Kultúra, oktatásTeljes az Őszi Tárlat kiállítási anyaga

2015. augusztus 11., kedd
 
Teljes az Őszi Tárlat kiállítási anyaga

Augusztus 5-től három napon át 8 tagú zsűri vitáktól sem mentes egésznapos értékelésének eredményeként 277 alkotó 356 festménye, 114 grafikája, 108 plasztikai és tíz egyéb alkotása közül kiválasztották az Őszi Tárlat idei résztvevőit.

 

 

 


163 művész 252 alkotását láthatjuk a 62. Vásárhelyi Őszi Tárlaton. A bennmaradt művek jegyzéke (135 festmény, 50 grafika, 63 plasztika) a kiállítás honlapján tekinthető meg. A díjakról és a munkajutalmakról született döntés azonban csak a kiállítás megnyitóján lesz nyilvános.

 

Mint arról írtunk, a korábbi évekhez képest némileg csökkent a beadott művek száma, de ez a csökkenés részben azért lehet, mert a szervezők a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően kötelezővé tették az előzetes regisztrációt. Sőt az internetes előzsűrizés bevezetését is fontolgatják.

Pogány Gábor, a tárlat kurátora első benyomásai alapján úgy fogalmazott, hogy a kevesebb mű magasabb színvonalat jelent, kiemelkedő művészeti színvonalú alkotásokkal pedig a festmények között találkozik majd a közönség. Ez azt mutatja, hogy a Vásárhelyi Őszi Tárlat továbbra is festészetcentrikus kortárs képzőművészeti kiállítás.

 

Az Őszi Tárlat októberi megnyitója előtt néhány héttel a tavaly Rudnay-ösztöndíjjal jutalmazott Szabó Klára Petra és a fiatal festők nívódíját elnyerő Szakszon Imre alkotásaiból nyílik kiállítás. A Vásárhelyi Őszi Tárlat október 4-i megnyitóját követően egy-másfél órával később pedig a tavalyi fődíjas Szabó Ábel mutatkozik be önálló kiállítással a Tornyai Múzeumban.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Változások a minőség megőrzése érdekében

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Boldog tehenek elégedett gazdák

Boldog tehenek elégedett gazdák

Új módon követhetik nyomon állataikat és azok állapotát a gazdák. Az első ránézésre viccesnek tűnő újításra biztos, hogy a magyar tehéntartó gazdálkodók is ráharapnak.
Új fejezet Vásárhely sporttörténetében

Új fejezet Vásárhely sporttörténetében

A vásárhelyi Hódiák SE. három sportolóval vett részt a 120. Atlétikai Magyar Bajnokságon. Közülük Szűcs Noémi bajnoki címet szerzett.
Bűnbandát számolt fel a rendőrség

Bűnbandát számolt fel a rendőrség

Egy négytagú vásárhelyi banda éveken át kényszeríett prostitúcióra nőket. Egy kávézót is üzemeltetett. Egy idős férfit ház körüli munkákra kényszerítették.
Tizedik Kosársuli győzelem

Tizedik Kosársuli győzelem

Régi idők hangulatát idézte a Hódtói Sportcsarnokban a Vásárhelyi Kosársuli. A zsúfolásig telt lelátók előtt remek játékkal legyőzte a Veszprémet.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!