tanácsa (ICOM) által meghatározott "Múzeumok a változó világban: Új kihívások - Új inspirációk" célkitűzés mellett a hungarikumok témája kerül a fókuszba. A kulturális örökségünket bemutató magyar múzeumok már önmagukban is - épületükben, gyűjteményeikben, kiállításaikban is - speciálisan egyediek, s így önmaguk is hungarikumoknak tekinthetőek.

 

Ebbe a sorba tökéletesen illeszkedik a Tornyai János Múzeum "A látványos raktár: butella, motolla, behívótábla" elnevezésű látogatóbarát fejlesztése. Ez lesz az egyik téma a múzeumok seregszemléjén, mondta dr. Nagy Imre, a múzeum igazgatója, a május 17-én tartott sajtótájékoztatón. Elmondta, szeretnék bemutatni a befejezéshez közeledő felújításokat, amelynek eredményeként komplex múzeumi negyed jön létre a belvárosban. A másik téma az Emlékpont Múzeum lesz. Az igazgató bemutatta azokat a könyveket, prospektusokat, amelyek majd reprezentálják a két vásárhelyi intézményt, illetve a múzeumi turisztikai kampány szerves részét képezik.

 

Háttér

A Múzeumi Világnap alkalmából tizenhetedik alkalommal megrendezett kétnapos, ingyenes múzeumünnepen idén is több mint 100 múzeum és közel 70 kézműves mester mutatkozik be. Ezen a hétvégén kerülnek átadásra a múzeumi szakma rangos elismerései. Az év múzeuma és Az év kiállítása-díjak, melyekre idén minden eddiginél több pályázat érkezett. Egész biztosan rekordot döntenek a Múzeumkertben fellépő művészek számát tekintve is, hiszen a 12 nagyszínpadi produkció mellett egy félezer fős kórus hangversenyét is meghallgathatják a Múzeumkertbe látogatók. Igazi családi programnak ígérkezik.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át

Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át

Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
Pünkösdölő a Tájházban

Pünkösdölő a Tájházban

A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színes népi programmal várja a vásárhelyieket május 23-án délután 3-tól 5-ig, Pünkösd alkalmából.
Nagy vásárhelyi siker a Suzuki Streetball bajnokságon

Nagy vásárhelyi siker a Suzuki Streetball bajnokságon

Május 30-án, Hódmezővásárhely adott otthont az idei Suzuki Streetball sorozat második rendezvényének.

 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 23. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Kezdődik a tiszavirágzás
Kezdődik a tiszavirágzás A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban A Hódmezővásárhelyi Levéltár egy új, - Magyarországon családi, baráti körben, pubokban egyre népszerűbb - társasjátékra invitálja a vásárhelyieket.
 
Magyar Hősök Emléknapja
Magyar Hősök Emléknapja Koszorúzással emlékeztek a Kossuth téren, a Kincses temető Hősök parcellájánál, a katolikus temetőben, valamint a Szent István templom falán elhelyezett táblánál.