KözéletVadászat a kiállítás célkeresztjében

2014. július 24., csütörtök
 
Vadászat a kiállítás célkeresztjében

"A tavalyi mérsékelt siker után, nagyobb reményeket fűzünk a hódmezővásárhelyi helyszínhez, már csak azért is, mert közelebb vagyunk a vadásztársadalomhoz,” mondta Mészáros György.

 

 

 


A Ginkgo Hotelben tartott mini konferenciának beillő, zenés betétekkel tarkított sajtótájékoztatón azt is elmondták, tavaly Budaőrsön volt a debütáló Vadhoff elnevezésű kiállítás, ám most hagyományteremtésként Hódmezővásárhelyen, a Hód-Mezőgazda Zrt. Kiállítási Centruma ad ennek otthont, megcélozva a vadászathoz, a vadgazdálkodáshoz közvetlenül, vagy közvetve kapcsolódó szakembereket, gyártókat, termelőket, forgalmazókat.

 

„Nem leszünk négy fal közé szorítva, a Kiállítási Centrum tágas, reprezentatív helyszíne a folyamatos bővülésre is lehetőséget biztosít,”- hangzott el a sajtótájékoztatón. Arról is beszéltek, hogy a külföldiek körében jelentősen visszaesett az érdeklődés a magyarországi vadászat iránt. Az – egyébként egy évtizede tartó csökkenő tendencia mellett – eltűnt a tájból a mezei nyúl, a fácán. Miközben az őz-, a szarvaspopuláció száma jelentősen nőtt, növelve a vadkárt is. Éppen erről egyébként a vásárhelyi kiállítás első napján konferenciát rendeznek, hangzott el a sajtótájékoztatón.   

 

A belépődíjas kiállítás szervezői az érdeklődőket a jól megválasztott sajtón keresztül érhetik el igazán, hiszen a láthatóan gondos szervezés igazi sikere a sok kiállításlátogató és résztvevő. A programból látszik, sok szakmai témát akarnak felvonultatni, többek között a vadászat és a ló kapcsolatát, a mintamenza programot, preparálást, trófeabírálatot, gasztronómiát, képzési lehetőségek bemutatását és még sorolhatnánk. Úgy is fogalmazhatunk nagyot akarnak meríteni.

Az augusztus végi három napos kiállítás egyúttal a vadászathoz köthető kulturális értékeket is meg kívánja jeleníteni. Szándékuk szerint az errefelé nem tájhonos szarvasvadászati idény nyitányaként még Hubertus mise is lesz.  

 
 
B. Szabó Zoltán
 

Olvassa el ezt is!

A sánta kakas segített a nyomozásban

A sánta kakas segített a nyomozásban

Nem volt ideje sem tyúkhúslevest, de még kakaspörköltet sem készítenie a 65 éves hódmezővásárhelyi tolvajnak.
Ősszel kiderül, hogy ki mit művel

Ősszel kiderül, hogy ki mit művel

Néhány hete nagy az ijedség, hogy a kiskerteket bérlő városiak elveszíthetik hobbi-földecskéiket. Most az FM igyekszik nyugtatgatni a közvéleményt
A paléi szikes földtől és tanyától a miniszteri bársonyszékig

A paléi szikes földtől és tanyától a miniszteri bársonyszékig

Tanulmánykötet jelent meg a napokban Takács Ferenc egykori iparügyi miniszter, földművelésügyi államtitkár, szociáldemokrata politikus életútjáról.
Tavaszköszöntő Mártélyon

Tavaszköszöntő Mártélyon

Részletes program.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!