KözéletVáltozik Hódmezővásárhelyen a hulladékszállítás

2018. július 27., péntek
 
Változik Hódmezővásárhelyen a hulladékszállítás
Változik Hódmezővásárhelyen a hulladékszállítás - ezzel kapcsolatban tartott július 27-én sajtótájékoztatót Márki-Zay Péter polgármester és Kovács Pál, a Hódmezővásárhelyi Működtető és Szolgáltató Nonprofit Zrt. pénzügyi és szolgáltatási igazgatója.

 

 

Képünkön a vásárhelyi kukásautók (Fotó: VH)

 

 

Évente 48 millió forintot takarít majd meg a hódmezővásárhelyi önkormányzat azzal, hogy július 30. hétfőtől a felgyői hulladéklerakó helyett a vásárhelyi FCC lerakójába szállítja a kommunális hulladékot. A szállítójárművek a korábbi 72 kilométeres távolság helyett 6 kilométert tesznek majd meg egy-egy ürítés érdekében. Nem mellékes szempont, hogy a járművek károsanyag-kibocsátása, és így a város ökológiai lábnyoma is jelentősen csökken.

A szelektíven gyűjtött, illetve a zöldhulladék szállításában nincs változás, azt továbbra is Felgyőre viszik majd a járművek, hiszen azok kezelésére Vásárhelyen az FCC telephelyén nincs lehetőség. Korábban a felgyői lerakóban az évi 10 ezer tonna vásárhelyi kommunális hulladékot átválogatták, ebből 2 ezer tonna hasznosítható anyagot nyertek ki. A vásárhelyi lerakóban erre nem lesz mód, a beszállított anyagot csak deponálják, ezért is nagyon fontos, hogy a helyi lakosok még a mostaninál is tudatosabban, szétválogatva gyűjtsék a szemetet. Ezen cél támogatására a vásárhelyi lakosok további 240 literes sárga tetejű edényeket igényelhetnek az önkormányzattól, 15 ezer forint + ÁFA egyszeri kaució megfizetésével, amely visszajár, ha az ügyfél visszaadja az edényt.

 

A sárga tetejű kukákba étel- és italmaradéktól, szennyeződéstől megtisztított papír (karton, újság, könyv, stb.), műanyag (PET palack, mosószeres flakon, stb.), tetrapak csomagolóanyag, és kisebb fémtárgy (kiöblített üdítős, vagy konzervdoboz, stb.) kerülhet.

 

Nem szabad a szelektíves edénybe tenni:

- üveget (a szelektív szigeteken kell elhelyezni)

- veszélyes hulladékot, elektronikai hulladékot (ezeket a jövő évtől remélhetőleg egy most megpályázott hulladékudvarban is le lehet majd adni, utóbbit lomtalanításkor elviszi az önkormányzat)

- építési törmeléket (ezzel kapcsolatban az FCC-vel – korábbi nevén A.S.A. - vegyék fel a lakosok a kapcsolatot, vagy felajánlhatják útfeltöltésre)

Minden vásárhelyi polgár közös érdeke, hogy megóvjuk a környezetet, ezért, illetve a tudatos és szabálykövető adófizető polgárok költségeinek csökkentése érdekében bírságolni fogjuk azokat, akik nem tartják be a szabályokat, akik:

- a szelektíves edénybe nem oda való, vagy nem megtisztított hulladékot tesznek

- az eddig kialakított öt gyűjtőszigetet nem rendeltetésszerűen használják

- illegálisan helyeznek el szemetet

- közterületen szemetelnek

 

A köztisztaság és hulladékgyűjtés szabályai elleni vétségért 15 és 50 ezer forint közötti bírság jár. Az önkormányzat nyomravezetői díjat ajánl fel azoknak, akik sikeres felderítésében működnek közre – ők a befizetett büntetések után egy éves szemétszállítási díjkedvezményben részesülnek.

 

A helyhatóság is megtesz majd mindent azért, hogy minél tisztább legyen a környezet. A közterületi kukákat felújítják, újakat helyeznek ki, minden lehetséges csatornán igyekeznek majd formálni a vásárhelyi lakosok környezettudatos gondolkodását. Figyelemfelhívó táblákkal, az interneten és a Vásárhelyi Valóság című önkormányzati újságban is folytatják az ezzel kapcsolatos kampányt.

 
 
VH-Polgármesteri Hivatal
 

Olvassa el ezt is!

158 elsőéves egyetemi hallgató kezdi a tanévet

158 elsőéves egyetemi hallgató kezdi a tanévet

A tavalyi évhez képest 19%-al nőtt a Mezőgazdasági Karra jelentkezők száma, ami jelzi, hogy a régiós agrárszakemberképzésben továbbra is jelentős szerepe van.
Zenei tábor is, zenei fesztivál is

Zenei tábor is, zenei fesztivál is

Július 28-tól egy hétre a zene játsza a főszerepet Hódmezővásárhely kulturális életében. Itt a részletes program, a művek és az előadók ajánlásával!
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok

Idén is remekeltek a Máté taekwondosok

Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
Halálra gázolt egy embert a vonat

Halálra gázolt egy embert a vonat

Vásárhely és Mindszent között a hétfő délelőtti órákban helyre állt a vonatközlekedés. A helyszínelést befejezték.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.