KözéletÚj kézben a Mártélyi Holtág

2016. február 25., csütörtök
 
Új kézben a Mártélyi Holtág

Mostantól nagyobb hangsúlyt kap a szakmaiság. Még több hal kerül a Mártélyi Hottágba, megoldódik a rucaöröm túlburjánzás, fejlesztik a szolgáltatásokat.

 

 

Fotó: VH

 

 

 

„Időszerűvé vált a Mártélyi Holtág szakmai támogatása, mert mintha az egész elfáradt volna az utóbbi években. Ezt látta be a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ), amikor az adott vízterületekre beadott szakmai anyagok alapján meghozta a határozatát” Így foglalta össze röviden Borsos József azt a döntést, amely alapján a 46 hektáros Mártélyi Holttág feletti jogot február 24-én a Mártélyi Tájgazdálkodási Kft.- nek ítélték.

 

Mártély polgármestere a Vásárhelyi Híreknek azt is elmondta, sokkal ideálisabb fenntartási és megtérülési lehetőség lett volna, ha a szintén általuk megpályázott 69 hektáros Körtvélyesi Holtágra is megkapják a jogot. Azonban azt más nyerte. Mivel az állam a haszonbérlet odaítélésének teljes döntési jogát a MOHOSZ-ra bízta, azokra a fejlesztésekre koncentrálnak, amelynek haszonbérletét megkapták, így is csak legalább 5-8 éves megtérüléssel számolhatnak - hallottuk Borsos Józseftől.

 

A több mint 30 évig a vásárhelyi Dobó Ferenc Horgász Egyesület után az új fenntartó, a Mártélyi Tájgazdálkodási Kft.  - információink szerint -  a Mártélyi Horgászegyesület a legnagyobb arányú, a mártélyi és a hódmezővásárhelyi önkormányzat egyenlő arányú, valamint a kft fennmaradó részén szintén egyenlő arányban osztozó 6 magánszemély tulajdona.

 

A Mártélyi Holtág 2030-ig szóló haszonbérletének odaítélése a két önkormányzat és több külsős szakember által egy közel kétéves munkával kidolgozott, igen aprólékos szakmai anyag alapján történt. Ebben a halgazdálkodás mellett, új horgászhelyek kialakítása, az utak karbantartása, nyilvános WC-k építése, továbbá a horgászturizmus szolgáltatási minőségének, marketingjének komplex javítása szerepel, beleértve az üzleti tervbe azt is, hogy nemcsak a horgászok, hanem a családtagok számára is kellemes körülményeket teremtsenek. Ez természetesen a Holtághoz csak üdülni vágyók számára is minőségi javulást hoz hamarosan.

 

Jelenleg azonban a periodikusan elburjánzó rucaöröm okoz sok gondot. Felvetésünkre Borsos József elmondta: „A változások, fejlesztések egyik kardinális kérdése éppen a rucaöröm. Gyérítése nem oldható meg amatőr módszerekkel, csak kisszemű halászhálóval lehetséges, majd a partra húzott rucaöröm az ATEV által biztosított konténerekbe kerül, amelyeket rendszeresen biztosít és el is szállít. Ami még fontosabb, megállapodást kötöttünk a Kiskunsági Nemzeti Parkkal is, amely engedélyezi a rucaöröm 40 %-os gyérítését.”

 

A polgármester arról is beszélt, hogy március hónapban kezdik a horgászengedélyek kiadását,  és várják az új tagokat a Mártélyi Horgászegyesületbe.

 

A Mártélyi Holtág új fenntartójának a MOHOSZ több feltételt is szabott, többek között az éves tagsági díj 15 ezer forintnál nem lehet több, továbbá előírták a halállomány 10 százalékos növelését.

 

A MOHOSZ-nál elmondták, az ország horgászturizmusának fejlesztésére jelentős mennyiségű EU-s és hazai források állnak rendelkezésre. Ezek megpályázása azonban a jogszabályi környezet miatt nem kedvez az egyesületi formában működő civil szervezeteknek. A hódmezővásárhelyi önkormányzat, mint a terület tulajdonosa, érdekelt a fejlesztésekben, az azokhoz szükséges pályázati anyagok szakszerű elkészítésében.   

Ezzel és az új bérlő innovatív terveivel, lendületesebb halgazdálkodási elképzeléseivel egyértelmű célja, hogy a tájvédelmi körzet szabadidős, turisztikai célpontja legyen az ország más részeiről érdeklődőknek, de nem utolsósorban azoknak a vásárhelyieknek is, akik számára az elmúlt sok-sok évtized alatt a Mártélyi Holtág megannyi kedves emlék helyszíne volt. 

 
 
B.Sz.Z
 

Olvassa el ezt is!

Jogerős a hat év a vásárhelyi lottózó kirablásáért

Jogerős a hat év a vásárhelyi lottózó kirablásáért

A 22 éves hódmezővásárhelyi tettes egy lottózóban brutálisan bántalmazta az eladót, majd a pult mögötti fiókból kimarkolt 313 ezer- forint készpénzt és futva távozott.
Vásárhelyen is többen halnak, mint születnek

Vásárhelyen is többen halnak, mint születnek

Tavaly 91 700 gyermek jött világra, ami mindössze 190-nel haladta meg az előző évit. Ez a statisztikai adat Vásárhelyen jócskán eltérő.
Vásárhelyen járt a honvédelmi miniszter

Vásárhelyen járt a honvédelmi miniszter

A kadétiskola a dél-magyarországi régió egyik kiemelt katonai nevelő-oktató intézménye lesz. A tervek szerint a 2026-27-es tanévben indulhat el.
Megkezdődtek a 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok

Megkezdődtek a 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok

Az állattenyésztő szakma számára ma már európai hírű a kiállításra a hazai és külföldi kiállítók 50 ezer érdeklődőre számítanak idén is.
 

És ezt már olvasta?

Idős vásárhelyi nő az áldozat
Idős vásárhelyi nő az áldozat Kerékpárost gázolt el egy autó szerdán délután Hódmezővásárhelyen.
 
Holler László természetközeli világa
Holler László természetközeli világa Félszáz festményén keresztül mutatja be a vásárhelyi realista festőiskola tradíciójából táplálkozó mester az utóbbi években készült műveit.
 
Jelentés a Mártélyi Holtág vizéről
Jelentés a Mártélyi Holtág vizéről A kijelölt természetes fürdőhelyeket az üzemeltetők által megbízott laboratóriumok legalább évi négy alkalommal ellenőrzik.
 
Óriási Eötvös siker a Magyar Bajnokságon
Óriási Eötvös siker a Magyar Bajnokságon Női fodrász, Férfi Fodrász, Smink és Körmös szakágakban várták a felnőttek és tanulók jelentkezését. Idén is több, mint 200 versenyző vett részt.
 
A közgyűlés elfogadta a zárszámadást
A közgyűlés elfogadta a zárszámadást Mintegy 13 milliárd forint bevétellel zárta a tavalyi évet a hódmezővásárhelyi önkormányzat, 1,5 milliárd forint tartalékkal kezdte a 2024-es évet a város.
 
Orbán Viktor váratlan látogatása Vásárhelyen
Orbán Viktor váratlan látogatása Vásárhelyen Nem tartották szükségesnek testőrök hadát, amikor Orbán Viktor az ellenzéki vezetésű Hódmezővásárhelyre érkezett.
 
Módszertani nap helyettes államtitkárral
Módszertani nap helyettes államtitkárral A Németh László Gimnázium és Általános Iskolában rendeztek szakterületi módszertani napot. A népi kultúra oktatásban betöltött szerepe volt a téma.