KözéletVásárhelyen is zúgtak a harangok a Don-kanyar hőseiért

2015. január 11., vasárnap
 

Az 1943. évi doni áttörés előestéjén gyászmisével emlékeztek a keleti front százhúszezer magyar áldozatára vasárnap este a Szentháromság templomban, Hódmezővásárhelyen.

 

 

 

 

A gyászszertartás végén percekig zúgtak a harangok, majd a belvárosi templom előtti keresztnél gyújtottak mécseseket a Történelmi Vitézi Rend tagjai az orosz hadszíntéren hősi halált halt 113 vásárhelyi emlékére.

 

1943. január 12-én reggel megremegett az ég és a föld a Don partján; az urivi halálkanyarban pergőtűzzel indult meg a szovjet Vörös Hadsereg támadása a Magyar Királyi 2. Honvéd Hadsereg állásai ellen. A Don-kanyarnál a magyar történelem legtöbb áldozatott követelő veresége következett be: a kétszázezres seregből 120 ezren, köztük 113 hódmezővásárhelyi soha nem tért haza.

A II. világháború keleti-hadszínterén elesettek, megsebesültek és fogságba esettek lelki üdvért Németh László esperes celebrált gyászmisét vasárnap este a Belvárosi Katolikus Templomban. A plébános János evangéliumából idézte, miszerint "nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért". Kovács Ferenc, a Történelmi Vitézi Rend tagja a Don "elhallgatott" hőseinek, mint Zetényi Csukás Kálmán alezredes és Oszlányi Kornél vezérőrnagy tetteit emelte ki a Don-kanyar hősei előtt tisztelegő gyertyagyújtáson.

 

Hódmezővásárhely városa január 12-én 10 órától a Hősök terén álló második világháborús emlékműnél rendez megemlékezést, melyen Miklós Péter történész, az Emlékpont intézményvezetője mond beszédet, imát mond Dudás Ferenc református tábori lelkész. A rendezvényen közreműködik a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekara.

 

Olvassa el ezt is!

Kísérőjegy és etika

Kísérőjegy és etika

Több szülőt is váratlanul ért, hogy a kísérőjegyet már nem 100, hanem 200 forintért tudták megváltani. A fotósorozatok is kiverték a biztosítékot.
Még több vigyázó szem

Még több vigyázó szem

Állításuk szerint a bűncselekmények előfordulási gyakorisága főleg a térfigyelő kamerarendszerrel lefedett közterületeken csökkent.
A húsvéti nagyhét közepén járunk

A húsvéti nagyhét közepén járunk

400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj

A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj

Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.