SportVárosi Sportnap 2016

2017. február 25., szombat
 
Városi Sportnap 2016

Idén sem volt könnyű helyzetben a vásárhelyi Önkormányzat Kulturális és Sportbizottsága. A Hódmezővásárhelyen működő 56 sportegyesületben sportoló, nem is egy Európa-bajnoki címet, tucatnyi hazai és nemzetközi eredményt produkálók közül kellett kiválasztani 80 diákot, akiket az idei Városi Sportnap hagyományai szerint díjaztak.

 

 

 

Természetesen az őket felkészítő edzők, pedagógusok és sportszakemberek munkáját is elismerték ma, hiszen egy-egy nagyszerű sporteredménynek ők a letéteményesei.

 

Az is igaz, hogy a városban többségében vannak azok a szülők, akik gyermekeiket a mozgás, az egészséges életmód kedvéért járatják, avagy járatnák sportolni, és nem egy - körömszakadtáig helyezéseket produkáló - „versenyistállóba”. Ezt a mindenképpen eredményt felmutatni akaró jelenséget nyilván a pénz, és a TAO is motiválja.

 

Természetesen a nagyszerű sporteredményeket elérő fiatalok, maguk is döntöttek arról, hogy a sportágukon belül egyre jobb eredményeket érjenek el. Ugyanakkor a tanulmányi eredmények sem elhanyagolhatók, hiszen a sikeres jövőjük az iskolapadból vezet tovább.

A Városi Sportnapon nemcsak az eredményeket elért sportolókat jutalmazzák, hanem elismerést kapnak a jó tanulók - jó sportolók is. Az elbírálásnál a tanulmányi átlag és a kiemelkedő sportteljesítmény egyaránt számított.

 

 

A díjátadó évekig a Városháza Dísztermében volt, ám tavaly óta a Balogh Imsi Sport Aréna ad otthont a február 25-én 16 órakor kezdődött díjátadó eseménynek, amelynek folytatása a sport bál.

 

Idén is újabb nevek kerülnek a Hódtói Sportcsarnok Dicsőség falára, azoké, akik sokat tettek a város sportjáért.










 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Népszavazás - vajon mi a tét?

Népszavazás - vajon mi a tét?

Lázár János hiába érvelt ellene, megrendezik egy vegyi üzem tervezett építéséről vasárnapra meghirdetett helyi népszavazást Algyőn.
Az első kapavágások

Az első kapavágások

100 millió helyett már 150 millióval kalkulálnak a Mezőváriban építendő óvoda kapcsán. A jelentősen megnőtt költségben eddig kb.60 millió forint a biztos.
Kampánystart

Kampánystart

Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
12 mérkőzés 12 győzelem

12 mérkőzés 12 győzelem

Az Atomerőmű SE U23 elleni hazai bajnokival zárta az NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszát a Vásárhelyi Kosársuli március 31-én este.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.