KözéletVásárhelyen járt a honvédelmi miniszter

2018. február 6., kedd
 
Vásárhelyen járt a honvédelmi miniszter

Megkezdődött a hódmezővásárhelyi laktanya rekonstrukciója, a kormány 5,2 milliárd forintot fordít a beruházásra 2020-ig - közölte a honvédelmi miniszter kedden.

 

 

 

 

 

 

Dr. Simicskó István a Helyőrségi Laktanyában tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az, hogy az országban biztonságban élhetnek az emberek, nagymértékben a déli határon szolgálatot teljesítő, a hódmezővásárhelyi laktanyában állomásozó katonáknak köszönhető.

 

Átfogó fejlesztési program indult annak érdekében, hogy a katonák számára méltó körülményeket teremtsenek, erre tavaly 1,41 milliárd forintot fordított a kormány, ebben az évben pedig 1,25 milliárd áll rendelkezésre - mondta a miniszter.

 

Felújítják a legénységi épületet, egy raktárt, a laktanyán belüli egészségügyi központot, az utakat, a közműveket, a szociális helyiségeket és az irodai blokkot - ismertette.

 

A politikus kifejtette, nagyon fontos a katonák megbecsülése, ezért emelik az illetményeket, kapnak megfelelő ruházatot és egyéni felszerelést, biztosítanak nekik méltó körülményeket, így belátható időn belül professzionálissá válik a magyar honvédség.

 

A miniszter bejelentette, hogy az országban az egyik első honvédelmi sportközpont Hódmezővásárhelyen épül meg, ebben a lövészet mellett a technikai sportok gyakorlására is lehetőség nyílik majd.

 

Hegedűs Zoltán alpolgármester emlékeztetett arra, hogy tavaly kérte az önkormányzat a kormánytól a laktanya megerősítését. Az infrastruktúrafejlesztés mellett a közelmúltban megállapodást írtak alá arról, hogy a hódmezővásárhelyi kórház is bekapcsolódik a honvéd egészségügyi ellátásba.(Erről ITT olvashat részletesen!)

Döntöttek arról is, hogy a városban katonai szakközépiskola és kollégium nyílik, biztosítva ezzel a laktanya szakember-utánpótlását. (Erről ITT olvashat részletesen!)

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Új nemzetközi verseny, régi győzni akarással

Új nemzetközi verseny, régi győzni akarással

A vásárhelyi Máté Taekwondo ifjú sportolói 6 dobogós helyezéssel tették le névjegyüket az első alkalommal megrendezett European President’s Cup versenyen.
Az országban egyedülálló fejlesztések indulnak Hódmezővásárhelyen

Az országban egyedülálló fejlesztések indulnak Hódmezővásárhelyen

Kósa Lajos: ezek a fejlesztések a Modern városok program keretében, a tapasztalatok később máshol is hasznosíthatók lesznek.
Ifjú látogatók a vásárhelyi laktanyában

Ifjú látogatók a vásárhelyi laktanyában

A kadétok nem csak a harcjárműveket nézhették meg, hanem bepillantást nyerhettek a vásárhelyi kadétok életébe, a hétköznapjaikba.
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt

Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt

Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.