GazdaságVásárhelyen járt a nemzetgazdasági miniszter

2018. január 29., hétfő
 
Vásárhelyen járt a nemzetgazdasági miniszter

Sikeres a közigazgatás 2010-ben elkezdett átalakítása, az átlagemberek és a vállalkozások számára is gyorsabbá vált az ügyintézés - jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter hétfőn Hódmezővásárhelyen.

 

 

 

 

 

Varga Mihály a Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal kibővített ügyfélszolgálatának átadásán azt mondta: könnyebbé, gyorsabbá és olcsóbbá vált az ügyintézés. E folyamat része az adóhivatali ügyfélszolgálatok kormányablakokba költözése. 64 újabb településen válik elérhetővé a személyes ügyintézés - tette hozzá.

A miniszter kitért arra, hogy 2017-ben az adóhivatal átalakítása meghozta a várt eredményeket. Tavaly majdnem 609 milliárd forinttal több adóbevétel érkezett be, mint 2016-ban, mindezt úgy sikerült elérni, hogy az adócsökkentések 2017-ben 860 milliárdot hagytak a lakosságnál, a családoknál, a vállalkozásoknál.

A politikus elmondta, Csongrád megye a Dél-Alföld második legfejlettebb megyéje, a gazdasági növekedés meghaladja az országos átlagot. A foglalkoztatottak száma az elmúlt nyolc évben 161-ről 178 ezerre nőtt, az új munkahelyek döntően a versenyszférában jöttek létre. A megyében a 2010-es 15 800-ról 4600-ra esett vissza a munkanélküliek száma. Aki képes és akar dolgozni, az el tud helyezkedni - jelentette ki a miniszter.

 

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter hangsúlyozta, ma nincs politikai vita arról, hogy a területi közigazgatási rendszer jól működik, a járásokra, a kormányhivatalokra szükség van, az adóhivatal átalakítása sikeres volt.

A kormány célja, hogy mind a 197 járási központban egy helyen lehessen intézni az adó- és a közigazgatási ügyeket, és ez 91 helyszínen belátható időn belül meg is valósul - mondta.

A miniszter kifejtette, a közigazgatás előtt álló legfontosabb feladat a digitalizáció. Annak érdekében, hogy személyes kapcsolatfelvétel nélkül, otthonról is minél több ügyet el lehessen intézni, a kormány 180 milliárd forintot fordít fejlesztésekre.

 

Hegedűs Zoltán alpolgármester hangsúlyozta, egy város jövője szempontjából az infrastruktúra fejlesztése mellett kiemelten fontos a szolgáltatások színvonala és gyorsasága. A városházán tavaly ezért hozták létre az ügyfélközpontot, ahol az emberek egy helyen intézhetik az önkormányzattal és a közműszolgáltatókkal kapcsolatos ügyeket.

Hódmezővásárhely vált Csongrád megye agrár-közigazgatási központjává, ezt fogja erősíteni, hogy a megyei agrárkamara még az idén Szegedről Hódmezővásárhelyre költözik - közölte az alpolgármester.

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Hernádi Gyula nem fogadja el pártja határozatait

Hernádi Gyula nem fogadja el pártja határozatait

Dr. Hernádi Gyula szerint az MSZP már két nappal az összehívott ügydöntő taggyűlés előtt döntött Márki-Zay támogatásáról. Az Országos Etikai és Egyeztető Bizottságahoz fordul.
A vásárhelyi kerámia 7000 éves krónikája

A vásárhelyi kerámia 7000 éves krónikája

Hódmezővásárhely Európában is kivételes gazdagságot mutató kerámiaművészetéről és kerámiaiparáról nyílt kiállítás Budapesten, a Vigadóban pénteken. A megnyitó képeivel!
Új bölcsőde épült Mindszenten

Új bölcsőde épült Mindszenten

A négy csoportszobás bölcsődét a település központjában a Városi Szolgáltató Kft. leromlott állapotú, átalakításra alkalmatlan épületei helyén építették fel.
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik

Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik

Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.