KözéletÚszhatnak is a boldogságukban

2014. június 18., szerda
 
Úszhatnak is a boldogságukban

Hódmezővásárhelyen az érettségizett diákok ezekben a napokban nemcsak a bizonyítványt kapják kézhez, hanem strandbelépő növeli a sikeres maturálás feletti boldogságukat.

 

 

 

 

Az Önkormányzat ugyanis idén egy oklevéllel fejezi ki nagyrabecsülését és gratulációját az érettségizett diákok számára, amelyhez egy 10 alkalomra szóló strandbelépőt is adnak. Továbbá Magyarország Alaptörvénye díszkiadásának egy pédányát is átvehetik.

Hódmezővásárhelyen idén a két gimnáziumban és a négy szakképzőben 433 diák kap érettségi bizonyítványt.

A 600 forintos diákjeggyel számolva a város 2 millió 598 ezer forint bevételtől esett el. Illetve ezzel az összeggel enyhítette a nyaraló fiatalok zsebpénzét, szüleinek pénztárcáját.

 

Olvassa el ezt is!

Rabosítás várt a szervezkedő sajtóra

Rabosítás várt a szervezkedő sajtóra

A menü lencsefőzelék, tarhonya és zsíroskenyér lesz, na de másra ne is számítson aki a Múzeumok Éjszakáján bele akar kóstolni az 50-es évek rabkosztjába.
Lássanak tisztán!

Lássanak tisztán!

Öt hódmezővásárhelyi általános iskola hatvan diákját nemcsak elméleti, hanem gyakorlati feladatok sokasága is várta a két és fél nap alatt. Képekkel!
Rollerezés Vásárhelyen is

Rollerezés Vásárhelyen is

Vásárhelyen is bérelhetők a Lime rollerek. 250 járművel, legalább 60 parkolóhellyel indult a szolgáltatás Hódmezővásárhelyen.
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt

Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt

Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 

És ezt már olvasta?

Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon Egy hónap múlva, június 6-án  elstartol a Deja Vu Fesztivál. Három napon át egymást váltják majd a színpadokon a 90-es és 2000-es évek sztárjai.
 
Már csak egy meccs van az 5. helyért
Már csak egy meccs van az 5. helyért Az NB I/B Zöld csoportjának 5. helyéért Győr ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Elkezdődtek az idei érettségik
Elkezdődtek az idei érettségik A következő hetekben, május 3. és július 3. között 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an érettségiznek.
 
Megkezdődtek a 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok
Megkezdődtek a 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Az állattenyésztő szakma számára ma már európai hírű a kiállításra a hazai és külföldi kiállítók 50 ezer érdeklődőre számítanak idén is.
 
Tömeg, jó hangulat - igazi majális fíling
Tömeg, jó hangulat - igazi majális fíling A cikk címét az április 30-án délután, este kilátogatóktól idéztük. A régi időket idézte a vásárhelyi önkormányzat által szervezett Népkert majálisa. Képekkel.
 
Már nincs messze az 5. hely
Már nincs messze az 5. hely A kérdés az volt a Hódtói Sportcsarnokban, hogy ki játszhat majd az 5. helyért az NB I/B Zöld csoportjában.
 
Lelkes amatőrök, profi cuccok
Lelkes amatőrök, profi cuccok Április 27-én délelőtt a Hódmezővásárhelyi Rádió Klub börzét rendezett, amelyre több, mint 100 kiállító érkezett az ország több pontjáról.