BulvárÜgy az ürügy

2017. augusztus 20., vasárnap
 
Ügy az ürügy

A leváltott makói igazgató a Délmagyarnak elküldött levelében rosszindulatúnak és sértőnek nevezte Lázár János megjegyzését, miszerint az intézmény színvonala folyamatosan csökkent. A volt igazgató szerint még csak nem is volt olyan elemzés, amely ezt vizsgálta volna. 

 

 

 

 


A következő tanévtől is tanára marad a makói József Attila Gimnáziumnak Rója István. Ahogy a Délmagyarországon kívül, a fél magyar sajtó megírta, egyedüliként pályázott az igazgatói posztra, mégsem nevezték ki, mert az Emberi Erőforrások Minisztériuma változást akart.

 

Tény, hogy nála hosszabb ideig nem irányította még senki ezt az intézményt. A 22 év után leváltott vezető most a lapunkhoz és más sajtóorgánumokhoz is elküldött levelében köszöni a bizalmat és a közös munkát azoknak, akikkel 1995 óta együtt dolgozott, kollégáknak, diákoknak, szülőknek, hivatalnokoknak.

Kitér arra, hogy Lázár János országgyűlési képviselő az ő ügyében is nyilatkozott: hivatkozva az állami fenntartóra azt állította, az iskola színvonala folyamatosan csökkent. Rója szerint ez rosszindulatú és sértő megállapítás, mert nem volt olyan elemzés, amely ezt vizsgálta volna. A hét év alatt az iskolával kapcsolatban állt négy fenntartónak a mindennapi működtetés is sokszor feladta a leckét.

"Egy tanévet tartoztunk a Megyei Intézményfenntartó Központhoz. Ez volt a sötét középkor. Ahogy a népnyelv mondja: se pénz, se posztó. Néhány levélváltás volt az éves kapcsolatunk. Ezután jött a Makói KLIK, melynek igazgatója Farkas Éva Erzsébet (a jelenlegi makói polgármester – a szerk.) volt. Két tanévben költségvetésünk sem volt. Örültünk minden nyert pályázatnak. Egyik ilyen alkalommal a pályázati program kezdetén kértem a KLIK-től a pénzünket. A Makóra utalt pénzzel nem tudtak elszámolni. A határidő szorításában innovatív tantestületünk tagjaival adtuk össze a szükséges anyagi erőt, és valósítottuk meg tanulóinknak a pályázatban leírt programot, megtartva megszokott színvonalunkat."

Rója szerint elmozdításának nem volt szakmai, pedagógiai oka, csakis az, hogy kollégáival együtt aláírta a miskolci pedagógusok oktatáspolitikai vitairatát. Politikai döntés született tehát, amit kár szakmainak feltüntetni.

"Vajon a képviselőink tudják-e, hogy a Szegedi Tudományegyetem Nobel-díjas vendégprofesszorának makói gimnazista volt a tolmácsa? Értesültek-e arról, hogy a Dél-afrikai Köztársaságban a napelemmel működő autók világbajnokságán a negyedik helyezett magyar csapatban fiatal mérnökhallgatóként korábbi tanítványunk is ott volt? Megírtuk az újságokban, hogy az Európai Matematikai Leány Olimpián – ahol az országot négy tanuló képviseli – makói tanulónk először bronz-, majd egy év múlva ezüstérmet szerzett. Tudják-e rólunk, hogy a korosztályos országos labdarúgótorna zalaegerszegi döntőjében makói gimnazisták verték ki a Puskás Akadémia csapatát?" – emlékeztet a pedagógus, aki úgy írja alá a levelet, "hazám és tanítványaim iránti felelősséggel: Rója István magyar állampolgár."

 

Rója István továbbra is úgy látja, hogy az elmozdításának nem volt szakmai, pedagógiai oka, csakis az, hogy kollégáival együtt aláírta a miskolci pedagógusok oktatáspolitikai vitairatát.

 
 
Forrás: Délmagarország
 

Olvassa el ezt is!

Megvannak tram train nyertes kivitelezői

Megvannak tram train nyertes kivitelezői

2019 első felére készülhet el a még most is sok vásárhelyi által vitatott projekt. Ha megépül gyorsan elérhető lesz Szeged. Nézze meg a megállókat!
Új párt alakult - népszavazási kezdeményezéssel indítottak

Új párt alakult - népszavazási kezdeményezéssel indítottak

A most bejegyzett párt szerint az euró az uniós szabályrendszer szimbóluma, amellyel végérvényesen hitet kell tennünk Európa mellett.
A Föld kis vásárhelyi bajnokai

A Föld kis vásárhelyi bajnokai

Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
Ennivaló receptjeink! - A szeszélyes április süteménye

Ennivaló receptjeink! - A szeszélyes április süteménye

Április első napja nagy meleget hozott, de még vissazatér a hűvös idő, vagyis a szeszélyességét bizonyító áprilishoz egy finom sütemény receptjével csatlakozunk.

 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.