KözéletÚj parancsnok a dandár élén

2019. január 17., csütörtök
 
Új parancsnok a dandár élén

Ünnepélyes keretek között búcsúzott és adta át az MH 5. Bocskai István Lövészdandár vezetését dr. Ruszin Romulusz dandártábornok január 17-én, csütörtökön.

 

 

 

 

 

Az alakulat eddigi parancsnoka Szloszjár Balázs ezredesnek adta át a beosztást. A rendezvényen Korom Ferenc altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka beszédében úgy fogalmazott: az MH 5. Bocskai István Lövészdandár munkásságát mindig is kiemelt figyelem övezte helyi, illetve országos szinten egyaránt. A nemzetközi gyakorlatok és megmérettetések, missziós szerepvállalások magas száma az alakulat mindennapjainak részévé vált.

„Az elmúlt két és fél év sem telt el másként. Számtalan gyakorlat, kiképzési esemény és misszió mellett a déli határvédelemben való szerepvállalás is jelentős feladatot rótt a katonai szervezetre. Ezt csak egy olyan katonai szervezet bírja el, amelyet egy jól felkészült, magasan képzett és rátermett parancsnok vezet. Ruszin dandártábornok úr szakmai irányításának köszönhetően két NATO CREVAL ellenőrzésen is sikeresen vizsgázott a dandár” – mondta Korom Ferenc altábornagy.

 

„Abban a szerencsében volt részem, hogy több alkalommal is együtt szolgáltam mind Ruszin dandártábornok úrral, mind Szloszjár ezredes úrral, amely alapján biztosan állíthatom önöknek: a dandár nemcsak ezidáig, hanem ezután is a legjobb kezekben lesz” – fogalmazott a honvédség parancsnoka. Hozzátette: biztos abban, hogy Szloszjár Balázs ezredes személye garancia a lövészdandár előtt álló feladatok sikeres végrehajtására.

 

Dr. Ruszin Romulusz dandártábornok leköszönő parancsnokként köszönetet mondott a dandár minden katonájának a közös munkáért, és kiemelte, hogy embereinek jó kezekre bízva mond búcsút. Miután átadta megőrzésre az új parancsnoknak az MH 5. Bocskai István Lövészdandár csapatzászlóját, Ruszin dandártábornok elmondta: amikor 2016-ban átvette a dandár vezetését, azt kérte a dandár állományától, hogy legyenek ők a példa. „Legyünk mi a példa azokban a szakmákban, amik a dandárban előfordulnak, és legyünk mi a példa a társadalom előtt hazaszeretetből, hozzáállásból, lojalitásból. A másik dolog, amit mindig kértem: hogy a tükör előtt mindenki kérdezze meg mindig magától, hogy vajon példamutatóan tette-e a dolgát, legyen az szakma, vagy a mindennapi élet. Ha ott a válasz igen, akkor továbbra is jó nyomon vagyunk.”

 

Szloszjár Balázs ezredes, dandárparancsnok kijelentette: hazatért. „A karrierem a dandár jogelődjénél kezdődött, itt nőttem fel és itt lettem azzá az emberré, katonává, aki most vagyok. Másrészt mindig parancsnoknak éreztem magam. Törzstisztként, magasabb parancsnokságon nagyon-nagyon komoly és felelősségteljes munkát kell végezni, azonban a különböző parancsnoki beosztások sokkal közelebb állnak hozzám” – mondta. Aláhúzta, hogy az MH 5. Bocskai István Lövészdandár a Magyar Honvédség zászlóshajója. „Ez nem csak a létszámából fakad, de jelzi azt is, hogy előző parancsnokai adják a jelenlegi Magyar Honvédség felsővezetőit, tisztjei, altisztjei megállják a helyüket, mind magasabb parancsnokságokon, hazánkban, illetve külföldön is.”

 
 
VH-MH sajtó
 

Olvassa el ezt is!

A Tornyai Emlékév nyitánya

A Tornyai Emlékév nyitánya

Tornyai János néprajzi gyűjteményéből nyílik kiállítás a festőművész nevét viselő hódmezővásárhelyi múzeumban pénteken.
Programok Hódmezővásárhelyen

Programok Hódmezővásárhelyen

Január, február és a kora tavaszi időszak néhány kiemelt programját szedtük csokorba a teljesség igénye nélkül.
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj

A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj

Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik

Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik

Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.