BulvárTea mellett az állatvédelemről

2017. december 14., csütörtök
 
Tea mellett az állatvédelemről

Egy pohár forró teával kíván boldog karácsonyt a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete december 17-én, az Állatok Karácsonyán.

 

 

 

 

Mint arról korábban beszámoltunk, a vásárhelyi állatvédők idén is kitelepültek a karácsonyi vásárba. A szervezet önkéntesei az adventi időszak alatt minden nap délután négy és este hét óra között várják a kilátogatókat a vásárhelyi sétálóutcában.

 

Balogh Ernő, a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesületének elnöke elmondta, a faházuknál mindenkit szívesen látnak advent harmadik vasárnapján 17 órától egy melengető italra a szeretet jegyében.

Az akció célja – az ajándékozáson és az örömszerzésen túl –, hogy az emberek nyitottabbak legyenek az állatvédők munkájára. Az elnök bízik abban is, hogy párbeszéd alakul ki a lakók és az állatvédők között, ezzel is erősítve az összefogást.

 

A Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete a teaosztás után még továbbra is naponta várja a kilátogatókat a faháznál, ahol különböző kézműves dekorációk és ajándékcsomagok közül válogathatnak az érdeklődők. Az önkéntes felajánlásokból, illetve az árusításból befolyt összeget a rászoruló állatokra, illetve állattartó családokra fordítja az egyesület.

 

Olvassa el ezt is!

Karácsonyi ajándék a közfoglalkoztatot- taknak

Karácsonyi ajándék a közfoglalkoztatot- taknak

Nemcsak a város utcáinak, parkjainak rendben tartásáról gondoskodnak, hanem sokan dolgoznak Vásárhely közintézményeiben is.
Prince, Bowie, Jimi Hendrix kedvence az Év színe 2018-ban

Prince, Bowie, Jimi Hendrix kedvence az Év színe 2018-ban

A drámai módon provokatív és átgondolt lila rámutat az eredetiségre, a leleményességre és jövőt jelképezi – utat mutat a következő évre.
Tavaszköszöntő Mártélyon

Tavaszköszöntő Mártélyon

Részletes program.
A 26. szimpózium beszámoló kiállítása

A 26. szimpózium beszámoló kiállítása

Évezredek művészeti öröksége találkozik a legmodernebb ipari technológiákkal. A Vásárhelyi Kerámiaszimpózium alkotásaiból nyílik kiállítás az Alföldi Galériában
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!