SportÚj nemzetközi verseny, régi győzni akarással

2018. február 5., hétfő
 
Új nemzetközi verseny, régi győzni akarással

Február 3-án és 4-én rendezték Sindelfingenben az 1. European President’s Cup Németország taekwondo versenyt.

 

 

 

 

 

 

 

 

A Glasspalast évek óta a taekwondo utánpótlás nemzetközi fellegvárának tekinthető. Itt rendezik minden évben többek között a 15 éven aluliak Nemzetközi Taekwondo Bajnokságát.

 

Az edzők véleménye szerint ez a nemzetközi verseny a gyerek taekwondosok számára a sportsikereik elindításának, a versenyzés örömének, tapasztalatszerzésének nagy lehetőségét rejti magában. Ennek jegyében minden évben többen is neveznek a hódmezővásárhelyi Máté Taekwondo & Hapkido KHSE ifjú sportolói közül is. Dobogós eredményeik sokasága magáért beszél.

 

Idén első alkalommal rendeztek egy új megmérettetést, a European President’s Cup Németország taekwondo versenyt a 6 és 14 év közöttieknek.

 

A megnyitón a World Taekwondo európai elnöke Athanasios Pragalos azt mondta: "Most továbblépünk egy lépéssel, és még több esélyt adunk a gyermekek részére, hogy egy új európai bajnokságban vegyenek részt. A fiatal sportolók számára nemcsak formális élmény, hanem jelentősen segít nekik fejlődésükben, fejlesztésükben. A mai gyerekek itt, ezen a versenyen, nemcsak bajnokok lesznek, hanem majdan oktatók és a taekwondo jövőbeni támogatói.”

 

Szavait alátámasztják éppen a vásárhelyi Máté Taekwondo eredményei, fiatal sportolóik dobogós helyezéseinek sokasága, és azok, akik felnőttként folytatják teakwondo pályafutásukat.

 

A mostani sindelfingeni bajnokságon is szép vásárhelyi eredmények születtek: összesen: 2 arany, 3 második és 1 harmadik helyezés.

 

Eredmények:

 

Küzdelem versenyszámban:

Kadet korosztály 12-14 évesek „B” kategória:

Maczelka Vivien -51 kg I. helyezés  

Formagyakorlat versenyszámban:

Gyerek korosztály 9-11 évesek „B” kategória:

Lévai Levente II. helyezés

Kadet korosztály 12-14 éves „B” kategória:

Maczelka Vivien I. helyezés

Acsai Vivien II. helyezés

Barna Márton III. helyezés

Családi formagyakorlat „B” kategória versenyszámban:

Lévai Ildikó - Lévai Levente II. helyezés

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A vásárhelyi báli szezon ékessége

A vásárhelyi báli szezon ékessége

Idén sem maradhatott ki a vásárhelyi báli szezonból a legelegánsabb, a helyi elit által leginkább várt bál, az Orvosbál. Frissítve!
Megalakult és elindult a Boxing Gym Vásárhely

Megalakult és elindult a Boxing Gym Vásárhely

Hódmezővásárhely legújabb sportegyesülete várja az ökölvívás és a mozgás szerelmeseit. Képekkel!
Kampánystart

Kampánystart

Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel

Mestervizsga vásárhelyi résztvevővel

Budapesten rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a Központi Edzőteremben, az idei mestervizsgákat.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.