KözéletVáltozások az egészségügyben

2018. március 25., vasárnap
 
Változások az egészségügyben

A kormány elkötelezett a további béremelések mellett az egészségügyben az ország gazdasági teljesítőképességének függvényében - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter március 24-én Hódmezővásárhelyen.

 

 

 


 

A kormány 2010-ben csődben lévő országot vett át, az utóbbi három évben sikerült az egészségügyben érdemi béremelést végrehajtani - mondta Lázár János sajtótájékoztatóján. Hozzátette: ez jó irányba haladó, de nem lezárt folyamat.

 

2018-ban a kormány előre hozta a szakdolgozók béremelését, újabb jövedelemkiegészítést kaptak a háziorvosok, és rendezték a társadalombiztosítással szerződött fogorvosok munkájának finanszírozását - emlékeztetett a miniszter.

Az ellenzéki pártok a kampányban folyamatosan felhasználják az egészségügyi dolgozókat, a kormányra azonban két választás között is számíthatnak - hangsúlyozta a politikus.

Magyarországon az elmúlt években 500 milliárd forintot fordítottak az egészségügyi intézmények korszerűsítésére, 77 kórház újjáépítése történt meg. Országszerte 31 új mentőállomás épült, és felújítottak 104-et, köztük a hódmezővásárhelyit - közölte Lázár János.

 

A térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő politikus elmondta, a makói és hódmezővásárhelyi kórház összevonása után a kormány teljesítette fejlesztési ígéretét, az egyesített intézményben az elmúlt években 7,6 milliárd forint értékű beruházás valósult meg, a társadalombiztosítási finanszírozáson felül nyújtott 4,1 milliárd forint működési támogatás mellett.

 

Kallai Árpád, a Csongrád Megyei Egészségügyi Központ Hódmezővásárhely-Makó főigazgatója kifejtette, az elmúlt években az intézményben az ellátás színvonalát és a betegbiztonságot szolgáló beruházás több történt. Emellett mindkét városban egészségfejlesztési irodákat alapítottak a térség népegészségügyi helyzetének javítására, és több lépcsőben megtörtént az épületek energetikai korszerűsítése, rendszeresek voltak a szakemberek képzését szolgáló programok.

 

Az intézményben jelentős béremelés valósult meg: nyolc év alatt - 2010 óta - az orvosok alapbére két-háromszorosára növekedett, a szakdolgozók jövedelme is megduplázódott - mondta a főigazgató. Példaként a 2010-es 148 400 forintos kezdő szakorvosi bruttó alapbért említette, amely az idei évre 461 200 nőtt. Egy ilyen szakember nettó jövedelme havonta négy hétköznapi és egy hétvégi ügyeletet vállalva és a három gyermek után járó adókedvezménnyel 580 ezer forint körül alakul jelenleg - tette hozzá Kallai Árpád.

 

Ide tartozó hír, hogy a Magyar Államkincstár legfrissebb jelentése szerint 22,9 milliárd forint adósság gyűlt fel az egészségügyi intézményeknél idén az első két hónap alatt. Ebből januárra mintegy 21 milliárd forint datálódik.

A Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ (Makó-Hódmezővásárhely-Kakasszék) tartozása 615 millió forint.

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyi népi iparművész Shanghaiban

Vásárhelyi népi iparművész Shanghaiban

A kínai sajtó is élénken érdeklődött a különlegességnek számító magyarországi hímestojás festés iránt. Helyszíni képekkel!
Jobb volt a Nyíregyháza

Jobb volt a Nyíregyháza

Másfél negyeden keresztül tartotta magát a Nyíregyháza Blue Sharks csarnokában a Vásárhelyi Kosársuli. A kék-sárgák nem tudtak mit kezdeni a dobogóért küzdő hazaiakkal.
Tavaszköszöntő Mártélyon

Tavaszköszöntő Mártélyon

Részletes program.
A Föld kis vásárhelyi bajnokai

A Föld kis vásárhelyi bajnokai

Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 

És ezt már olvasta?

A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
 
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.