GazdaságTram train keringő

2017. április 26., szerda
 
Tram train keringő

Szabályos volt a Hódmezővásárhelyt Szegeddel összekötő tram-train járművek beszerzése, a MÁV-Start a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően, a Miniszterelnökség jóváhagyásával járt el - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) lözleménye.

 

 

 

 


A Vásárhelyi Hírek Szerkesztőségébe is befutott közlemény szerint a járműbeszerzés előkészítését, a közbeszerzési eljárás lefolytatását és eredményét a Miniszterelnökség közbeszerzési felügyeleti főosztálya ellenőrizte, a teljes folyamatot szabályosnak találta, az erről szóló tanúsítványokat az eljárás megindításakor és lezárásakor is kiállította.

Hozzátették: nem állja meg a helyét az az állítás, hogy a Hódmezővásárhely-Szeged közötti kötött pályás összeköttetés költsége megduplázódott volna. A sajtóban megjelent állításokkal ellentétben a projektre nem az árak esetleges emelkedése jelent veszélyt, hanem az, hogy Brüsszel kétségesnek tartja a projekt megtérülését - írták.

Az NFM szerint a beruházás költségvetési forrásból valósulhat meg, amennyiben az Európai Unió nem támogatja.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter - a Miniszterelnökség sajtóosztálya által a Vásárhelyi Híreknek is elküldött közleményében azt írta, hogy a szerelvények beszerzése a hibás tervezés és előkészítés miatt a tervezettnek közel a duplájába kerülne. Hozzátette: a térség országgyűlési képviselőjeként és az európai uniós források felhasználásáért felelős miniszterként arra kéri a kormányt, hogy ne vállaljon kötelezettséget az NFM és a MÁV hibájából megdrágult beruházásra.

 

Egyes sajtóértesülések szerint, a tram-train valójában nem a járműbeszerzési eljárás során drágult meg, hanem akkor, amikor az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) keretéből finanszírozandó beruházások köréből kikerült a Szeged-Hódmezővásárhely vonal villamosítása. Ezáltal vált tehát szükségessé a tisztán villamos üzemű vonatok helyett a jóval drágább dízel-villamos szerelvények beszerzése.

Egyes vélemények szerint, a visszatáncolás oka lehet az is, hogy Brüsszel aggályosnak véli a megépülő tram train kihasználtságát, ebből következően a határidőn belüli megtérülését.  

Ugyanakkor volt már példa, nem is egy, hogy a kormány számára több milliárd forint plusz kiadás nem számít. Ezért inkább arra lehet következtetni, hogy a most kialakult ügy mögött a MÁV-ot felügyelő fejlesztési miniszter, Seszták Miklós és Lázár János érdekellentétei nyilvánulnak meg. 

 
 
VH-NFM
 

Olvassa el ezt is!

Két fiatalember maradt az égő roncsban

Két fiatalember maradt az égő roncsban

Átadta a kormányt az ittas barátjának. Az ütközéstől kigyulladt az autó, egyedül K. Dánielnek sikerült kijutnia. Most hirdették ki az első fokú ítéletet.
Nem sikerült a pontszerzés

Nem sikerült a pontszerzés

Az NBI/B Felnőtt Női Kézilabda bajnokság hétvégi fordulójában a HLKC a budapesti Szent István SE csapatával mérkőzött, és végül sima vereséget szenvedett.

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024

2024. 10. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Elődeink nyomában - az agrárszakoktatás története

Elődeink nyomában - az agrárszakoktatás története

Nagy feladat hárul a Hódmezővásárhelyi Levéltárra az agrárszakoktatás feldolgozásában. Képekkel.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!