SportVásárhelyi hagyománnyá vált az Emlékverseny

2016. július 31., vasárnap
 

Július 30-án szombaton 15. alkalommal rendezték meg a Dr. Rapcsák Andrásról, Hódmezővásárhely egykori polgármesteréről elnevezett Sakk Emlékversenyt, amelynek a Fekete Sas adott otthont.

 

 

 


 

A névadó nemcsak neves politikus, hanem ponterős csapatjátékos volt, a 64 fekete-fehér mező titkait jól ismerte, s behatóan tanulmányozta a sakk szakirodalmát, székházat alapított, s ha kellett, szponzorálta egyesületét.

2002-ben rendezték először Hódmezővásárhelyen, a néhai polgármesterről, dr. Rapcsák Andrásról elnevezett sakk emlékversenyt. Minden évben a verseny megnyitóján Rapcsák András családtagjai is eljönnek üdvözölni a verseny résztvevőit. Így volt ez idén is.

 

A 9 fordulós, egyenként 2x15 perces játékidejű versenyre mindig sokan jönnek el, például 2012-ben 69, 2013-ban 75, 2014-ben 106, 2015-ben 75, idén pedig 73 sakkozó ült asztalhoz.

 

Eredmények:

 

  1.  Balog Imre

  2.  Joó János

  3.  Horváth Zsolt

  4.  Szalai Kornél

  5.  Kiss Pál

  6.  Nagy Dániel

  7.  Tubak Dániel

  8.  Ádók János

  9.  Borus András

10, Papp Zoltán Csaba

 

A legjobb ifjúsági versenyző Tubak Dániel lett.

 

A legjobb Vásárhelyi versenyzők: 1.Ádók János, 2.Borsi Imre, 3.Botka Péter

 

A legjobb Vásárhelyi ifjúsági versenyző Márkus Molli Amina

 

A legjobb Amatőr versenyző Mónus Imre 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Gripenek hozták a frászt a lakosságra

Gripenek hozták a frászt a lakosságra

A robbanások ereje olyan nagy volt, hogy beleremegtek az ablakok is. Hódmezővásárhely ebből kimaradt, bár a vadászgépek elrepültek a település felett is.
Ráfagyhat a mosoly a pályázok arcára

Ráfagyhat a mosoly a pályázok arcára

Csalódás éri azokat a vásárhelyieket is, akik abban bíznak, hogy nyernek a hűtőtámogatáson. Mint kiderült ugyanis a pályázok számához képest kevés a pénz.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 

És ezt már olvasta?

Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.
 
A szezon meccsének is beillő találkozó volt
A szezon meccsének is beillő találkozó volt Kétszeri hosszabbításba torkolló mérkőzést játszott egymással a Vásárhelyi Kosársuli és a Veszprém április 11-én este a Hódtói Sportcsarnokban.