Kultúra, oktatásTíz éve élő kapcsolat

2016. április 2., szombat
 

A Németh László Gimnázium, Általános Iskola diákjai márciusban Németországban, a francia és luxemburgi határhoz közel fekvő Orscholzban jártak és részt vettek a Gesamt- und Gemeinschaftsschule Mettlach-Orscholz iskola által minden évben megrendezett interkulturális fesztiválon, a TonArt-on.

 

 

Fotók: NLG

 

 

Gaál Györgyi, a Németh László Gimnázium, Általános Iskola fotográfus tanárának „Az én világom”című kiállítása nyitotta meg a rendezvényt. A diákok jártak Saarbrückenben, majd átmnetke Luxemburgba, ahol Schengenben megnézték a Schengeni egyezmény aláírásának tiszteletére emelt emlékművet.

A hódmezővásárhelyi diákok részt vettek az orscholzi iskola mindennapjaiban, a vendéglátó családok életén keresztül pedig megismerhették az ottani húsvéti szokásokat és hagyományokat.

A némethlászlós diákok a TonArt esten egy rövid előadást is bemutattak.

 

A két iskola között csaknem 10 éve áll fenn kapcsolat, amelynek megerősítésére az iskolák tanárai közös pályázatok keretében törekednek. Az előzetes tervek szerint novemberben látogatnak el a német diákok a vásárhelyi iskolába.

 

Olvassa el ezt is!

A helytörténet elkötelezettjei

A helytörténet elkötelezettjei

Az idén negyedszázados társaság tevékenységét a szülőföld szeretete, a múlt iránti elkötelezettség és a vásárhelyiség megtartása és átadása határozták meg. Képekkel!
A kreativitás és a tudás döntött

A kreativitás és a tudás döntött

Az idei Dömötör Jánost Művészettörténeti Verseny is változatos feladatok elé állította a csapatokat. A zsűriben a vásárhelyi művészeti élet szakavatott személyiségei ültek. Képekkel!
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.