FélpercesVásárhely ihletése az Art IX-XI. Galériában

2014. december 14., vasárnap
 
Vásárhely ihletése az Art IX-XI. Galériában

A tavalyi év Hódmezővásárhelyi Képzőművészeti Szimpóziumán ihletet nyert művészek alkotásaiból nyílt csoportos kiállítás december 11-én, Budapesten, a Bartók Béla úti Art IX-XI Galériában.

 

 

 

 

A tárlaton tucatnyi alkotó közel negyven művén keresztül figyelhetik meg az érdeklődők a Vásárhelyen megélt művészeti hatások lecsapódását.

 

Több mint másfél évtizeddel ezelőtt hívták életre helyi művészek – Hódmezővásárhely városának támogatásával – a Képzőművészeti Szimpóziumot, amelynek célja, hogy a nagy múltra visszatekintő vásárhelyi festőiskola hagyományaira támaszkodva és ezeket újraértelmezve szülessenek sokszínű alkotások a szimpóziumon résztvevő művészek két hetes együtt gondolkodásának eredményeként. Most a budapesti kiállításon a különböző szemléleteket valló alkotók, Balogh Gyula, Bíró Botond, Blaski Márta, Bodor Zoltán, Horváth Roland, Jakucs János, Kéri László, László Dániel, Nagy Attila, Szabó Ábel, Sonkoly Tibor és V. Nagy Nándor a vásárhelyi realista hagyományokra építve, de azt széles skálán értelmezve vonultatják fel munkáikat.

 

A Bartók Béla úti kiállítóhelyen a tárlat az év végéig megtekinthető.

 

A kiállítás megnyitójáról készült képek a Galéria facebook oldalán (Kattintson!)

 

 

 

Olvassa el ezt is!

Egyre több áldozatot szed a látnokzsálya

Egyre több áldozatot szed a látnokzsálya

Nagyobb dózisban hallucinációkat de akár eszméletzavart okozhat. A Hódmezővásárhelyi Corvin Mátyás Szakképzőbe az elmúlt hetekben több alkalommal is mentőt kellett hívni
Tarolt idén a tánc

Tarolt idén a tánc

December 13-án délután befejeződött  Vásárhelyen a 29. Amatőr Művészeti Fesztivál. A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ az idén 29. alkalommal rendezte meg. Díjazottakkal!
Szívvel-lélekkel harcoltak minden labdáért és pontért

Szívvel-lélekkel harcoltak minden labdáért és pontért

Hihetetlen fordítással nyert a közvetlen rivális Nagykőrös otthonában szombat este a Vásárhelyi Kosársuli.
A húsvéti nagyhét közepén járunk

A húsvéti nagyhét közepén járunk

400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.