BulvárVáltozó vasúti közlekedés egy éven át

2018. március 29., csütörtök
 
Változó vasúti közlekedés egy éven át

Április 4-től pótlóbuszok közlekednek Szeged-Hódmezővásárhely és Szentes-Hódmezővásárhely között, mert pályaépítést végeznek az Algyő és a Hódmezővásárhelyi Népkert állomások között - közölte a MÁV csütörtökön.

 

 

 

 

 

 

Mint arról már a Vásárhelyi Hírekben előzetesen beszámoltunk, jelentős változás lesz a vasútközlekedésben Szeged- Hódmezővásárhely, illetve Mártély, Mindszent, Szegvár, Szentes irányában.

Szentesről Szeged, valamint Szegedről Szentes felé a 47-es főúton Kopáncsnál, a Kishomoki vegyesbolt buszmegállóhelyen lehet a pótlóbuszokra átszállni.

A tram-train vonal kiépítésének munkálatai április 4-től várhatóan 2019. április 25-ig tartanak.

Az első, április 4. és június 15. között tartó, és a második, június 16. és július 31. közötti fázisban a Szentes-Hódmezővásárhely, valamint a Szeged-Hódmezővásárhely vonal is érintett lesz.

A harmadik és negyedik fázisban csak a Szeged-Hódmezővásárhely közötti vonatközlekedést fogja érinteni a vágányzár.
A vágányzár ideje alatt több helyen kikapcsolják az útátjárók biztosítóberendezéseit. A vonatközlekedés esetén a forgalmat jelzőőr irányítja, erre KRESZ-jelzések figyelmeztetnek az érintett vasúti átjárókban.

A vasúttársaság arra kéri az utazókat, hogy figyeljék az állomásokon kihelyezett hirdetményeket és útbaigazító táblákat, térképeket, valamint a hangos utastájékoztatást.

 

A munkálatok lényege: 30 vágánykilométer megépítésére és a kijelölt szakaszokon második vágánnyal bővítése, 29 csoport kitérő beépítése, vagy cseréje: Szeged-Rókus elágazás, Baktó elágazás, Algyő állomást, Sártó elágazás, Kopáncs forgalmi kitérő állomás, Hódmezővásárhely-Népkert állomás.

Idetartozik még az állomások világításának korszerűsítése, integrált vasúti távközlési rendszer, korszerű utastájékoztató berendezések létesítése, esélyegyenlőséget biztosító magas peron építése a népkerti és az algyői állomáson.

 
 
VH-MÁV
 

Olvassa el ezt is!

Rangadó a Hódtói Sportcsarnokban

Rangadó a Hódtói Sportcsarnokban

Évek óta rangadónak számít a Kosársuli-Békés mérkőzés az NBI B csoportban. Biztos hogy „vérre menő” csatát láthat majd a publikum szombat este.
Sztrájk lesz a Villeroy & Boch gyárban

Sztrájk lesz a Villeroy & Boch gyárban

Az idei bértárgyalások során a dolgozók legalább 12%-os bérfejlesztést akarnak elérni. Ezt kívánják nyomatékosítani sztrájkfelhívással.
A paléi szikes földtől és tanyától a miniszteri bársonyszékig

A paléi szikes földtől és tanyától a miniszteri bársonyszékig

Tanulmánykötet jelent meg a napokban Takács Ferenc egykori iparügyi miniszter, földművelésügyi államtitkár, szociáldemokrata politikus életútjáról.
A húsvéti nagyhét közepén járunk

A húsvéti nagyhét közepén járunk

400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.