BulvárVásárhelyen kezdődött a katonanő sportkarrierje

2017. október 26., csütörtök
 
Vásárhelyen kezdődött a katonanő sportkarrierje

Buttás Viktória főtörzsőrmester az október 23-a alkalmából tartott ünnepségen - kiváló sporteredményeinek köszönhetően - elismerést vehetett át dr. Simicskó István honvédelmi minisztertől.

 

 

 

 

 

 

A HM Védelmi Igazgatási Főosztályon dolgozó altiszttel pályafutásáról beszélgettünk. Buttás Viktória főtörzsőrmester a Szegedi Tudományegyetem, Juhász Gyula Pedagógusképző Kar, Testnevelési és Sporttudományi Intézet testnevelő-edző szakán végzett 2013-ban, majd sportedző (testépítés-fitness) képzettséget szerzett. 2008-ban kezdett el intenzíven foglalkozni a versenysporttal, először az úszás területén. Kisebb házi úszóversenyeken indult szenior kategóriában, majd egyre nagyobb nevű versenyekre nevezett, ahonnan szinte mindig éremmel a nyakában tért haza. 

„A sport fontos része az életemnek, amelyet – szolgálati feladataim ellátásán túl – mind gyakorlati, mind elméleti síkon igyekszek teljesíteni. Amikor Hódmezővásárhelyen, az MH 5. Bocskai István Lövészdandárnál szolgáltam, minden szabadidőmet az edzőteremben töltöttem. A testem megváltozott, erősödött a fizikumom, az állóképességem és elkezdtem tudatosan étkezni. Az úszás mellett fokozatosan áttértem a súlyzós edzés és a testépítés világába, amelyet a mai napig egyre nagyobb odaadással művelek” - tudtuk meg a főtörzsőrmestertől. 


A HM Védelmi Igazgatási Főosztály Válságkezelési Osztályának gazdálkodó altisztje hozzátette: „2016-ra úgy ítéltem meg, a felkészültségem lehetővé teszi, hogy elinduljak a World Bodybuilding and Fitness Federation (WBPF) szövetség versenysorozatán. A megmérettetésekre a – helyőrségbeli és határmenti – szolgálati feladataim mellett készültem fel. Amikor csak tudtam kellő odafigyeléssel edzettem, a pihenőidőm maximális kihasználásával.” 

A kemény munka meghozta gyümölcsét, hiszen Viktória aranyérmet szerzett a Herkules és a Zimmermann Kupán, a dobogó második fokára állhatott fel Romániában, a Florin Teodorescu Classic versenyen, a Szabadság és a Kriko Kupákon pedig harmadik helyezést ért el. Idén, a Mongóliában megrendezett 9. WBPF világbajnokságon, az Athletic physique +165 cm kategóriában, világbajnoki 2. helyezést ért el, alig egy héttel ezelőtt pedig, a Louie Koncz Classic International bajnokságon, aranyéremmel jutalmazták kidolgozott izomzatát. Felívelő pályafutása itt nem ér véget, hiszen jövőbeli tervei között szerepel a világbajnoki cím megszerzése. „Célom, hogy 2018 decemberében Thaiföldön, a WBPF világbajnokságon elnyerjem a világbajnoki címet. Továbbá szeretném próbára tenni a képességeimet az Arnold sportfesztiválon Amerikában, amelynek előfeltétele az Arnold Classic bajnokság és a profi kártya megszerzése”  - mondta. 



A főtörzsőrmester érdeklődésünkre a felkészülés borúsabb oldaláról is beszélt. „Ez a sport kitartást, alázatot, türelmet és hitet igényel, főleg a tömegelési időszak során. Mivel ez idő alatt, nem lehet pontosan tudni, hogy az izomzat hogyan reagál az edzésre és a táplálkozásra, a végeredmény csak hónapokkal később, a szálkásítás után látszik, majd a színpadon állva teljesedik ki”  - mesélte. 



Buttás Viktória köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik nélkül nem büszkélkedhetne ilyen szép eredményekkel: „Hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy átvehettem az elismerést. Köszönettel tartozom dr. Simicskó István honvédelmi miniszternek, a Miniszteri Kabinet munkatársainak, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár parancsnokának és Bucsák Győző ezredesnek, akik támogattak a felkészülésben. Külön köszönet illeti a személyi edzőmet, Szécsi Dávidot, aki mindvégig mellettem állt az edzések során és Kristó Endre tűzoltót, aki a versenypózokat gyakorolta velem. A párom, a barátaim és a munkatársaim rengeteget segítettek és bátorítottak a nehéz pillanatokban, amiért örökké hálás leszek nekik” - mondta. 

 
 
VH-MH sajtó
 

Olvassa el ezt is!

Kolbászfesztivál térzenével

Kolbászfesztivál térzenével

A Csabai Kolbászfesztiválon Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekar térzenével szórakoztatta...
Tavaszra kész lesz az elkerülő

Tavaszra kész lesz az elkerülő

Tudta? 820 fát és 130 ezer darab cserjét is ültetnek. A közvilágítást összesen 161...
 

Szóljon hozzá Ön is!

És ezt már olvasta?

Egy nagy emberáldozatot követelő csata története
Egy nagy emberáldozatot követelő csata története Pintér István történelemtanár, amatőr történész mutatta be a tanulóknak az osztrák-magyar haderő által végrehajtott sikeres hadművelet történéseit. Képekkel!
 
Döntetlenre sikerült
Döntetlenre sikerült A HLKC előbb hazai pályán szenvedett nem várt, nagy-arányú vereséget, majd idegenben a mezőny egyik élcsapata ellen bravúros döntetlent ért el. 
 
Részvétnyilvánítások
Részvétnyilvánítások

Pártok, civilszervezetek, közéleti személyiségek részvétnyilvánításai, megemlékezései Almási István Hódmezővásárhely polgármesterének halálára.

(Folyamatosan frissül!)

 
Kutyás nyugdíjasok tovább élnek
Kutyás nyugdíjasok tovább élnek A háziállatok csökkentik a magányt, ami egyébként nagyban hozzájárul a szívbetegségek kialakulásához és a demenciához. 
 
Elhunyt Almási István
Elhunyt Almási István Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata mély megrendüléssel tudatja, hogy Almási István polgármester életének 73. évében elhunyt.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2017.46.hét
Családi események Hódmezővásárhelyen 2017.46.hét "Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog..."
 
Együttérzés a kis lila polip segítségével
Együttérzés a kis lila polip segítségével A Szabadság téri óvodásoknak a Koraszülöttek Világnapján idén is olyan foglalkozások voltak, amelyek az együttérzést tudatosították. Képekkel!